Mindjárt itt a karácsony, a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.
Talán most nem egy napra.
Ahogy az általában szokott lenni: itthon és a világban.
Reménykedjünk, azt még lehet.
A kertet már földíszítettem: az esti fény várja a csodát, jöjjön már! A fa még ugyan vízszintben a hidegben, de a díszeket már lehoztam, az izzókat már ellenőriztem, az ajándékokat már becsomagolta az asszony.
Mindjárt itt a karácsony, a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.
Csak azokat a mindennapokat, azokat lehetne feledni!
Ahogyan az a drámában is elhangzik: „Kétségbeejtő már a hely maga, /Bősz képzetet szül attól minden agy,”, mikor „Rohadt az államgépben valami.”, és mi jött azután?! Már bele se merek nézni a híradókba; az interneten a hírek címei láttán görcsbe rándul a gyomrom, hát még, ha beleolvasok: ma a gyűlöletét tombolja ki magából az ember, hisz’ ez a trendi, ez a minta, ez jön föntről, a nadrágosoktól…
Jön a karácsony, mindjárt itt van.
A hűtő tele, a menetrend és a „menü-kártya” kész, már csak a friss megvalósítás van hátra, minden előkészítve az ünnepre: az izgalom lassan a tetőfokára hág. Izgatott gyerekhangok a telefonból, türelmetlen unoka-csacsogás: „mi lesz az ajándék, a meglepetés?”, valahogy mégsem az igazi, „válámi van, de nem az igazi”?!
És akkor a tévében fölhangzik a reklám-spot: „Áldott karácsonyt Magyarország!” és narancssárgán bevillan egy cikk a Magyar Hírlapból, egy interjú a „házmester” házelnökkel, aki nyilasozik egy nagyot a mai ellenzékkel, zoológiai esetnek és salaknak nevez ellenzéki politikusokat, mintha a történelem köszönne vissza: előjön belőle a „köteles” ember, mert ugyan „Minden jelennek más a múltja”, a jelen mégis ugyanaz…
Mindjárt itt a karácsony, a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe. Legalább „MUTASS ERÉNYT, HA NINCS IS.”
- 12. 21.szombat
