Címke: menekült

MENEKÜLT …

„Miniszterelnökség: Gruevszki menedékjog iránti kérelmet nyújtott be”
„… biztonsági okokból tették lehetővé … meghallgatását a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) budapesti központjában tartsák … a nemzetközi joggal összhangban … semmilyen formában nem kívánnak szuverén országok belügyeibe beavatkozni …” (MTI 2018. november 14., szerda 16:25)

Akkor hogyan is van ez(?):
– azt az embert, aki „10 évig hazája miniszterelnöke” volt – hazájában, a hazájában érvényes törvények szerint, jogerősen – elítéltek, azaz „megszerezte” a bűnözői titulust,
– akinek éppen be kellett volna vonulnia letölteni a börtönbüntetését,
– aki emiatt nem rendelkezik érvényes útlevéllel, ezért be se jöhetett volna legálisan az országba,
– azt a magyar hatóságok „biztonsági okokból” (kinek a biztonsága forgott itt kockán?) beengedték.

A magyar hatóságok néhány nappal ezelőtt megvizsgálták a „fényeket”, amiket az OLAF is megvizsgált és nem talált rendben lévőnek, de a poltista és pintérista hatóságok viszont, szuverén módon rendben lévőnek minősítettek. Judit Sargentini jelentést készített a magyar helyzetről. A magyar hatóságok megvizsgálták a jelentésben foglaltakat és szuverén módon teljességgel megalapozatlannak találták. Na most képzeljük el egy pillanatra, hogy biztonsági okokból a „fény-milliárdos saját lábán álldogálót” Brüsszelben mégis ki, akarom mondani meghallgatnák?! Vagy azt, hogy mégis elindítják a hetes cikkely szerinti eljárást Magyarország ellen?!

Akkor most van nemzetállami szuverén jog, amit a magyar kormány és annak feje elismer, vagy ilyen nem létezik?!

Hülye kérdés: ha az a magyar fej úgy akarja, akkor van, ha nem, akkor nincs.

Hiszen alaptörvény, törvények születnek egy óra alatt, akár egy Ipadon egy vonaton; az egyik embert egy éve börtönben tartják, mert … mindegy miért, a másiknak a mentelmi jogának a kiadatási papírját a nagy-bajuszos még mindig nem írta alá; a milliárdos szemét-ügyet egy négy-fős, neve-nincs Kft.-re bízzák…

Emberek, milyen országban élünk?!

2018. 11. 14. szerda

Mese a Bérkocsis utcából …

11899855_1627033867555542_7762909411096329974_nHol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, sőt, még azon is, a nagy tengeren túl, a kietlen Afganisztánban élt egyszer egy fiú. Csendesen tengődött édesanyjával, édesapjával és testvérével a hegyek között. Nem volt létezésükben semmi különös, hacsak az nem, hogy – több mint 30 millió afgán társukkal együtt – örökös háborúban kellett élniük. Hol észak felöl, hol meghatározatlan messzeségből jöttek a gépek; volt, amikor csodálatosan nagyok, volt, amikor egészen kicsik. De a bombák, a bombák, mindig ugyanazt csinálták: váratlanul és kiszámíthatatlanul pusztítottak mindent, amit értek, hol házat, hol „szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát”; néhol fegyveres és fegyvertelen embereket, gyerekeket válogatás nélkül. A gyerekek semmit sem értettek, a boldogságot csendben mérték: egy nap csend, kicsi boldogság; kettő, lehet messzebbre is elkóborolni; három nap, már maga a mennyország, mert lehetett találkozni a rokonokkal, szomszédokkal is. Ilyenkor beszélgettek, játszadoztak, kergették a labdát. Ekkortájt egyre több vért láttak, sebeket, bicegő, egyre szomorúbb embereket. Viszont sokat tanultak: vérzést elállítani; sebet mosni, bekötözni; lázat vizes ronggyal csillapítani. De ezek, a harmadik napok, ezek a páratlan napok egyre ritkábbak lettek életükben. És tovább romlott a helyzet, már a szomszédok is ölték egymást, már abbamaradtak a látogatások is, minden reménytelenné vált. Apát is megölték.

És akkor elindultak. Meg akartak érkezni. Valahová, ahol harmadik napok vannak minden nap. Ahol lehet boldogulni. Mentek hegynek föl, völgynek le. Aludtak a földön, az erdőben. Hozzácsapódtak másokhoz, felnőttekhez, gyerekekhez, akik ugyanúgy keresték a csendet, ahogyan ők is. Sehol sem fogadták őket szívesen, sehol sem értették őket, sehol sem mondták nekik, hogy itt megpihenhettek. Már kerülték a találkozásokat, már inkább csak úttalan utakon haladtak. De a határokon át kellett jutni, és az egyiknél a fiú egyedül maradt, elvesztette maradék családját is. Így jutott el a Bérkocsis utcába, a VIII. kerületbe Budapesten. Beállt az önkéntes konyha előtt ebédre várók közé, amikor egy részeg, hajléktalan türelmetlenné vált és belecsapott a konyhához vezető lépcső tetején lévő üvegajtóba. Az üveg szétvágta a karján az ütőerét. Azonnal rengeteg vért veszített, minden vérben úszott. Akik ott voltak, teljesen lesokkolódtak, egyedül a fiú ugrott oda, az övével elkötve a férfi karját. „Én is ember vagyok, Ő is Tovább a folytatáshoz