– Árpikám, Te nem ismerlek, nem vagy a tanácsadóm, barátom, minden rendben?
– nem is tudom: szerinted a Lázár Jani küldte rám a vidaildikó-pribékeket?
– ezt a nézőpontos fiúk javasolták, hogy lássa ország-világ, nálunk még az ismeretleneket is, akikről úgy tudják: nem tartoznak közvetlenül a családhoz, azokat is vizsgálja a Nemzeti Adóhatóság, de neked nem kell aggódnod, az eredmény már itt van az asztalomon
– és mi áll benne?
– hogy közmunkából tengeted a tisztességes életedet, részt veszel – Londonban és itthon is – informatikai és marketing képzésen, ahol rendesen felöltözve jelensz meg, és még arra is figyelsz, hogy rendes gépjárművel közelítsd meg a munkahelyedet; sőt, esetenként másokat is fölveszel a járművedre helyhez szállítás végett
– akkor ezzel kihúzzuk a sok libcsi meg szoci méreg- és zápfogát a szájukból
– persze, dicséretet is kapsz majd, hogy milyen rendesen élsz, ezért már szóltam a Vidának, hogy rendeljen el neked adó-visszatérítési kiutalást
– az nagyon jó lesz, Főnök
– na, de térjünk rá a lényegre: megint itt a péntek, jön a közszolgálatiban a beszélgetésem, meg kellene írni a kérdéseket, a riporter-állványi beleszólásokat, meg a humoros válaszaimat, amit idézni és hosszasan csócsálni lehet majd
– már készen is van a mű, tessék; ez meg az utána mért közvélemény-kutatási eredmény-összefoglaló arról, hogy a stáb körében sokat, több mint 10 pontot emelkedett a népszerűséged a beszélgetés közben és utána, és már elérte a 110%-ot; és ebben az eredményben még nincs is benne a Veritás konferencián elmondott beszéded hatása
– én is érzem a szeretetet, ami csak úgy dől felém, mint a lé a Tiborcnak, hogy fénybe borítsa az újpesti éjszakát a stadionból
– igen, most megint offenzívában vagyunk, mint a Cameron, a brit oroszlán
– akkor mutasd a mondókámat
– tovább kell ütnöd ezt a bevándorlási témát, mert ezt szopja a magyar, mint a répát, bár azt nem szopni kell, de mindegy; szóval ezzel bosszanthatjuk a szabadelvű Európát, meg a Vonát is, nem beszélve arról, hogy ezt hitelesen tudod mondani, mert hiszel benne
– ez jól indul
– aztán csócsálni kell a halálbüntetés visszaállításának a kérdését is, de a fóliázásról egy szót se
– rendben, de kéne valami eligazítót is mondanom
– Te leszel a nagy romeltakarító, hozzád képest Gerő, a hídverő kezdőnek is gyenge, mert Te a nagy, 2008-as válságból kivezetted népünket, sőt most már a polgári életminőséget is be lehet ígérni a Fideszes talpnyalóknak, a többiek meg annyit érnek, amennyijük úgysincs
– egyre jobban tetszenek nekem ezek a pénteki megszólalásaim, mindig sikerül korszakalkotókat mondanom, őszintén és egyenesen beszélni arról, amiről akarok és nem a Kálmán Olga kérdez…
2015. május 8.

Péntek, 6 óra. A hajnali ájtatos hallgatás és megértés ideje. Kutya kizavar, ajtó becsuk, függöny behúz, kávét a kisasztalra, telefon kihúz, rádió bekapcs. Minden a helyén. Várakozás. Pulzus, vérnyomás emelkedik. Szapora, egyenetlen légzés. A rádióban zene, beszélgetés, megint zene. Kávészürcsölés, orrpiszkálás. Hólyagfeszülés, vizelési inger visszatartása. Most jön. Nem, még nem: most reklám. Akkor még egy kávé. Ma biztos megint szépen fog beszélni. A jelenről, a jövőről. Meg a gonoszokról. Olyan szépen, egyszerűen mondja. Minden érthető, gondolkodni se kell. Ő tudja, ki tehet róla. Hogy ki miatt van ez az egész. Hogy hogyan lesz tovább. Mert minden olyan érthetetlen. Zavaros. Huszadikáig sem elég már a pénz. Nincs már mit eladni sem. A kutya is egyre soványabb. És a szomszédban ugyanez a helyzet. Mi lesz így. Még mindig reklám. Ki kéne menni a vécére, egyre kibírhatatlanabb. Vakarózás. És ha ma nem is fog beszélni? Az nem lehet, hiszen be is mondták. Idegesítő várakozás. A gyerek is elment. Londonba, vagy hova. Ott könnyebb – üzente. De én ezt nem hiszem. Csak úgy mondja. Mert most elköltöztek. Liverpulba, mert az olcsóbb. És ugyanaz a munka, meg a pénz is. Már nem jönnek vissza. Belül tudja, de nem mondja az asszonynak. Hadd reménykedjen. Na, jön már, mi a csuda lesz. Tegnap kiment a csúcsra. Védeni minket. A bevándorlóktól. Az idegen menekülőktől. Mert azok maradjanak otthon. Mit akarnak itt. Nekünk se jut. Annyian vannak már, hogy a fene se érti mennyien. És viszik a munkát. Mert nekik kevesebb is elég. A francba velük. Mégis ki kell menni. Nem bírom már tovább.
És akkor végre megszólal. Ő az! Milyen szépen beszél. Nem is érdekes, hogy mit mond, csak beszéljen. Már nem is fáj a gyerek. Már a pénz se érdekel.
Csak be ne pisáljak…
2015. április 24.