Címke: karácsony

KINEK A KARÁCSONYA??!

„Magyarország a magyaroké. Ennyi.” – írta ki oldalára Deutsch Tamás. „Ima a békéért” – ezt már a magyar miniszterelnök üzente. „Magyarország a magyaroké. Nem szeretném, ha Magyarország vendégmunkás országgá válna, mint ahogy migráns országgá sem. Ezért nem engedjük be a migránsokat, és vendégmunkásokból is csak annyit, amennyire szükségünk van.” – nem találod ki, ez is Orbán üzenete.

„Adieu Budapest, Nyílt levél Évának, egy fővárosi gimnázium kitűnő tanárának: Éva, most leköltözöm ide, egy jobb világba. Hogy ne is lássam a főváros kormányzati kifosztását és hanyatlását, a társadalom leszelektált züllését, az olcsó pénzen megvett és rövid pórázon tartott értelmiség agóniáját.” – ezt már Demszky Gábor volt főpolgármester írta, amikor elköltözött Budapestről, Magyarországról.

„Élt valaha két erectus szülő, akiknek a gyereke már az első sapiens volt? A fajok folytonosan keverednek. Látszólag külön fajba tartozó állatok nemcsak közösülni képesek egymással, de termékeny utódot is létrehozni. A ma élő sapiensek többsége 1-3 százalékban neandervölgyi eredetű DNS-sel rendelkezik, ami arra utal, hogy egy élt egy gyerek, akinek az apja Neander-völgyi volt, az anyja pedig sapiens – vagy fordítva.” – erről már Harari írt.

Mindjárt itt van a „Szeretet Ünnepe” – és mi, manapság, itt e „lángoktól ölelt” kis hazánkban: hogyan is értelmezzük?

Megosztottság és kirekesztés üzeneteként vajon(?): politikusaink a nemzet egysége helyett a megosztásra építenek. Az ünnepek közeledtével, amikor még a legszegényebbek is megpróbálnak szeretetet sugározni, a hivatalos üzenetek még mindig a gyűlöletet erősítik.

Mégis: képesek vagyunk megállni egy pillanatra, és elgondolkodni azon, mit is jelent az emberség? Vajon az, hogy valaki migráns vagy magyar, jelentheti azt, hogy már nem egyformák vagyunk abban, hogy szeretetre, biztonságra és elfogadásra vágyunk?

A szeretet ünnepének valódi üzenete nem az, hogy kizárunk, hanem hogy befogadunk. Ahogy Harari emlékeztet, mindannyian egy faj vagyunk, akárhol is születtünk. Az igazi kérdés nem az, hogy Magyarország kié, hanem hogy kinek nyitjuk meg a szívünket ezen az ünnepen. Vajon elég bátrak vagyunk, hogy a szeretetet válasszuk?

  1. 12. 23. hétfő

 

„MUTASS ERÉNYT, HA NINCS IS.”

Mindjárt itt a karácsony, a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.

Talán most nem egy napra.

Ahogy az általában szokott lenni: itthon és a világban.

Reménykedjünk, azt még lehet.

A kertet már földíszítettem: az esti fény várja a csodát, jöjjön már! A fa még ugyan vízszintben a hidegben, de a díszeket már lehoztam, az izzókat már ellenőriztem, az ajándékokat már becsomagolta az asszony.

Mindjárt itt a karácsony, a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.

Csak azokat a mindennapokat, azokat lehetne feledni!

Ahogyan az a drámában is elhangzik: „Kétségbeejtő már a hely maga, /Bősz képzetet szül attól minden agy,”, mikor „Rohadt az államgépben valami.”, és mi jött azután?! Már bele se merek nézni a híradókba; az interneten a hírek címei láttán görcsbe rándul a gyomrom, hát még, ha beleolvasok: ma a gyűlöletét tombolja ki magából az ember, hisz’ ez a trendi, ez a minta, ez jön föntről, a nadrágosoktól…

Jön a karácsony, mindjárt itt van.

A hűtő tele, a menetrend és a „menü-kártya” kész, már csak a friss megvalósítás van hátra, minden előkészítve az ünnepre: az izgalom lassan a tetőfokára hág. Izgatott gyerekhangok a telefonból, türelmetlen unoka-csacsogás: „mi lesz az ajándék, a meglepetés?”, valahogy mégsem az igazi, „válámi van, de nem az igazi”?!

És akkor a tévében fölhangzik a reklám-spot: „Áldott karácsonyt Magyarország!” és narancssárgán bevillan egy cikk a Magyar Hírlapból, egy interjú a „házmester” házelnökkel, aki nyilasozik egy nagyot a mai ellenzékkel, zoológiai esetnek és salaknak nevez ellenzéki politikusokat, mintha a történelem köszönne vissza: előjön belőle a „köteles” ember, mert ugyan „Minden jelennek más a múltja”, a jelen mégis ugyanaz…

Mindjárt itt a karácsony, a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe. Legalább „MUTASS ERÉNYT, HA NINCS IS.”

  1. 12. 21.szombat

 

Karácsony 2017-ben: az orbáni történet jegyében


Pörög az orbáni történet!
Minduntalan fölbukkan a reklám: „Országgyűlési határozat az Európai Parlament Soros-terv végrehajtásáról szóló határozatával szemben”; önkormányzati határozatok születnek civil szervezetekkel szemben, nehogymá’ bérelhessenek helyiséget a városban; „… szeretnünk kell a fele­barátainkat, de szeretnünk kell önmagunkat is…” írja a második parancsolatot újraírva-átértelmezve a miniszterelnök karácsonyi üzenetében; aztán nyilvánosságra kerül az a levél is, amelyben a Romániában élő magyar testvéreit hívja szavazni; közben robbantás történik – no nem Magyarországon, Budapesten, hanem – a szentpétervári szupermarketben (négy ember kórházba került), az afgán hírszerzés épülete előtt, ahol heten meghaltak; a Vörösmarty téren vörösre „becstelenített” harckocsik demonstrálnak.
Félj és úgy szavazz!
Gyűlölj és úgy szavazz!
Az ellenség itt van a kapud előtt! Ott áll az asszonyaiddal szemben, ugrásra készen, hogy megerőszakolja, megölje, ha azt is kell! Az Unió meg a Soros hívja őket! A belső ellenség meg várja őket!
Félj és úgy szavazz!
Gyűlölj és úgy szavazz!
Karácsony van. A szeretet ünnepe. Egyél, igyál, most ne gondolkozz: most se gondolkozz!
Nézd a királyi tévét, a reklámot.
Hallgasd, olvasd a mesét.
Az orbáni mesét…
2017.12.28.

„Jöjjön el a világbéke!”


Az megvan, amikor a Beépített szépségben Sandra Bullock a legendás kérdésre először nem azt válaszolja, hogy „VILÁGBÉKÉT”, hanem kezdi sorolni a jobbnál-jobb ötleteit, aztán látva a világ (bocsi: a műsorvezető és a nézők) megdöbbent értetlenségét, csak kivágja a „hejes” választ: „VILÁGBÉKÉT”?
Mert az nagyon ott van!
Vagyis nincs.
Mert, hát a világbéke idén sem érkezett meg. Pedig ugye, hogy vártuk, és állítólag mindent meg is tettünk érte. Vagy, ha nem is mi, de legalább a vezetőink. Azok aztán mindent, a választott vezetőink: itthon is, meg ott is, kinn a világban is. Mert Ők idén is tényleg értették a csíziót, ők aztán ismerték a dörgést. Meg úgy is cselekedtek.
A mi vezetőink.
De hát: mégse jött el!
A francban: az idén se.
Pedig, annyi minden történt; annyi mindenben volt részünk. Pedig mennyi fogadalmat, ígéretet, „szót” kaptunk; aztán jött helyettük a terror, a bombázás, az aleppói armageddon, meg nizzai, berlini kamionok; meg a kerítések, a szigorított határellenőrzések, a kilométeres sorok az újra leeresztett sorompók előtt.
De az a fránya, (állítólag) nagyon várt világbéke nem akart megérkezni.
Még vitáztunk is. Meg – állítólag – „végre” irányt is váltottunk. Már nem kell a PC, már le az ósdi libsi dumával, meg a jólfésültek magyarázataival, hogy így a nyitottság, meg úgy a befogadás, az elesettek gyámolítása. Mit dumál bele a nagyok dolgába az a pápa is: a magyar püspökök csak jobban tudják!
Mégse jött el.
Nézem és hallgatom, ahogyan az argentin rabbi és püspök együtt énekel a „HANUKARÁCSONY” -kor; ahogyan mosolyogva lapogatják egymás hátát, ahogyan élvezik a közös éneket, ahogyan nekik mégis eljött!
Lehet, hogy mi nem is akarjuk annyira?
Aztán megyek vásárolni. Rengeteg emberrel találkozom az utcán: csak ámulok. Mindegyikőjük kezében egy fenyőág, egy üveg bor, csokoládé, egy kis otthon sütött, „én készítettem, aranyoskám” bejgli. Mennek, a szomszédjukhoz. Akit ismernek. Akivel napról-napra, néha veszekedve, mégis együtt élik életüket. Az arcuk ragyog, szemük csillog: ajándékoznak; tudnak még ajándékozni!
Nekik most béke van!
2016. 12. 23.

Végjáték 32.

orbán karácsonyKarácsony

– Vezérem, Karácsony van
– akkor ezt is ki kell használnunk
– mi is így gondoltuk
– szóltatok a Zsoltinak, hogy írjon egy stílusos glosszát?
– persze, tudja a dolgát
– ne legyen túl békülékeny, hiszen fedőtörténet részesei vagyunk
– már megint jól látod, Főnök
– persze, minden gondolkodó ember tudhatja: Mária földjét és piacát akarja a gaz amerikaiak befolyásszerző akciója
– fogatlanok azok, amióta a sakkvilágbajnok Bobby Fischer sem él már
– ne zavarjatok meg a sakkal, utálom, ott, aki nem gondolkodik előre, aki csak kommunikációs cselekkel él, az kikap, ott a nyers erő, a férfiasság, a pálinka, a kolbász nem is számít, nem is sport az
– Amerika messze van
– de már a Vajda Zoli nagymamájának a lekvárját sem dézsmálhatom nyugodtan, mert tüzelik a vajdaféléket is, meg a többi, verbális durvaságokra hajlamosakat,
– Főnök, Karácsony van, kellene valamit szólni a szegényekhez is
– nincsenek szegények, minek szóljak hozzájuk
– a KSH, meg az EUROSTAT jelentése szerint…
– ne olvassatok ilyen hülyeségeket
– de sokan voltak az ebédosztáson is
– azok tavalyi képek, mondtam, hogy ne engedjetek nyílt helyen főzni, mert veszélyes
– de a Pápa is arról beszélt, hogy …
– megemlítette Magyarországot
– hát, külön nem
– akkor miről beszéltek
– akkor jó, most már csak azt kellene megbeszélnünk, hogy mi legyen a miniszterelnöki ajándék a gyerekeknek, az országnak
– majd bekukkantok mindenkihez…

„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 118.