Címke: új egység

ÚJ EGYSÉG (3.)

orban3Mi volt ez – kérdezte vészjóslóan nyugodt hangon, bár már ez is úgy hatott a jelenlévőkre, mint az éppen becsapódni készülő ágyúgolyó süvítése. Mi volt ez, nem hallottátok, mit kérdeztem – jött megint, hol voltak a biztonságiak? Nem a mi feladatunk volt, mert mi csak az elnök urat védjük itt, személyében, az meg nem volt veszélyben, de mindjárt utánanézek, és rögtön mondom majd – állt fel az elnök mögött ülő ember, aki mindig ott ül mögötte egyenruhában, még otthon is, amikor vacsora van. Te maradj itt, nem téged kérdeztelek, hanem …, de nem is érdekes, mert most láthattátok: háborúban állok, értitek ti ezt, háborúban és mindenkivel! De mért nem szólt, akinek szólnia kellett volna, hogy fölkészüljek – emelte föl egyre jobban a hangját. Eddig mindig Én irányítottam az eseményeket, mindig az jelent meg és ott, arról beszélt mindenki, azt csinálta mindenki, amit Én megterveztem, megengedtem, előrevetítettem. Most meg ide tódul nekem ez a söpredék, ez a maradék, ez a már nem is magyarok, csak ide vannak bejelentve csürhe – és már majdnem fölrobbant a dühtől.
Megnyomta a tárgyaló asztala alatt lévő, mások elől elrejtett csengőgombot, és rögtön be is lépett a kettesszámú titkárnője, ceruzákkal és füzettel a kezében, és letelepedett a kis tárgyaló-asztalhoz. Mindannyian tudtak az ÚJ EGYSÉG mg tsz elnökének természetes irtózásáról, ami már enyhén piros kiütésekben is megjelent, már akkor is, ha csak valaki beszélni kezdett a digitális információ-robbanás áldásosságáról. Ezért kellett újraindítani a gyorsírás-képzést, mert alig találtak megfelelő titkárnőt, aki képes volt lejegyezni az elnök szavait. A titkárnő megigazította a szoknyáját, kezébe vette az egyik ceruzáját, kisimította a füzet első lapját – minden bejegyzést új füzetben kellett kezdeni megírni – és halkan köhintett egyet, mert ez volt a jel az elnöknek. A vezetőség csendben és izzadtan várakozott, senki nem mert megmozdulni, pedig már többüknek a hólyagja igencsak feszített a telítettségtől. De némán ült mindenki.
Nos – kezdett bele az ÚJ EGYSÉG mg tsz elnöke, ma az egyik pályaudvaron legyen egy riasztás, most női táska az okozója, negyven percnél nem kell több, 13 óra 10-kor a Ripost adjon ki egy hírt, amit a többiek azonnal vegyenek át, de a vonatok csak 20 percet késsenek és délutánra álljon helyre a normális menetrend. Természetesen a külföldi migráns-helyzet anomáliáiról is ugyanúgy be kell számolni. Mondjátok meg a kötiviseknek, hogy jó volt a belgrádi katonai migráns-gyakorlat híre és az elemzés is briliáns volt! Az Ipadok képernyőit a jelenlévők izzadt ujjai nyomogatták, már mindegyik olyan foltos volt, hogy alig vette be az utasításokat. De ez legalább lefoglalta őket, nem gondoltak arra, hogy mi jöhet még, hova, ne adj isten beléjük csap majd a mennykő. Vörösinges – fordult a tejfölös-képű einstandolóhoz, jó volt ez a helikopteres sztori, címlap lettél, gratulálok, látjátok: így kell ezt csinálni, számtalanszor kértem tőletek, terelés, terelés! Persze mindenki tudta, hogy kérésről soha nincs szó, parancs, utasítás van, aztán kíméletlen ellenőrzés. És akkor most térjünk a lényegre: hol tart a Népszabadság ügye, ugye rendben kimentek a motorosfutárok, déltől senki sem tudott rácsatlakozni az elektronikus levelezésére, az interneten a troll-csapat üzemel és keveri a moslékot, hogy minél folyósabb legyen? – jött az újabb pörölyös kérdés. A szakállas megnyugodva fogott hozzá beszámolni a folyamatokról, de az elnök közbevágott: már mindent tudok. Az is jó, hogy több helyen is lesz tüntetés, nem kell róla sokat beszélni, az lesz a legjobb, ha nem ad hírt róla senki sem. Nem akarok még egy Erzsébet hidas képet a CNN-en! Érthető? Mindenki bólintott, de inkább halkan mordult egyet, hogy értettem. Na, akkor most térjünk rá az alapszabályra – vett elő egy újabb, az eddigieknél is meghatározóbb, nagy témát, de előtte menjetek nyugodtan pisilni, mert ez hosszú lesz.

2016. 10. 08.

ÚJ EGYSÉG (2.)

iszik1És akkor bejöttek, mit bejöttek, bevonultak: magabiztosan, győztesen, vigyorogva, arcukon a fensőbbségük teljes tudatával. Határozottan kiáltották: jó napot kívánunk, elnök úr! De azér’ belül egy kicsit aggódtak, szorongtak is; csak óvatosan, oldalról pislantva mertek ránézni az ÚJ EGYSÉG mg tsz elnökére, mert nagyon féltek, már-már rettegtek tőle. Kiszámíthatatlanságától. A soha ki nem mondott, elfojtott kisebbségi érzésétől, és annak bárdolatlan megnyilvánulásaitól. De még jobban szorongtak rapszodikusságától, szélsőséges, már-már beteges csapongásaitól, mindent megelőző egojának, önmaga okosságának megfellebbezhetetlenségétől. Néha-néha döntései durvasága még őket is meglepte, igaz ez már egyre ritkábban történt.
Most háttal ült nekik, természetesen az asztalfőn. Nem volt rajta zakó, inge ujját mindkét karján feltűrte, fejét előrehajtotta és jobb keze szétnyitott tenyerébe tette, közben ujjaival erőteljesen masszírozta a halántékát. Ez nem sok jóval kecsegtetett, a durva vihart vetette előre. Elhalkultak és mindenki a saját karosszékébe tottyant. Az elnök meg se mozdult, amikor bejöttek. Még akkor sem mordult semmit, amikor mindannyian köszöntek neki.
Már ismerte őket. Mindegyikükről mindent tudott, hol tanultak, kik voltak a szüleik, hogyan dolgoznak és mikor, mit csinálnak maszekban, mi van a gyerekükkel, van-e és hány szeretőjük. Még azt is tudta, hogy mennyit visznek haza külön „szatyorban”, csak úgy, mellékesen, meg hogy kinek mennyire megy az üzlete. Mert mindegyiknek van valami külön biznisze is. De ő, mindent pontosan ismert. Nem mehettek úgy ki Párizsba a titkárnőjükkel egy szállodába, hogy ő ne tudott volna róla. És persze ezt ők is tudták. De nem tudtak tenni ellene semmit. Ismerte őket, mint a rossz pénzt. Itt van rögtön, tőle balra ül, ez a tejfölösképű, einstandoló vörösinges, hogy kinőtte magát, már nagyban és nagyvadakkal játszik, imádja a följelentősdit is. Meg a helikopteres utazást is. Vagy itt ül jobbra, ez a nagydarab, mindig jólöltözött, rezzenéstelen arccal bármit elmondó fácán-vadász. Még a végén a fejemre nő. Jól van, már a mindig ájtatos lelkész is leült, az is mindenre hajlandó: még az ördögöt is kitüntetné, ha mondanám neki. Egyikük arcát se látom, lesütik a szemüket, papírjaikba mélyednek: félnek. Na, jól van, akkor lassan kezdhetjük.
Ekkor kintről kiabálás hallatszott, ami már gyorsan veszekedéssé erősödött, és hirtelen kivágódott az ajtó, a három titkárnőjéből az idős – aki legalább érti is, amit csinál, nemcsak dekorációnak van ott – szinte hanyatt esett, ahogyan belökték az ajtóval együtt. „Nincs kompót! Nincs kompót!” – kiáltotta estében, de hiába: beözönlöttek az ajtóból az emberek. Kik maguk? – kérdezte döbbenten a mindig határozott, nagyokat-mondó, nagybajuszos Laci bácsi, aki szintén ott ült az asztalnál, miután felocsúdott a döbbenetéből. Az új többség, a 60 százalék – jött azonnal a válasz. Kicsodák? – kapcsolódott most már be ingerülten a beszélgetésbe az elnök is; az új többség, a 60 százalék – jött a válasz megint. Olyan nincs, 97% van, és az az ÚJ EGYSÉG – szögezte le erélyesen az elnök, és az asztalnál mindenki bólintott rá. Márpedig mi vagyunk a 60 százalék, ha a fene fenét eszik, akkor is, hiába hadovál itt „új-beszédül” – mondta erélyesen egyikük. Akkorra már a volt vörösinges nem az asztalnál ült, hanem a szoba végébe menekült és elkezdte vizsgálgatni a fali lambériát, mintha asztalos volna. Az ájtatos is magában mormogott valamit és óvatosan fölkelt az asztal mellől és az ablakhoz ment körülnézni. A szakállas, mindig hadaró, a kérdést meg sem váró, hanem azonnal válaszoló referens is elfordult, elkezdett babrálni a telefonjával. Kik maguk, honnan jöttek, mit keresnek itt? – jött az újabb kérdés Laci bától. Ekkor előre lépett egy fiatalember, akit azelőtt senkisem ismert, fölsegítette a földre huppant titkárnőt, lassan fölemelte a fejét, ránézett az elnökre, és így szólt: nézzen körül, elnök úr, nézzen ránk, hát nem ismer meg minket? Mi vagyunk a pincér, akitől DNS mintát vettek a rendőrei; mi vagyunk, a kishantosiak, akiktől elmutyizták a földünket; mi vagyunk a trafikosok, akiktől elvette az üzletét; mi vagyunk a köztisztviselők, a közalkalmazottak, a bírók, a rendőrök, a tűzoltók, a pedagógusok, az ápolók, akiket megalázott, akiktől elvette a munkájukat; az árokpartjára, az utcára lökött tömegek; mindenki, aki nem a maga szekerét tolja, s ezért nem hagyja nyugodtan élni, boldogulni – mondta nyugodtan és mégis határozottan. Köztünk nem lát uniós forrást elnyerő kisvállalkozót, autópályát, stadiont építő nagy-vállalkozót, de még egy felcsúti kisvasutast se. De mi vagyunk az új többség, a 60 százalék, ugye érti már, elnök úr. Most még elmegyünk, ez még csak egy figyelemfelhívó látogatás volt, de emlékezzen erre. Intett a fejével, és ahogyan bejöttek, úgy el is mentek.
Csak néhány perc volt, az egész. Talán meg se történt, de mégis, mert a titkárnő és a kis vörösinges még mindig remegtek. A levegő is áporodottá vált, de Laci bá’ már visszaült a helyére.
Na, akkor kezdjünk hozzá – vett erőt magán az elnök, és nagyot húzott a bekészített pálinkából.

2016. 10. 07.

ÚJ EGYSÉG

orban3Az ÚJ EGYSÉG mg tsz elnöke elégedetten lépett be a szobájába. Nyugodtan becsukta maga mögött az ajtót, odalépett a dohányzóasztal melletti foteljéhez, belehuppant és fejét rögtön hátrahajtotta: minden a legnagyobb rendben halad – gondolta. A zakóját már előbb, amikor belépett az ajtón, azonnal kigombolta, így most láthatóvá vált a hasán a szétfeszült ing, amiről korábban, a beszéde alatti nagy hadonászásban két gombja is leszakadt. Megint nagyobb inget kell vennem – morfondírozott tovább, ez is kicsi lett. Bezzeg, amikor még aktívan fociztam, akkor még minden másképpen állt rajtam. De most, akárhová megyek, azonnal be kell kapnom valamit, mindig kell, hogy legyen valami rágcsa a számban – járt az agya tovább.
Beletúrt a hajába, ez is egyre ritkább. Lassan megint ki kellene találni egy új dizájnt, bár ez még ráér. Na, akkor mi is jön most? – tette föl magában a kérdést, most még van öt percem, addig pihenjünk egy kicsit. Szinte azonnal elaludt, ahogy becsukta a szemét, hasán az ing egyre jobban szétnyílt, már a mélyen a hasredőkbe húzódott köldöke is kilátszott. Halkan szuszogott, a mellkasa egyenletesen emelkedett és lesüllyedt, de ez csak talán egy percig tarthatott. Nyílt az ajtó, a titkárnője óvatosan belesett, az ÚJ EGYSÉG mg tsz elnöke azonnal kinyitotta a szemét és éberen kérdezte: mi akar? Hogyan tovább, mi legyen a következő lépés, elnök úr – kérdezte alig hallhatóan, suttogva a titkárnő, behozzam a következő kávét? Majd szólok – jött a válasz, a kávét hozza, meg valami csócsát is, és öt percig ne zavarjanak.
Minden a legnagyobb rendben halad? – rémlett föl neki újra, de akkor mért rémlik ez, beszélgetett tovább magával. Tavaly kapta az ötletet, amikor lemészárolták a vicclaposokat Párizsban, hogy ezzel lehet még kezdeni valamit, ez sokáig itt lesz velük, erre lehet, sőt kell is építeni. Akkoriban, egyre többen és többet suttogtak a háta mögött, sokan már lesütötték a szemüket is, amikor elhaladtak mellette. Pedig ment akkor is a szekér: mindenki kivette, amit akart; maga határozta meg, hogy mennyi az annyi; senki nem kutakodott a másik zsebében; ott és arra vadászott, ahol és amire csak akart; lőhetett akár házinyúlra is; és mindenki falazott a másiknak, védte a tsz és a saját becsületét. Akkor még nem ÚJ EGYSÉG-nek hívták magukat, hanem MEGVÉDJÜK BRÜSSZELTŐL A REZSIT mg tsz-nek. Mégis: mintha mentek volna lefelé, márpedig nem akarta még egyszer átélni a lejtmenetet, a szakadékba-zuhanást meg végképp nem.
És akkor eldöntötte, nem hagyja magát, akkor is megmutatja, ha mindenkinek mindene rámegy. Akkor is! És, amikor Párizsban végre sikerült középre vergődnie a szélről, ahol rögtön láthatóvá, kézzelfoghatóvá, megírhatóvá vált: ő ott van, sőt a fő-sodorban van, pedig nem akarták beengedni, sőt végérvényesen ki akarták onnan golyózni, megint megérezte a vér szagát. Akkor újra elővette és leporolta a jelszavakat: harc, háború, megvédjük, nemzet, haza, vér, gyűlöljünk, miénk!
Onnan már egyszerű volt az egész: szervezés kérdése az egész. Mert szervezni tudni kell. És azt nagyon tud: korbács és pénz kell hozzá. Neki meg mindkettőből van bőven. Beindította a gépezetet, új embereket emelt maga mellé, mindenkivel tudatta a feladatát, és mindenki csinálta is: ragyogó arccal! Még az ellenzők is, részesei lettek ők is az ő sikerének. Olyan hülyék voltak, nem láttak, és azóta sem látnak tovább az orruknál: ha nem kényszerítik, ha nem tesznek valamit a kerekek közé, hogy a szekér megálljon, akkor ők is tolják a szekerét. Az ő akarata szerint.
És most már új nevük is van: ÚJ EGYSÉG mg tsz. Itt, benn a szobában, egyedül bevallja: mennyit kellett alakoskodnia, hazudnia, embereket megvennie, másokat tönkre tennie. De megérte! 98% mögötte áll, bárki bármit is mond, hogy nem ér a neve, meg nincs is meg az ötven sem. Kit érdekel: megint szalad a szekér! Megint világos, ki az ellenség, kit kell kicsinálni. Ezt megértik, ezt értik, ez tud mozgósítani. Ezt kell tovább nyomni, be kell tenni az alapszabályba is, ez legyen továbbra is a biblia!
A titkárnő megint benyitott, hozta a kávét, a sós pogit és az édes sütiket is. Hozzon be valami erőset is – szólt oda neki, majd jöjjön be a vezetőség is.
2016. 10. 05.