Hatvan millióan vannak úton. Menekülnek. Ki a háború, ki az éhség elől, van, aki a gyerekét akarja taníttatni, s olyanokat is találni, akik „csak” a jobb élet reményében keltek útra.
Hatvan millióan vannak úton. Menekülnek. Szervezetten és szervezetlenül, irányítottan és irányítás nélkül, együtt és külön, családosan és egyedül is, valahová- valakihez és majd meglátják hová. Mennek, vonulnak, végeláthatatlan sorokban: batyuval és batyu nélkül, étlen-szomjan; hátrahagyva emléket, múltat, hazát, talán csak a vallást nem.
Hatvan millióan vannak úton. Menekülnek. Szöknek a kilátástalan, reménytelen életük elől: Ázsiából, Afrikából, és Magyarországról is. Megélhetési járvány tombol, újfajta válasz-vírus terjed egy elembertelenedő világ kihívása ellen; reakció a megmagyarázhatatlan és elviselhetetlen életre; egy új élni akarási stratégia. A XXI. században, a korlátlan lehetőségek századában: a túlélésért. Amikor már új galaxisokat ostromol a Föld, amikor a távolság már nem távolság, az idő már rövidíthető, amikor az élet hossza lassan bibliai mértéket ölt.
Hatvan millióan vannak úton. Menekülnek. Közepes méretű országnyian.
És mi, akiken át menekülnének, akikre úgy tekintettek, mint a megértő megmentőre, akiktől csak annyit vártak, hogy dobjuk meg őket kenyérrel és minél hamarabb engedjük át őket; mi hogyan vélekedünk róluk, a menekülésükről, az egész szerencsétlen helyzetükről. Nekünk, akik lazán sétálunk a Váci utcában, akik szürcsöljük a Camparinkat, szívjuk a rákhoz vezető bagónkat, isszuk a langyos sörünket és elnézően mosolygunk az ultrák balhéin, a cigányfuttatásaikon: mi jár a fejünkben?
Ti, magyar honfitársaim: mit gondoltok?!
