(72.)
Thessza nem tud sakkozni. Nem is akar. Bár néha-néha két mellső-lábát fölrakja az asztalra, ahol a sakktábla fölállítva van, fölborít egy-két figurát és vigyorog hozzá, de ez nem játék számára, mert a gazdi nem partner hozzá.
A sakknál nem elég, ha csak a következő lépést látod előre s a többit nem. De Thessza nem ezért nem „szeret” sakkozni, ugyanis ő ösztönösen „látja”, érzi a következő lépéseket, a következményeket is, ezért – többnyire – ezt figyelembe is veszi.
Vajon mi, emberek: tudunk sakkozni? Akarunk-e megtanulni? Vagy legalább előgondolkodni a következményeken?
A sakkban a cél az, hogy az ELLENFÉL királyát olyan helyzetbe kényszerítsük, hogy ne tudjon sehová kilépni a támadás elől, azaz mattoljuk. Bármi áron. Az ár lehet a tisztek, gyalogok, sőt akár a királynő föláldozása is. Itt a cél egyértelműen szentesíti az eszközt (persze az adott szabályok között)! A kibicek itt némák, bár belül biztosan pufognak: „hülye vagy, ott hagyod a királynődet ütésben”, „nem látsz a szemedtől, nincs arra idő, hogy összevond az erőidet, bábuidat, támadj”, „ne gondolkodj annyit, mindjárt leesik az órád”; miközben te ott ülsz a tábla mellett, vakarod a fejed, számolod a varikat és nem tudsz dönteni.
Thessza nem sakkozik, viszont tud dönteni, tudja, mi a jó neki és – általában – annak megfelelően is cselekszik. A sakkot elkerüli.
Amióta ismertté váltak az előválasztás eredményei, ömlenek a bejegyzések, kommentek, interjúk minden felől: (tisztelet a kivételtől) indulattól fölhevülve, gondolkodásmentesen. Mintha nem látnánk a táblát, mintha nem tudnánk a szabályokat, nem fognánk föl a játék lényegét: az ELLENFÉL KIRÁLYÁT KELL(ENE) MATTOLNI! Ezzel szemben nem áldozatot hozunk a győzelemért, hanem (sebeket ejtünk magunkon, megalázzuk a szövetségeseinket) elnézzük a következményeket…
Thesszának jó: ő ezt nem érti: itt vigyorog a lábamnál…
- 10. 02. szombat