Címke: plakát

„NEM NÁCI, CSAK…”

Ez (megint) csak egy plakát.

Ártatlan.

„Dehogy is az, aminek látszik.

Ez nem a Soros(ok) zsidóságáról szól…”

 

„Megírta a Kovács Zoli is, aki ért hozzá, mert közte volt a kitalálóknak, akkor meg az úgy is van, te vagy a rossz, amikor másra gondolsz, mert ez az ideológiáról szól, hogy már a fia is, hogy hol olvastam, hogy a fia is, a Zoli írta a facéra ki, az a szakállasan is szép magyar hazafi, de a kis-Soros nem az, nézd a kezét, az ujjait, azt a ronda nagy orrát, ahogy a szemüvege billeg rajta, egy számmal biztosan nagyobb, mint a feje, minek az ilyennek szemüveg, de legalább nem színes, hanem fekete-fehér, amilyen az életben is, dehogy vagyok náci, ez a rosszindulatú-libsi belemagyarázásod, én nemzethy-hazafi vagyok, aki tudja, érzi hol a helye, te meg mi vagy, egy internacionalista gender biztosan, ha ilyeneket kérdezel tőlem, dehogy vagyok náci, mi tudjuk, hogy merre van az előre, oda is megyünk, oda fogunk érni, csak most egy kicsit nehezebben haladunk, mert az Európa nem tudja, csak össze-vissza csatangol, meg nem az oroszoknak drukkol, nem hallgat a jó szóra, amit a mi Viktorunk mond, pedig abban van az igazság, nemcsak a magyaroké, hanem a kínaiaké, türköké, most már a hollandoké is, dehogy vagyok náci, mit képzelsz, a Hamaszt is gyűlölöm, meg a hazaárulókat is, mit csináljak, ha minden ellenzéki az, ahogy an azt a Kövér Laci bácsi is mondotta volt, muszáj lesz megint békemenetelni, azt meg a Zsolti mondta, dehogy vagyok én náci, csak szeretem a sokatmondó plakátokat és szeretek utálkozni-gyűlölködni is az ellenséggel, ez csak nem náciság…”

 

Ez (megint) csak egy plakát.

Ártatlan.

„Dehogy is az, aminek látszik.

Ez nem a Soros(ok) zsidóságáról szól…”

  1. 11. 23. csütörtök

(Kép: RTL)

Csak nézek, nézek magam elé…

Nézem a plakát-képet.
A magyar kormány plakátját a villamos megállóban.
A hírhedtté vált Nigel Farage plakát reinkarnációját.
A bevándorlókról készített náci propaganda-felvétel újjáéledését.

Nézem a plakát-képet.
A magyar kormány plakátját a villamos megállóban.
Apámra gondolok. Meg szeretett testvéreire. Meg nagynénikémre, nagybácsikámra.
Ezek nem nácik – súgom magamnak. Hiszen kikérik maguknak. Ők mindent az isten, a család és a haza nevében cselekednek.

Nézem a plakát-képet.
A magyar kormány plakátját a villamos megállóban.
Ez csak véletlen lehet – súgom megint magamnak. Nem vették észre. Rosszak a tanácsadóik. Én vagyok a rossz, aki rosszra gondolok.
Aztán hallom Orbánt „elégtételt” kiáltani, Bayert „patkányozni”, látom ahogyan „a rétek szélein megülve némán/riadt pórok pipáznak” és rendőrt hívnak az idegenekre…

Nézem a plakát-képet.
A magyar kormány plakátját a villamos megállóban.

2018. 03. 28. szerda

Pihenőben …

Dia2Tegnap csendes, sétáló napunk volt. Beültünk az autóba, elmentünk Erzsiért és irány Budatétény, a Rózsakert. Borkóstolással egybekötött zenés programok, séta a rózsakertben. Korán mentünk, még alig voltak a kertben, a borászok is éppen állították össze a standjukat. Ittunk egy kellemes Rosét, beszélgettünk mindenféle fontos dologról, próbáltuk kiélvezni a semmittevő együttlétet. Aztán jött két kislány és kifaggattak, hogy miért jöttünk és honnan, mennyire ízlik a bor, mit kellene jövőre másképpen csinálni, hogy többen legyünk és hány évesek vagyunk. Aztán megjelent a helyi TV riportere is, hogy adjunk neki interjút az élményeinkről. Közben a színpadon megszólalt az élő zene, egy cigányzenekar kezdett el játszani, néhányan – a nagy meleg ellenére – azonnal ropni kezdték a táncot. Aztán egy röpke telefon: a Tilos Rádiónak éppen zajlik a Maratonija, irány a Dürer Kert. A szarvas pörkölt még sehol, de a hangulat így is barátságos és emelkedett. Gyorsan asztalt találtunk, kerestük az ígért kivetítőt, de helyette a vízpermetet találtuk. Iván is ránk köszönt, aztán megjött Réka is. Én bekapcsoltam az Ipadot, a háttérben hang nélkül ment a meccs. Talán, ha ketten jöttek oda hozzám érdeklődni az eredmény iránt. Erzsinek „odalöktünk” egy sört, én tonikot ittam, Mari semmit. Közben a „száguldó tilos rádiós riporterek” időnként lecsaptak rám: milyen a hangulatom, hogy érzem magam, mennyi az eredmény – és így tovább. Az adomány-asztalnál vettünk egy övet, meg sokáig mustráltuk a pólókat. Enyhe szellő könnyítette a meleg levegő elviselését.
Átnéztem a túlsó asztalokra, az Adj Hangot Egyesület, a Civil Kollégium Alapítvány és a Fogd a Kezem Alapítvány aktivistái üldögéltek ott. Átsétáltam hozzájuk nézelődni. Szóba elegyedtünk: mit csinálnak, mi a feladatuk, milyen hatásuk van, és így tovább. Én nyomtam az alapjövedelem-dumát, ők próbáltak kapcsolódni. Zugló, garantált minimum, meg nem értés, támogatás-hiány.
És akkor megpillantottam egy kiadványt: Rajtunk múlik! (Hogyan szervezkedjünk és képviseljük érdekeinket a lakóhelyünkön?) Elkértem. Tényleg elolvasod? – kérdezték. A könyv olvasva jó – Tovább a folytatáshoz