Címke: március 15.

KIVONATOSAN – CENZÚRÁZVA…

(2023. március 15. NER)

 

Nincs is.

Van.

Ne írj ilyeneket!

Attól még…

Akié a média, azé az ország – „A média stratégiai ágazat és szuverenitási kérdés, mert aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot” (miniszterelnöki politikai igazgató).

Az alsótagozat negyedik osztályában nehogy má’ „áthallásos” előadással emlékezzenek március 15.-re! – „BETILTOM”! (a Budenz József Általános Iskola és Gimnáziumban az igazgatója).

„Szeretettel várjuk önöket az eseményen, előzetes sajtóregisztráció nem szükséges” – Orbán Viktor ünnepi szónoklata előtt sajtófőnöke).

Kordonok mindenütt!

A március 15-i hősöknek „feladata volt, hogy megvédjék a magyar nép jogait, ma pedig a mi feladatunk, hogy ezeket az értékeket megvédjük” (Telex) – viszont az ukránoknak béke kell…

„Én nem tudom, mi van velem, püspök úr, de az utóbbi időben semmi sem sikerül. Pedig tele vagyok jó szándékkal. Próbálom megérteni a vonalat, de mindig mellényúlok. És ráadásul a vízállás is egyre emelkedik.” (Pelikán a börtönben)

  • Antikám, kik lesznek ott: lengyel turisták, székelyföldi magyarok?
  • Nem, FŐNÖK! Kerítések, fekete ponyvák, beléptető-kapuk.
  • Rendben.

„Látjuk, hogy (Petőfi) odakanyarítja a tizenkét pont elé, hogy legyen béke” – mondta a szónok, meghamisítva Petőfit és egy jót integetett a (megdöbbent és néma) tömegének.

„Nekem is tetszik – buzgólkodik Virág elvtárs –, sok álmatlan éjszakánk fekszik benne. Kerültük a sablonokat.” (A Tanú)

„Sírni fognak maguk utánam” – mondja Virág elvtárs; „Erre azért nem mernék megesküdni” – motyogja Pelikán; „bárcsak már ott tartanánk, hogy megtudjam” – mormogom magamban…

  1. 03. 15. szerda

SZABADSÁG

SZABADSÁG

„Ilyenkor március 15-én, minden évben sokat beszélnek és írnak a szabadságról: elégedetten a hatalmon lévők és elégikusan a kívülállók…” – írta 1937-ben(!) Bálint György (bár akkor még nem érzett „féligszítt cigarettát” a szájában).

Én itt, a dolgozó szobámban akkurátusan megtömöm a pipámat, most a HOLGER DANSKE dohányt teszem a „kazánba”, hüvelykujjammal elegyengetem, majd rágyújtok. A füst békésen terjed, száll a „magosba”, egy pillanatra elfelejtkezem a való világról, talán jól is érzem magam.

„Az előbbiek szerint a márciusi szabadságkövetelések tökéletesen megvalósultak, az utóbbiak szerint nem…” – olvasom tovább Bálintot és elgondolkodom: változott valami ’37 óta? És hirtelen keserűvé válik a pipadohány, már nem is esik olyan jól a pöfékelés, nem nyugtat meg, nem tesz gondtalanná…

Böngészni kezdek az interneten, megjelennek és eltűnnek a hírek, képek, információk, aztán berobban egy „a magyar kormány által fizetett hirdetés”, egy jólismert, legendás dal, egy klip, amit mindenki dúdolgatott egykoron, szinte himnusszá vált akkoriban, ami megdobogtatta a szíveket, Tolcsvay Laci Petőfi dala: „A magyarok istenére esküszünk, hogy rabok tovább neeeeem leszünk…”, de mi ez, ez nem az a dal, ez egy rossz reinkarnáció, ez egy „aljas utánzat”, mint annak idején a választásokon, amikor a FIDESZ kisajátított a kokárdát és viselésére kérte a fideszeseket, most ugyanaz pepitában: csak – fiatal vagy kivénhedt, megöregedett – lakájok énekelnek, a szerző sehol, a „DAL” értelme is füstté vált. Rákattintok Tolcsvay oldalára: „Nem működtem közre a Nemzeti dal “ fiatalításának “ létrehozásában. Az ötletgazdákat nem ismerem, sose találkoztam velük./ Ha tudtam volna az “ akcióról” az eredeti dallam éneklését  kértem volna, a kortársaimtól is!/ Az én általam ‘73- ban megzenésített Petőfi versben nem volt “ yeah”/ Hiszen MAGYARUL írta./ Szomorú vagyok./ Tolcsvay László”

„… szabadság! Te szülj nekem rendet…” – gondolok a VERSRE, miközben olvasom: „Amikor a tények elsötétülnek – Aggódik az Alkotmánybíróság a kampány hazugságai miatt, de azért kitárta a kaput előttük” című, a Népszavában megjelent cikket. A harcos-független AB, aminek az elnöke azt a „kétségbeesett” felhívást írta a magyar nemzetnek, hogy félnek, mert a jogállam meg a szabadság meg az önálló intézmények meg… Budai Gyula (mint mindig) hazudott egy nagyot, egy Bíróság fölmentette, kettő elítélte. Az „ügy” az AB elé került. Ők megállapították: (hazudni) véleményt nyilvánítani alkotmányos joga mindenkinek (egy ellenvélemény volt: hazudni véleményként sem lehet). Akkor előre léptünk?

Szabadabbak lettünk?

Vajon a pedagógusok, tanárok is így gondolják? Az orvosok, nővérek is?

Közben tovább harsog a kormányzati hazudozás. A gátlástalan gyűlöletkeltés is. Szabadon.

A vélemény-nyilvánítás viszont nem.

„MINDEBBŐL az derül ki, hogy a szabadság rendkívül bonyolult dolog. Március 15, kínos és nehéz kérdéseket vet fel, csak az a szerencse, hogy alig keresnek rájuk alapos feleletet” – írta cikke végén Bálint György.

MI vajon most megtaláljuk?

  1. 03. 13. vasárnap, tizenhetedik nap

(Kép: Pal Molnár)

Sétáltunk …


Mégis lehet fütyülni, ugrott tegnap reggel a szemembe az első hír az interneten: tegnapelőtt este végül döntött a bíróság, akkor tehát a vélemény szabad, „ugatni még szabad” – gondoltam. Persze a rendőrség, az istenadta rendőrség „… Mint akarom, s mint a barom, …”; kétszer is aszonta, hogy coki, nehogymá’ fütyülést halljon a világ, meg a CÖF vacsorameghívására érkezett lengyel vendégturisták 200 fős tömege, a Puskás Akadémisták meg a Tállais fölfújt focisták buszaival szállított bértapsolók „végig-taperolt, megmotozott sokasága”; és azér’ ez elgondolkodtató, nemá’, holélünkafrancba’. Ja, hogy el ne felejtsem a lényeget: hát a Főnököt, a Viktort, a világpolitikai tényezőként tetszelgő futball-szakértőt, a közgazdasági gurut, aki szerint a közpénz az nem közpénz, hanem nem közpénz, mert csak kommenista csökevényes gondolkodásban vannak egyesek; érted végre? Hát persze, Őt nem szabad megzavarni, mert még a végén, vagy az elején azt találja mondani, hogy „bolond lyukból bolond szél fúj”! Meg azt is eltalálja mondani a Főméltóságú meg Excellenciás Felcsúti és fél-fejérmegyei kegyelmesség, a faluvégéről Soros által kiemelt vagyonnyilatkozat tételére kötelezett közszolga, hogy „Ma ismét ’48-as szelek fújnak Európában”, igaz azóta egy csúfosan elzúgott a fülünk mellett, mint a Böde Dani ballábas lövése a múltkor is, de lesz még Európában kutyavásár, és akkor meglássátok szümtükkel és a magyarok istenével! „Igen ám, de mit kezdjünk azokkal, akik nem békét, hanem békétlenséget, nem egyetértést, hanem megosztottságot akarnak?” – kérdezhetném most is, meg tegnap is, és azt hiszem sajnos holnap is a regnáló miniszterelnök szavaival, mert ki is itt a békétlen, az örömrontó, a bolond?!
Persze, hogy tudom a választ, az agyonsulykolt, óriásplakátra mindenhová kiragasztott, a megbélyegző választ: hát mi, hát persze, hogy én, meg Te, barátom, aki félelmetesen és méltósággal sétáló kisebbség vagy; akiktől a kis golyóbisaikat a nagyobbak mindig elvették és elveszik; akiknek a 12 pont nem ürügy beszédet mondani; akik még, érted: még nem zavarták el az uraikat!
Nézem a filmet, amit készítettem az Operától induló sétánkról, nézem az arcokat, a szemeket, most is hallom a zenét, Erdős Virág szép versét Majtényi László őszinte megszólalását, és tudom: van remény!

2017. 03. 16.

De: mi legyen a Puklival?


• Árpikám, most mi legyen?
• mire gondol, Főnök?
• hát ez az ÁVH-s Pukli gyerek nem hallgatta meg a nagyívű beszédemet
• annyi baj legyen, majd szólok a Petinek, hogy hívassa be a Pukli titkárát és kérje ki magának, hogy a Pukli miért nem a Múzeumba megy kupálódni továbbképzésre és aztán ku@vára ossza ki
• ez nem elég, legalább a gazdaállatát tetvetleníteni kellene
• meg lesz, Főnök, meg lesz
• de elvette a nézettségemet is
• annyit ismételjük a beszédét, Főnök, hogy majd mindenki kívülről fújja és a gyerekek meg házi föladatnak kapják az olvasását, kivonatolását és a különleges mondatok lektorálását
• nem kellett volna az egészet angolul mondanom, hogy értsék, akiknek érteni kellett?
• azok csak magyarul tudnak, még úgyse igazán, nem is értették, de szerették
• akkor jól van
• de megint kéne mondani, hogy sokan voltunk, de jó lenne, ha mindenki hozná a gyerekét is, meg még valakit, mert a lengyelek hangja is elég vodkaízű volt csak, de nem elég hangos
• mikor beszélek legközelebb?
• mikor akar, Főnök, csináljunk gyorsan egy új nemzeti ünnepet?
• nem rossz ötlet, de mi legyen a Puklival?
• mi legyen vele?
• nekem ne adjon senki ultimátumot se
• ne törődjön vele, Főnök, ő lett „az ifjú szoci bestia és úgy kiabált, mint amikor a 10.b a székébe ülteti a szertári csontvázat”, még hogy a Főnök bocsánatot kérjen
• mi az, hogy bocsánatot kérni, nem is értem, mit mondott az a „Sas-kabaré finalista” igazgató, ki nevezte ki?
• hát mi
• akkor rendben, de mégis: ÉN kérjek bocsánatot a megalázottaktól, a félősöktől, a nem mieinktől, a zemberektől az ’elmúthatésfélévért’; ÉN, aki a fél országot be-stadionoztam; aki élet-halál harcot kreáltam a semmiből, hogy megmenthessem a nemzetemet, a 15 millió magyart az Óperenciás tengeren innen és túl; ÉN, aki ÉN vagyok és leszek, aki leszek; nem BELEÁLLUNK
• ez volt csak a beszéd, Főnök
• indítsátok be a gépezetet: kitüntetjük a Balogot a Palkovicsot, a Bencsiket,
• őt már kitüntettük
• akkor jól van; levadásszuk a drónjaikat, az Áder húga írasson dolgozatot velük, meg jegyzőkönyveket, a szülőket a Szulejmánhoz láncoltatjuk, szóljanak a kürtők, a harsonák
• máris beindult a gépezet
• de mi legyen a Puklival…

Tovább a folytatáshoz

Éljen a magyar-lengyel megbonthatatlan barátság….

 

orbán beszédet mond1
Bátor honfitársaim, lengyel barátaim, egyszázezer ukrán testvérem és Hajdu János!
Ebben a válságos helyzetben, amit kihirdettem, valami nagyon ütős mondattal kell kezdenem, ezt kötötte a lelkemre a nem közszereplő H Árpi barátom. Hát halljátok:
veszélyben a haza, a jövő, a kiesés közelébe kerültünk az NB I-ben!
Pedig ÉN mertem nagyot álmodni a ti pénzetekből!
Pedig ÉN mertem hozzáfogni a portám rendbetételéhez!
Pedig ÉN vizet vezettettem a locsolóba a falum fölvirágoztatásához!
Pedig ÉN kormányhatározatot hozattam, hogy a kisvasút elinduljon!
Pedig ÉN alulról fűttettem a stadionom gyepét, hogy zöldebb legyen, mint a szomszédé!
Pedig ÉN mindent megtettem a lányomért és a turizmusért!
Pedig ÉN drón-mentessé tetettem a közbiztonságot a házam környékén!
És most mégis: veszélyben a haza, a jövő, a kiesés közelébe kerültünk az NB I-ben!
Ezt nem hagyhatom!
Szurkolótársaim!
Már ma délután, amikor vonalas telefon közelébe kerülök, fölhívattatom a Csányit, hogy már idén legalább egy csapattal több maradjon az NB I-ben. Beszélek a Platinivel, hogy ne csodálkozzon ezen a visszamenőlegesen ható szabálymódosításon. Műsort szerveztetek az M4 sportcsatornán, hogy egyel emeljék meg a csapatok számát.
Bátor fiaim, kik kijöttetek ide, a védett Múzeum közelébe, hogy meghallgassatok ENGEM, akit úgy szerettek, mint égen a csillagot! Minek a sok olvasás, a színházba-járás, a Fesztiválzenekar hallgatása, a nyelvtanulás. Minek azt: meccsre járjatok, a stadionokba, ott zajlik az élet. Mire bejuttok oda, beesteledik és feketén bólogat már akkor az eperfa lombja is. De ti ne csüggedjetek, nézzétek a meccset és álmodjatok szépeket a Puskás Öcsi bácsiról, a Flóriról, a Tichy Lajosról, a Bozsik Cucuról. Akkor legalább nem figyeltek az egybefolyó napokra, a gyerekeitek kilátástalanságára, a tanárok, az orvosok, a dolgozók megalázására, a mentőautók egyre halkuló szirénázására.

Tovább a folytatáshoz