A hasas férfi magabiztosan, ujjai közt az A8-as távirányítóval haladt a piacon: három libamáj, kiló lazac, két kiló bélszín – vetette oda a hentesnek.
Két zsemlye lesz – hallatszott a mellette lévő péknél; 60 forint, akkor csak egy, kotorászott az öreg néni a lapos bukszájában.
2019. 04. 19. péntek
„Ideje felszámolni a jobboldali ellenzéket!” – adta ki a jelszót az SzK(b)P XVI. kongresszusa.
„Meg akarjuk védeni Magyarországot, ezért vállalnunk kell a küzdelmet is…” – hangzik el egy miniszterelnöki interjúban.
Közben egy KDNP-s bejelenti, hogy kilép a pártjából. Aztán ugyanezt kiáltja világgá egy Jobbik-os is, aki egyúttal lemond minden tisztségéről is (kivéve persze a képviselőséget). Aztán egy, amióta világ a világ mindig a Fidesz-re szavazó nyílt levelet ír a miniszterelnöknek, hogy „nehogymá’”! Ugyanezt teszi egy jogászprofesszor is! Mert: „… az elszántsága feszes. Meghátrálásnak jelét sem látom. Egység is van, cselekvőképességet megbontó vitáink nincsenek…” – így a miniszterelnök.
Mint a régi, szép időkben. Most a Magyar Időkben.
Aztán egy LMP-s képviselő mondja, hogy jövőre nem indul az országgyűlési választásokon. A szocialistáktól is kilép egy ifjú-szocialista.
És forrongásban minden: az utca főleg.
Közben Schmidt Mária megmondó-ember tovább üti a Soros-dinasztiát, aki meg akarta és akarja buktatni a vezérünket, meg a Trumpot is, és aki megrontja a világot, ránk szabadítja még a migráns-seregeket is. A Havasnál meg nyilatkozik a protokoll-szakértő: „Diktatúrát csak diktátoroktól lehet tanulni.” – hát figyeljünk rájuk?!
Mert ez már főpróba – kiált ránk megint a vezér, mert ez már élet-halál harc, itt a kérdés újból az, hogy „… magyar emberek érdekét szolgáló országgyűlésünk és kormányunk lesz-e, vagy idegen érdekeket szolgál majd …” a leendő parlament. Most megint mindennél fontosabb, hogy „… a párt ne Noé bárkája legyen, hanem egyformán gondolkodó és egy ütemre lépő emberek harci szövetsége …” (Dzsugasvili, Joszif Visszarionovics Sztálin).
Hát így éldegélünk most mi, húsvét után, 2017-ben…
2017. 04. 18.
Fázott. Pedig annyira nem is volt hideg. Már fölkelt és gyengén sütött a nap, de a szél befújt a kabátja alá is. Félig feküdt, félig ült. Lyukas kesztyűs kezét lukas zsebében dörzsölgette. Nem mozgott, a papírdoboz a feneke alatt már egy kicsit átmelegedett, legalább annyira nem érezte a beton hidegét.
Enni akart. Valami meleget. Inni: legalább egy teát. Meg fürdeni. Érezte ugyan göncei büdösségét, de ez nem érdekelte: a víz simogatását akarta.
A legjobban mégis aludni akart. Újra álmodni. Visszamenni a múltba, feledni a jelent. Kómában lenni.
De már világos lett, bár még alig volt mozgás.
Újra becsukta a szemét. „Hazaindult”, vagy legalábbis haza akart indulni. Minden elalvás előtt a feleségére és a lányára gondolt. Arra, amikor még jóban voltak. Amikor még hazamehetett, vacsorát kapott, beszélgettek. Simogatta a lánya fejét, becézgette. Az asszonyhoz vacsora után odabújt, tapogatta, becézgette is. Hétvégeken később keltek, hosszan lustálkodtak. A lánya ilyenkor odafeküdt közéjük, és egyik kezét az Ő kezébe, a másikat pedig az asszonyéba kulcsolta. A paplan és a gyerek keze selymesen cirógatták. Bevillan egy születésnap is: talán 8 vagy kilenc éves lett a lánya, csak a gyertyák imbolygó fénye világított, míg a gyerek el nem fújta a gyertyákat. Utána asztalhoz ültek, a gyöngyöző húsleves illata most is ott van az orrában. A leves után az asszony tálalta a csirkepörköltöt nokedlival, talán csemege uborka is volt, meg persze a kőbányai. A lánya kapta a csirke combját, Ő meg a melle húsát, az asszony a nyakát szopogatta. A gyerek alig várta már, hogy majd fölszeleteljék a tortát is. A barna marcipán mackó még sokáig „brummogott” egy kistányéron…
Váratlanul megint fölriadt, hirtelen nem is tudta hol van, mit csinál, hogy került ide. Lassan kezdett tisztulni a kép, tegnap után már megint ma van.
Lenézett a lába mellé, a másik kartondobozra. Vakarcs, a keverék szuka-kutyája összegömbölyödve, halkan szuszogott, összeharapdált füle kókadtan lógott mellette, mintha ő is álmodott volna valamit: halkan vonított egyet.
A kólás flakonból egy kis vizet töltött a kutya tányérjába, megcirógatta a kutya fejét, majd alig hallhatóan kezdte dünnyögni: „Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam, el akart hervadni, szabad-e locsolni?! Igyál, Vakarcs, vedd úgy, hogy meglocsoltalak, Húsvét van”…
2015. április 6.