Címke: zsarnok

„TUDD, HOGY SZERETNEK”

Nézem a filmet.

A befejezetlen-befejeztethetetlen sorozatot.

Az egyik oldalon élni akaró egyszerű emberek, melegek, zsidók, menekültek, nyomorgók vannak.

Mindannyian szeretetre vágynak.

Csak arra, a kis „semmiség”-re.

Arra a pillanatra.

A másik oldalon az „arctalan, megfoghatatlan, minden hájjal megkent, hazug és korrupt”

hatalom.

„Tudd, hogy szeretnek” – simogat a hang, a szlogen, a jelszó mindenhonnan az arcodba.

Fröccsen a képedbe.

 

Nézem a filmet.

Az egyoldalú küzdelmet.

1890-ben, 1941-ben, 2023-ban és 2053-ban is.

Mindig ugyanúgy-ugyanaz történik…

 

Aztán a notebookom képernyőjén fölvillannak a magyar hírek.

Tüntetés Donáth Anna meggyanúsítása-rabosítása ellen.

Tüntetés az iskola-igazgató kirúgása ellen.

Koncert Iványi megszüntetendő iskolái mellett.

Moraj…

 

De te „Tudd, hogy szeretnek”.

Minden a legnagyobb rendben: veszélyhelyzet ide-oda, de a horvát tengerparton nyaralnak-fürdenek-csacsognak-vitorlázgatnak a magyar kormány tagjai; magyar milliárdosok foci-meccsekre röpdösnek kormányzati repülőkön; neked persze, aki betegen a kórházba kényszerülsz csak néhány légkondi nem megy; csak orvos-ápoló-pedagógus nincs elegendő; csak a családi pótlék nem változik már időtlen idők óta; hogyan is mondta Hofi: csak a „korrupció az, amiből mi kimaradunk”.

Helyette viszont megkapod: „tudd, hogy szeretnek” …

 

Nézem a filmet.

A befejezetlen-befejeztethetetlen sorozatot.

Az egyik oldalon élni akaró egyszerű emberek, melegek, zsidók, menekültek, nyomorgók vannak.

Mindannyian szeretetre vágynak.

Csak arra, a kis „semmiség”-re.

Arra a pillanatra.

A másik oldalon az „arctalan, megfoghatatlan, minden hájjal megkent, hazug és korrupt”

hatalom.

„Tudd, hogy szeretnek” – simogat a hang, a szlogen, a jelszó mindenhonnan az arcodba.

Fröccsen a képedbe…

 

  1. 09. 05. csütörtök

(Kép: kisfaludyerika pinterest)

MINDENRŐL A „ZORBÁN” TEHET…

MINDENRŐL A „ZORBÁN” TEHET…

Mindenki a Zorbánt szidja.

Én is.

Ez a természetes.

Ő a SAS, a FŐNÖK: minden tőle ered, minden tőle függ.

Nem történhet semmi az akarata ellenében.

Semmi.

Tényleg semmi?

Hisz’ „Hol zsarnokság van…”, „… jelenvalóan/ mindenekben…”

És ha mégis?

Pontosabban: és ha mégse?!

Mert tegyük föl, csak egy pillanatra

  • a vasalódeszkán úszó tanárt Balázs József megdicséri, Kásler Miklós nem nevezi „a szárazföldi tengerész típusos esetének”;
  • a Fidelitas nem rakja föl a SAS-t „APA csak egy van!” reklámarcnak;
  • az Indexet (Népszabadságot, Origót, Figyelőt …) nem einstandolják, akik einstandolták;
  • az MTI (M1, M2)tárgyilagosan – az ellenzéket is szóhoz jutva – közöl híreket;
  • a magyar fociról a sport-harsonák megírják az igazat (úgy szar, ahogy van: nincs is);
  • a fideszes Legfőbb Ügyész korrekten vizsgálódik;
  • Cser Ágnes az egészségügyben dolgozók érdekeit képviseli;
  • Bayer Zsolt Soros Györgyöt nem állítja be ördögnek;
  • a seggünk kitörlésére sem alkalmas „konzultációs leveleket” „megszámlálók” megmondják az igazat;
  • a TV2 hírolvasója hangosan fölröhög a hír fölolvasása közben, mert az már neki is sok;
  • a csápoló nyugdíjasok nem csápolnak tovább;
  • az ÁSZ elnöke a Fidesz költségvetését is érdemben megvizsgálja;
  • Kósa strómama a következő bizniszt már nem vállalja;
  • az orvosok megmondják az igazat a kórházi ágyak kirámolásáról;
  • a rémhírterjesztőket a rendőrök nem hajlandók elvinni;
  • Talmácsi visszautasítja, hogy arca legyen az épülő hajdúnánási MotoGP pályának;
  • a Természettudományi Múzeumot költöztetők visszautasítják a költöztetést;
  • Bagi-Nacsa humoristák lesznek végre a segg-nyalás helyett;
  • az MNB munkatársai visszaszólnak Matolcsynak, hogy hülyeségeket beszél;
  • az államigazgatásban dolgozók a lojalitás elé helyezik a szakmai követelményeket;
  • az Államkincstár elnöke időben követeli vissza a közpénzt attól is, aki egyébként a brancs tagja;
  • a közbeszerzési bizottságok tagjai érdemben vizsgálják majd a pályázatokat és nem tekintenek a „csókos” kapcsolatokra;
  • a Fideszes képviselők is megszavazzák az isztambuli egyezményt;
  • a rendőr (mentős, tanár…) nem a cigány vagy nem cigány megkülönböztetés szerint mérlegel;

Tegyük föl egy pillanatra…

Nem: csináljuk!

  1. 06. 24. szerda

Őrizd a magánéletedet…

(Tizennegyedik lecke – Timothy Snyder)
A rossz szándékú vezetők mindent,
ami tudnak rólad, fel fognak használni arra,
hogy irányítsanak. Rendszeresen takarítsd le
a kémszoftvereket a számítógépedről. Ne feledd,
hogy az e-mailed nem titkos. Fontold meg,
hogy kevesebbet, vagy más formában használd az internetet.
Találkozz másokkal személyesen.
Ugyanezért rendezd el minden jogi problémádat.
A zsarnokok keresik a módját,
hogyan fogjanak meg téged.
Gondoskodj arról, hogy ne találjanak rajtad fogást.
Van egy kis zug, ahova elvonulhatsz olvasni? Magadra tudod csukni az ajtót, ha úgy akarod? Nem aggódsz, amikor független sajtót olvasol, még sugárzó független rádiót hallgatsz? Van színház, ahol olyan darabokat nézhetsz, ami neked tetszik? Van hely, „hol fölolvashatol…”? S van figyelmesen hallgató is?
Magad határozhatod meg: mit tudhatnak Rólad, ki tarthat és hogyan nyilván Téged, hisz „Számon tarthatják, mit telefonoztam/ s mikor, miért, kinek. /Aktákba irják, miről álmodoztam/ s azt is, ki érti meg. /És nem sejthetem, mikor lesz elég ok/ előkotorni azt a kartotékot, / mely jogom sérti meg.”
Most zárult le a választási kampány. Olyan volt, amilyen a NER rendszere, nem is várhattunk mást: csúnya, sunyi, alattomos, totális. A hatalom fondorlatosan fölhasználta a jelöltek, a választók magánszféráját; az emberek intimszféráját durván megalázta. Emlékezzünk: bírósági információk, adatok ellopásával lehetetlenítettek el képviselőjelöltet; hazugságok sokaságával gerjesztettek gyűlöletet; hamis híreket terjesztettek a civil szervezetekről; óriás-plakátokról csurgott a náci kirekesztő propaganda a menekülők ellen; „oszt’ jó napot”. S Te tehetetlenül tűrted a tűrhetetlent, jogaid semmibevételét.
Vége lett: mára a győztes már kihirdettetett. A győztes már „programot” is jelentett, amiről továbbra sem tudsz semmit: megvéd, ami nincs is; eléri, hogy ne Soros nevessen a végén, pedig nem is nevet; erkölcsi, politikai és jogi elégtételt vesz majd másokkal szemben, ahol mindenki más, aki nem Fideszes; „átfogó megállapodás”-t köt majd a nőkkel, akiket korábban komondorral buktatott el röhögve.
A hatalom már tort ül.
Mi van a vesztesekkel? És mi lesz a többiekkel, a kétharmaddal?
Készülj az „Itt kő kövön nem marad…” időre, hisz már itt is van: elvették újságodat, színházadat, manipulálják tévédet, informatikusok hada pásztázza üzenőfaladat
Őrizd a magánszférádat! Az a Tiéd! Ne engedd elvenni! És védd másokét is! Mert amikor az Övékét elveszik, akkor a Tiéd is elvész! Ne légy kíváncsi, ne örülj hát, amikor belesnek a fürdőszobájukba, a hálószobájukba és azt közzéteszik! Ne vegyél részt abban, hogy olyan információkkal bombázzanak Téged, amihez nincs közöd!
Ne légy azzal Te is kollaboráns, hogy hagyod magad leselkedővé válni!
2018. 04. 21.

Maradj higgadt, amikor az elképzelhetetlen megtörténik…

(Tizennyolcadik lecke – Timothy Snyder)
„A modern zsarnokság a félelem kiaknázására épül.
Amikor a terrortámadás bekövetkezik, ne feledd,
hogy az autoriter rezsimek ezeket az eseményeket
hatalmuk megszilárdítására használják fel.
A hirtelen végveszély, amely a fékek
és ellensúlyok lebontását, az ellenzéki pártok feloszlatását,
a szólásszabadság és a tisztességes bírósági eljáráshoz
való jog felfüggesztését kívánja,
a hitleri forgatókönyv legősibb trükkje. Ne dőlj be neki.”

Demokratikusan megválasztották. Aztán föllángolt a tűz, kigyulladt a Reichstag, és egy hónappal később a parlament elfogadta a „felhatalmazási törvényt” lehetővé téve a rendeleti szabályozást, és innentől 12 évig, a második világháború végéig fennmaradt a rendkívüli állapot Németországban.
A „Nagy Keleti Testvér” mai teljhatalmú ura megválasztásakor ismeretlen „KGB-és kiskatona” volt. De hatalomra jutása után elkezdődtek(?) az orosz városok elleni csecsen támadások, robbantások, és Putyin bejelentette: a tetteseket megtaláljuk és „még a budin levadásszuk őket”! És az ismétlődő terrortámadások kitervelői, végrehajtói ellen a vadászat, a kíméletlen megtorlás autoriter rendszert követelt, amit a „rettegő” nép szó nélkül tudomásul vett és azóta is támogat.
Mindkét rendszer kialakítása a kreált, végletekig gerjesztett félelemre alapozott, a félelem-kiváltotta érzelmekre épített!
A hajdan felcsúti diák demokratikusan nyert választásokat, majd rögvest fülke-forradalmat hirdetett és a „centrális erőtér”(?) nevében megváltoztatta az alkotmányos rendet: lebontotta a fékek és ellensúlyok rendszerét. Már ez a folyamat is alkotmányosan megkérdőjelezhető, több esetben is a joggal való visszaélésnek minősíthető. Ezután erőteljes kampányba kezdett a belső ellenségek, majd a menekültek ürügyén a menekültek, a civil szervezetek, a másként gondolkodók ellen: indulatokat korbácsolt fel, gyűlöletet gerjesztett, ellenséget kiáltott, félelmet keltett a megriadt emberekben. Emlékezzünk csak a menekült-hisztériára: átverve az Európába igyekvőket Budapestre terelte őket, látványos propaganda-filmeket készített róluk, majd – az addig inkább támogató – lakosság többségét ellenük hergelte; majd a „migráns-helyzetre” hivatkozva, 2015. óta kihirdette és folyamatosan megújítja a rendkívüli állapotot Magyarországon!
Közben menekülteknek se híre, se hamva!
Orbán rendszere is a generált, fölfokozott, állandósított félelemre épül!
Mindegyik rendszer kialakulásban van egy közös elem: a valós vagy kreált sokk következtében előálló pillanatnyi bénultság, megrökönyödés, elbizonytalanodás és az a zsarnok számára kedvező pillanat a tartós leigázásod intézményeinek a megteremtésére! Amikor félsz, védelemért esedezel, veszélyérzeted csak a konkrét félelmed elhárítására ösztökél Persze, hogy az „erős” államhoz fordulsz és tőle vársz védelmet: bármi áron! Azt se bánod, azt se veszed észre ilyenkor, hogy vakká, süketté, kiszolgáltatottá váltál, kisgyerekké, és ugyanúgy elfogadod a segítséget is, meg a segítség ürügyén kapott büntetést, korlátozást, tiltást is! Mert gondold meg: mennyire véd meg Téged félelmeidtől a sajtó szabadság sárba tiprása; az önkormányzatiság szétverése; a civil szervezetek és kezdeményezések vegzálása; diákok maximális pénzbírsággal sújtása; az igazságszolgáltatás politika célokra történő fölhasználása és még hosszan lehetne folytatni a „védelmi intézkedések”-et.
A zsarnokság „valamilyen kedvező vészhelyzetből” (James Madison) születik! Hát még ha a zsarnok maga teremti, alkotja, manipulálja a helyzetet „vészhelyzetté”!
És innentől kezdve, amikor erre rádöbbensz, már nem maradhatsz puszta szemlélődő!
2018. 03. 27. kedd

A valóságban politizálj…

(Tizenharmadik lecke – Timothy Snyder)
A hatalom azt akarja, hogy tespedj a fotelben,
és indulataid elpárologjanak a képernyő előtt.
Lépj ki a négy fal közül. Menj szokatlan környezetbe,
másféle emberek közé.
Szerezz új barátokat, és vonulj velük

Csak nyomkodjuk.
Már a budira sem újságot, könyvet, hanem az okostelit visszük. Arra koncentrálunk, nem az anyagcserére. Azt hisszük, lemaradunk, ha nem azonnal tudjuk meg, ha nem azonnal lájkoljuk, ha nem neked küldik el először, ha lekerülsz a listáról, ha nem kérnek föl partnernek. Néhány éve még attól rettegtünk, hogy nem mi leszünk a kezdők az iskolai focicsapatban, mást hívnak vissza a csajok a vonalason, nem minket küldenek el a megbeszélésre, nem minket kérnek föl kidolgozni a javaslatot, nem mi változtatjuk meg magunk körül a világot.
Ma már?
Beklikkeltünk majd elterpeszkedve ott maradtunk egy másik világban, belekerültünk és azóta nem tudunk kigabalyodni egy virtuális hálóból; már arra sem emlékszünk, milyen, amikor két rigó egymással fütyörészik, egymással kergetőzik, szárnyaikat verdesve fürdenek a kerti tóban, és amikor az egyik elpusztul, a másik hosszasan siratva keresgéli, ugrálva, sikoltó csiripeléssel hívogatva.
Csak nyomkodunk.
Csak klikkelünk.
Már csak a címeket olvassuk el a hírözönből, azt hisszük, többre nincs időnk! Lezuhant, cápatámadás, kukába dobta a gyerekét, a cellájában kötötte föl magát, megint ő nyerte a legtöbbet, jönnek a migránsok keletről, keleti nyitás, soha ilyen fejlődés még nem volt, készenléti tervek az óvodákban, jól megválaszolta nekik: és ülünk tovább a gép előtt és püföljük.
Tegnap még átmentünk a szomszédba segíteni, amikor Jenő beteg lett, ma már azt se tudjuk, hogyan hívják a szomszédot; fölhívtuk a Lajost, Ivánt, Gézát, hogy menjünk egyet sörözni, ma már a számukat se tudjuk; alig vártuk, hogy hétvége legyen, mert akkor a családdal együtt lehetünk, ma már azt se tudjuk, merre járnak?!
Mintha ez lenne az igazi, a nagybetűs élet. Mintha csak ez lenne nekünk a jó. Mintha ezt akartuk volna, amióta létezünk. Mert itt szabadnak érezhetjük magunkat, itt játszhatunk is, itt sikereket is arathatunk, itt elfeledhetjük, hogy milyen büdös klotyó az életünk.
Ezt akartuk?
Ezt akarjuk?
De hisz ezt ők akarják!
De hisz ez az ő a meséjük, ez az ő történetük!
Nem a miénk.
Hol voltunk, amikor 2010-ben Orbán meghirdette a NER-t; majd szétkúrta a rendszert, „újat buherált” hirtelen, megszállta az intézményeit, mindenhova bólogató lakájokat nevezett ki; ráuszította az ügyészséget politikai ellenfeleire; megalázott, földönfutóvá tett mindenkit, aki nem zengte tetteit, és nem énekelte:” … éljen Eduárd”?! Hol voltunk, amikor szétverte a sajtót, a médiát; megszállt mindent, amit elért; úgy bánt az országgal, mintha az a saját játéka lenne; nagytőkést kreált gázszerelő, vele kocsmázó haverjából; legalább nem zengtük:” … éljen Eduárd”?! Hol voltunk, amikor kinyitotta a „gyűlölet-palackot”: rámutatott emberekre, menekültekre, rád, rám, ránk, mint az ellenségre, mint eltaposandó rovarokra; legalább nem zengtük:” … éljen Eduárd”?!
Hol voltunk?!
Néhány éve a kettő: az árnyék és a virtuális világ egy pillanatra találkozott! Emlékszel? Ott, az Erzsébet hídon, amikor sokezernyi teló megannyi gyertyaként villogott: ne tovább! Mert akkor kiléptél a virtuálisból, egy pillanatra, csak egy pillanatra, nem többre, mégis elég lett!
Érted már?
Akkor egy pillanatra kiléptél a magánszférádból, látható tetted magad: akkor és ott szabad voltál; akkor és ott győztél!
De még nem győzted le a zsarnokot!
2018.01.05.

Óvakodj a katonai jellegű csoportoktól…

(Hatodik lecke – Timothy Snyder)

Amikor a rendszerellenes fegyveres erők tagjai
elkezdenek egyenruhát hordani,
aztán fáklyákkal és vezérük arcképével
felvonulni, közel a vég.
Amikor a vezető paramilitáris csoportok
és az állami rendőrség, katonaság
összevegyülnek, elérkezett a vég.”

A legtöbb kormány magához vonja az erőszak monopóliumát. Másképpen nem tudja gyakorolni alapvető funkcióit: választásokat tartani, adókat beszedni, szerződéseket elfogadtatni, népszavazási kezdeményezéseket biztosítani. Ugyan az 1949. évi, többször módosított Alkotmány 40/B. szakasza (3) pontja kimondta: „A fegyveres erők irányítására – ha érvényes nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik – az Alkotmányban és külön törvényben meghatározott keretek között kizárólag az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Honvédelmi Tanács, a Minisztertanács és az illetékes miniszter jogosult.”; a többszőr módosított magyar alaptörvény mismásolva tartalmazza az erőszakszervezetek létesítésének és fenntartásának kizárólagos állami monopóliumát.
Pedig az erőszakszervezet-jellegű csoportok puszta léte is már megkérdőjelezi a demokratikus működés föltételeit, mert azok a (még fegyverrel nem, de egyenruhában, egységesen kopaszon, magabiztosan erőt fitogtató) csoportok félelmet keltenek, korlátozzák a vélemény szabad megfogalmazását, akadályozzák az emberek állampolgári jogainak a normális gyakorlását; rosszabb esetben ellehetetlenítik az állam alkotmányos működését is. Hogyan lehet érvényt szerezni a törvényeknek, ha van(nak) olyan erő(k), amelyek nem a törvények oldalán, hanem felette állnak; ha léteznek az országon belül – még ha csak kicsi területen, időszakosan is – olyan helyiségek, falvak, utcák, stadionok, OVB irodák, ahol az államtól független kigyúrtak, hordák szinte korlátlanul érvényesíthetik akaratukat?!
Hacsak nem az állam tudtával!
Hacsak nem az állam jóindulati félrekacsintásával, informális támogatásával?!
Hacsak nem úgy, hogy „az oroszok már a spájzban vannak”!
Mert gondoljuk meg: a rendőrég ezeknél a cselekményeknél gyorsan lezárja a nyomozást, az ügyészség pedig nem emel kifogást a nyomozás befejezése ellen, miközben alkotmányjogászok véleménye szerint ezek a cselekmények többéves börtönbüntetéssel lennének sújthatók; és az elkövetők továbbra is szabadon kószálhatnak, sőt: biztonsági szolgálatot nyújthatnak pl. a kormányzó párt pártigazgató alelnöke által irányított egyesület pályáján, ahol a hétvégén késes verekedés történt.
Persze (még) nem viselnek, hordanak fegyvert, legföljebb titokban tartanak a hegyekben lőgyakorlatot és jelennek meg időnként a Várban az Elnök Palotája előtt parádézni; vagy másutt Emléktúrával dicsőíteni a Kitörés napját; és alakulnak újjá vagy át, még a nevüket is alig megváltoztatva, ha a helyzet úgy kívánja. És mindeközben a közvélemény-kutatások szerint jelenleg a legnagyobb támogatottsággal bíró ellenzéki párt – ugyan némelykor titkolva, leplezve – bejelenti, hogy hatalomra jutása esetén legalizálja a vele szövetséges Gárdát.
Mert az erő, a hatalom már megint nem eszköz, hanem cél lett! És ha erő van, akkor azt érvényesíteni, fölhasználni is kell! Persze dehogy is az állam ellen: ellenkezőleg, az állam érdekében! Ehhez, pedig ellenség kell, méghozzá hatalmas és gyűlölendő (méltó) ellenség kell, akitől retteg és fél Európa és a világ, de amely ellenség legyőzhető! Tehát az ellenség legyőzése erőt kíván; a gyűlöletkeltés erőszakot követel; ezért a gyűlölet és az erőszak (képe) együtt jár!
Viszont vannak még törvények, mindet nem sikerült (még) átformálni, átgyúrni, és azok a törvények korlátozzák az (állami) erő alkalmazhatóságát, bevethetőségét; tehát „civilesíteni”, „magán-cégesíteni” kell az erőt, és megvédeni az idő előtti lebukástól. De legfőképpen használni kell, mert arra valók!
A gyűlölet, az erő(szak) aztán (méghozzá nagyon gyorsan) megváltoztatja a légkört: szinte észre sem vesszük és a társadalom már dübörögve és ütemesen követeli majd az erő bevetését, az erő alkalmazását: először még csak védekezésképpen, kampánygyűléseken, ünnepi megemlékezéseken, a határvédelemben; aztán már támadni is akar, megelőző csapást követel; majd már leszámolást is, méghozzá kívül és belül egyaránt.
Óvakodj hát, kerüld el a katonai jellegű csoportokat…

2017.11.08.

Tartsd szem előtt a szakmai etikát

(Ötödik lecke – Timothy Snyder)

„Amikor a politikai vezetők rossz
példát mutatnak, felértékelődik az
elkötelezettség a helyes szakmai gyakorlat iránt.
Nehéz felforgatni egy jogállamot jogászok nélkül,
vagy kirakatpereket lefolytatni bírák nélkül.
Az autoriter rezsimeknek szükségük van engedelmeskedő
köztisztviselőkre, és a koncentrációs táborok
igazgatói keresik az olcsó munkaerő iránt
érdeklődő üzletembereket.”

Még javában tartott a 2010. évi választási kampány, de már mindenki tudta: a köztisztviselői kar, az állami vezetők, a jogi, közgazdasági, elemzői tanácsadók mind le lesznek cserélve. ezzel nem is lett volna baj, ez így volt „rendjén”, amióta a szabad választásokon váltogatták egymást a szembenálló pártok. Ez nem magyar sajátosság volt, nem is kuriózum, így van szerte a világban, ahol a liberális demokrácia szabályi szerint járnak el a felek. (Emlékszem még arra, amikor a rendszerváltás előtti hónapokban Hollandiába kellett utaznom, egy kormánydelegációt vezettem, és ott találkoztunk a holland egészségügyi, munkaügyi államtitkárral is, aki, amikor megtudta, hogy én a szakapparátus helyettes államtitkár vagyok, a következőket mondta: „az jó, akkor maga marad, nálunk is mindig a miniszterek, politikai államtitkárok jönnek-mennek, a szakapparátus marad, hová is jutnánk nélkülük…”.)
Ez nálunk csak (többé-kevésbé) 2010-ig zajlott így. 2010-ben alapjaiban változott meg a helyzet, mert attól kezdve a lojalitás, a megbízhatóság – mint alapkövetelmény – megelőzött minden szempontot: fölkészültséget, szakmai tudást, hozzáértést, alkalmasságot, tapasztalatot.
Ezt már ijesztő szelek jó-előre jelezték: 2010-ben másról, többről lesz szó! Már 1998-ban elhangzott: össze kell tépni a telefonos noteszeket, el kell felejteni a régi, egymást-segítő, „baráti” kapcsolatokat, annak egyszer és mindenkorra vége. De akkor ezt még csak szégyenlősen, takargatva, szinte csak a szőnyeg alatt kezdték el, s nem is merték befejezni. De 2010 óta új világ kezdődött: rögtön megváltoztak az elvárások és velük együtt a közszolgálatra vonatkozó szabályok is: a szakmai követelmények elé bekerült a lojalitási elvárás, mint legerősebb kívánalom! „A törvényi szabályozás abból indult ki, hogy a közszolgálat lényegi eleme az állam egyoldalú aktusa, amellyel a jogviszony létrejön, mert ez fejezi ki, hogy a szolgálatvállalás nem egymás mellé rendelt felek viszonylag szabad
megállapodásának tárgya, hanem jogszabály által részletesen szabályozott feltételrendszer
szerinti szolgálatteljesítés…”.
Azóta csak tovább romlott a helyzet: valamit is magára adó szakember nem vállal közhivatalt, nem megy el szakmai (bér)rabszolgának, írnoknak, akinek nincs más föladata, csak leírni és zanzásítani, amit a vezér kitalál!
Pedig éppen most kellenének igazán az „Ambrusok”, akik vállalják, hogy elmennek a Falak-ig! Pedig most van szükség „Vasvári Csabákra”, akik ki mernek állni és szembe mernek szegülni a politikai megrendelésre készült és szakmailag indokolhatatlan javaslatoknak. Most lenne szükség olyan közszolgákra, köztisztviselőkre, bírákra, ügyészekre, rendőrökre, akik lelkiismeretükre, szakmai tudásukra hallgatnának csak és nem engednének „mindenféle szélnek”!
Mert megint azt szajkózza a hatalom, csak azt lehet tőlük hallani: megint kivételes helyzet van, veszélyben a haza: „Magyarország kultúrája és népessége is visszafordíthatatlan módon megváltozna”; ilyenkor kell az erős központi akarat; a parancsok pontos, gondolatmentes végrehajtása; terror-per(ek) kreálása; „jól megszerkesztett és óránként leadott” hírek fenyegető sulykolása és megmagyarázás; célzott közvéleménykutatások generálása, és így tovább.
Mert amíg vannak, akik pénzért, hatalomvágyért, vagy félelemből „így” teszik a dolgukat, addig megy a szekér, addig a zsarnok nyugodt lehet, addig könnyen lehet tovább hülyíteni…

2017.11.05.

Óvakodj a pártállamtól

„Az államokat kisajátító és versenytársaikat
elnyomó pártok nem voltak kezdettől fogva
mindenhatók. Egy-egy történelmi pillanatot
használtak fel arra, hogy ellehetetlenítsék
ellenfeleik politikai létezését.
Támogasd a többpártrendszert,
és védd meg a demokratikus választási szabályokat.
Menj el szavazni, amíg tudsz.
Fontold meg, hogy jelöltesd magad tisztségre.”

’89-ben szabadok lettünk.
Tényleg szabadok? Vagy csak esélyt kaptunk rá? Éltünk is a szabadságunkkal, vagy hagytuk, hogy egy pillanat alatt mások fölhörpintsék, kiélvezzék majd eldobják, mint egy haszontalan üres üveget? Mit mondunk és gondolunk ma a szabadságunkról? Mindenki azt gondolja?
Az induláskor annyi volt a párt, mint réten a virág: ott pompáztak, illatoztak mindenfelé; mondták az igét, szorgoskodtak, mint a hangyák: szerveződtek, támogatókat gyűjtöttek, összefogtak, kiközösítettek. Aztán a megmérettetésen nyertek és vesztettek, fölemelkedtek és eltűntek. Barátom: micsoda idők voltak! Minden izzásban, forrásban volt, de mégse robbanásban; minden vitában, veszekedésben, annak ellenére sem gyűlölködésben; változott a múlt is, előbújtak ugyan rejtőzködő „ordas eszmék”, de Hofival szólva: nem vettük föl a díszmagyart, mert büdös volt a naftalintól! Aztán kialudt a láng, lekerült a fedő is a lábasról, a forrás rögtön abbamaradt: pedig még nem forrta ki a fölét a tej, viszont azt se láttuk, sejtettük: összement-e, megsavanyodik-e.
És pártok, kormányok jöttek, aztán mentek: a szabadság édes érzése ragacsos masszává állt össze és ragadt a fogunkra. Újra „emlékesedéssé” vált a világ.
És akkor egy kicsike párt, egy nagy párt ifjúsági szervezete, ami persze sohasem volt igaz, de mindketten liberális pártok voltak, elkezdett nagyot álmodni. Tudjuk, mi egyszerű földi halandók, hogy a jó álom az első lépés a megdicsőülés rázós (mennyei?) útján, de bizony egy jó álom, az nem mindenkinek adatik meg, a földi rögös útra-lépésről nem is beszélve. Csakhogy az az álom nem a szabadságról szólt, pontosabban nem mindenki szabadságáról, hanem csak az álmodónak a szabadságáról, az ő odavezető útjáról, de hát az vesse az álmodozóra az első követ, aki még nem álmodott ilyen csodáról! „Merjünk nagyot álmodni” – kiáltotta világgá a világot látni, külföldről segített legkisebb fiú, abból az akkor még stadion-nélküli kis faluból, akinek az apja munkásai (miután az egyetlen versenytársa – máig tisztázatlan módon – eltűnt a pályáról) nem győzték a munkát a kőbányában, mert annyi, főleg állami megrendelés ütötte a markát. Mert a kicsike párt hirtelen fölcseperedett, vezetői azon nyomban le is vágták a szakállukat, és egyszer csak – bár nem az első nekifutásra – de ott találták magukat a kormány hatalmas rúdjánál. Az álomból valóság lett, igaz csak négy évig, mégis elég sokáig ahhoz, hogy aki látni, érteni akarta őket, és nem csak azt figyelte, amit mondtak, hanem amit csináltak, annak bizony keserű lett a szájában az édes, felhős lett a tiszta égbolt, megpimpósodott a poharában a bor is; hogy a kivágott tokaji szőlővesszőkről ne is beszéljek. Akkor még nem ők nyerték a legtöbbet, de már megtanulták: nyerhették volna!
És bár az ország akkorra már nem az analfabéták országa volt, mégse elég figyelmes és kiművelt ahhoz: megértse is azt, amit akkor látott, tapasztalt, elszenvedett. Mert az idő tájt még működött a köztársaság, még szálldosott a szabadság édes madara, bár már csak egyre kisebb köröket írt le a levegőben. Ezért aztán „kapjanak még egy esélyt”, „várjuk ki a végét, adjunk nekik időt” jelszóval megint jöttek, a már középkorúvá, a labdarúgó korból kiöregedett, de iránta olthatatlan vágyat és szerelmet érző, egyszer már leszerepelt emberek; akikről csak azt nem lehetett tudni: kik is valójában?! Akkor még nem tudtuk, mi az a NER; mi az az alaptörvény meg annak az asztala; meg azt se, hogy hogyan lehetséges 28 is százalékkal kétharmadot elérni.
De Ő már tudta.
És meg is cselekedte!
És most már benne is vagyunk. Megint benne vagyunk. Már nem gondolhatjuk komolyan, már nem mondhatjuk szemlesütve: ők nem olyanok. Már tudjuk: „ezek ugyanazok”! Megtagadták és naponta megtagadják apjukat, miközben legrosszabb énjét másolják. „… a nép szabadságának mannáját mindennap be kell gyűjteni, hogy ne rohadjon meg…” – mondta valamikor, még a XIX. században Wendell Phillips bostoni ügyvéd, az amerikai őslakosok, valamint a nők jogegyenlőségének a szószólója – nálunk már szaga van a rothadásnak!
De lehet még szavazni!
Lehet még szavazni?
Hiszen egy szavazat már nem egyenlő egy szavazattal; hiszen már tervek születnek a szavazati jog feltételekhez kötéséről; hiszen a választási kampányt egyenlőtlen médiafölénnyel, pénzbőséggel uralja a kormányzat és a mögötte álló párt; hiszen úgy változnak a választási szabályok, hogy észre sem vesszük; hiszen a választást ellenőrző intézmények nem függetlenek!
Szavazni kell, amíg lehet. De vedd észre: a szavazás nem a fülkében kezdődik, ott befejeződik! Minden nap szavazol, minden nap döntesz, minden nap elfogadsz vagy megváltoztatsz egy véleményt, minden nap tehetsz valamit a szavazás érdekében, mert a napok mennek, csak mennek, csak mennek egymás után…
2017.08.15.

Nézz a másik szemébe, és beszélgess vele.

(Tizenkettedik lecke – Timothy Snyder)

Nemcsak az udvariasság miatt.
Hanem mert így lehetsz polgár
és a társadalom felelősségteljes tagja.
Így maradhatsz kapcsolatban a környezeteddel,
így léphetsz át a társadalmi korlátokon,
és így mérheted fel, kiben bízhatsz és kiben nem.
Ha a feljelentés kultúrája általánossá válik,
ismerned kell a mindennapi élet pszichológiáját.”

Ne fényképezz, ne takard el az arcodat, ne politizálj, ne használd a WIFI-t – áll a Vizes VB fő helyszíne körül, az út menti táblákon bejáratoknál: és még további 23 tiltás! Elrettentésül, félelem keltően ott van a TEK harckocsija is! Egyenruhás és civil őrző-védő emberek sokasága vigyázza a REND-et, a BIZTONSÁG-ot, a ZAVARGÁS-mentességet. Figyeld a másikat, mi van a kezében, a ruhája alatt, (a fejében), nem hagyja-e ott, „véletlenül” a táskáját, a sapkáját, a mondanivalóját vagy valamilyen gyanús csomagját?! Még be sem léptél és már mennyi izgalom; vagy talán nem is az, hanem szorongás, aggály, mert hoztad a gyereket, az unokát is? Haladjon, ne álljon meg, nyissa ki a táskáját, vegye le a szemüvegét, mi van a zsebében, mért nem megy már tovább – hallik minden „kapunál”. Jó, hogy egy órával hamarabb kijöttünk, jó, ha időben bejutunk. Hát Te is elkezded figyelni az előtted állót, a melléd kerülőt, azt a szemüvegest ott, a másik sorban. Ő is figyel téged. Meg a másik sorban állót is. Figyelem lett az egész világ, itt a bejáratoknál. Persze nem nézel a szemébe, persze sunyítasz, persze ott se vagy, csak a gyerekkel, az unokával bíbelődsz, hogy bejussatok, be: a „paradicsomba”. Már itt is, ott is fölsír egy gyerek, mélyeket sóhajt egy-egy idősebb ember, de senkisem morog, mindenki csoszog csak tovább. Így van ez rendjén, most ez a REND, önként jöttél, önként vállaltad, még örülsz is neki: hiszen „vigyáznak rád”!
Hova jöttünk, hol vagyunk?
Hol lennénk, itthon vagyunk, „nevét és virágát” is tudjuk.
Akkor: kitől félt bennünket, miért félt bennünket a hatalom; mire ez a nagy rend-biztosítás, ez a látványos erődemonstráció?! Hisz sehol egy migráns, sehol egy Soros, még csak egy tüntetés, tiltakozás sem látszik. Fenyegetés, riogatás az van, az persze mindennapossá vált; lehet, hogy nem is bennünket féltenek? De benne vagyunk mi is, már régen partnerekké váltunk: nem állunk meg beszélgetni, még a sorban araszolgatva sem, még a fontolva haladás közben sem. Nem köszönünk, nem nézünk, nem mosolygunk egymásra, nem tartozunk együvé, nincs új kapcsolat, barát: csak magunk elé meredve bámuljuk a frissen aszfaltozott járdát, fogjuk a gyerek, az unoka kezét egyre szorosabban, hogy már „fáj nagypapi” hallatszik mindenfelől.
Végre bejutunk.
Végre.
Ide igyekeztünk?
Megette a fene az egészet…

2017.07.17.