Címke: orbán

CSÚCSON?!

CSÚCSON?!

Fölért.

Tegnap „odaért”.

Tényleg ott volt.

A csúcson!

A „Hilton Anatole szállodában … a „Trump nyert” áruk tárházában” (The New York Times).

A legkisebb fiú. A „Hol volt, hol nem volt” fiú. Bizony „Nagy utat” tett meg, míg följutott. Ez tényleg „nagy” tett volt. Egy kis, azóta már híres faluból indult. Egyszer kapott egy nagy pofont az apjától. Nem feledte. Aztán kapott egy másikat is. Azt nem az apjától. A tévében. Azt se feledte. „Tanult” mindkettőből: nem a részvétel a fontos, a GYŐZELEM! Bármi áron! Azt, pedig nem lehet úgy elérni, „ha a legkisebb ellenállás felé vesszük az irányt”. „Nincs olyan ellenség, amelyet Krisztus már le ne győzött volna” – csak bele kell vágni. Mert ellenség(e) van. Mindenütt. Keresni sem kell. Csak rámutatni! Zéró tolerancia ide, zéró oda. Ott vannak. Mint az MTK pályán. Gá-gá. „Magyarország, Európa magányos csillag állama” miniszterelnöke mondta. Tegnap. A csúcson. A „régi vágású szabadságharcos”. Az „egyetlen migrációellenes politikai vezető kontinensünkön”. A nagypapa. Aki szereti a pálinkát. Is. Az „ezeréves” országban. Ami – azt hiszi – az övé. Mert most a csúcson van! A „demokrata”. Legalább is ezt mondja magáról. Tudjuk, nem azt kell figyelni, amit mond. Sőt: azt nem kell(ene) figyelnünk. Mert Ő igazi „ellenálló”. Ellenáll még a „progresszív liberálisok” hadának is. Aki tudja, „hogyan lehet leküzdeni a szabadság ellenségeit a politikai hadszíntéren”. Csak mondja és mondja a magáét. Lenyűgözve hallgatják. A megbabonázottak. Ahogyan mi is.

Nemsokára hazajön. Közénk. Nem marad ott. Kár. Pedig ott lenne a helye. De mégis hazajön. Nekem ez jó lesz? A frászt lesz. Nekem nem enyhül majd a „kín”. Kevesebb világosságom lesz. Meg télen melegem se. Minek azt. Most van benne részem. Mert már nem kapcsolom be a légkondit se. Igaz: a kertben a füvet se melegítem alulról. Nem is locsolom. Tilalom van. Már sárga.

Meghallgatok egy Bródy dalt…

  1. 08. 05. péntek százhatvankettedik nap

(Kép: The New York Times)

CSAK EGY KÉP, CSAK EGY KÉP?

CSAK EGY KÉP, CSAK EGY KÉP?

Nézem a képet.

Valamelyik kormányközeli portál rakta föl (keresd meg, ha akarod, infostart). „A Csíkszereda stadionjában járt a kormányfő” – szól a cím (hozzám). Veszélyhelyzet van. Háború a szomszédban. Határvadászok készenlétben. Ő meg meccsre jár. AZ elmúlt napokban kettőn is volt. Nem itthon. Bár azt szeretné.

Nézem a képet.

Jobb karja a magosban. Ingujja föltűrve. Inge kint a gatyából. Hasa a szokásos. Pálinkán már biztosan túl van, a kép nem szagos. A kép tetején van. A korlátartó illesztések „keresztjei” mögött. Kimagaslik. Alatta a plebs. Azt hiszi: az övé. Rá se néznek. Tapsolnak. Talán neki. Talán „miatta”. Sok gyerek tapsol. Nem is tudják, miért. Néhányan nevetgélnek. Néhányan nem. A Csíkszereda játszik. U18-as meccs van. A magyar válogatott ellen. Ez most fontos neki.

Nézem a képet.

Ott van. Ő. A NAGY ő. Készül a mosolyalbum. Ami aztán közkincs lesz. Nincs a képen Kató. Se a Semjén, a Szilárd, a Lölő. Az áram és a gáz sincs ott. Meg azok sem, akik majd nem tudják fizetni.

Nézem a képet.

Aztán rába@ok az asztalra.

Ma még csak az asztalra…

  1. 07. 24. vasárnap egyszázötvenedik nap

VÁLSÁGSTÁB

VÁLSÁGSTÁB
– FŐNÖK, ezek tüntettek!
– A drogosok?
– Egynél találtak a rendőrök zöldet, lehet, de nem biztos: fű volt.
– Az volt, én tudom, szóval drogosok, akkor ezt kell nyomni!
– De, FŐNÖK, mást kiabáltak!
– Ne törődj vele: majd tüdőn lövik magukat!
– FŐNÖK, azt hogyan lehet?
– Nem kell mindent szó szerint venned: láttatni, érezni kell, ahogy a pacalt is a Szilárdnál!
– Rendben, FŐNÖK, akkor drog és tüdőlövés!
– Az!
– De FŐNÖK, én nem értem ezt a Katát.
– Mit nem értesz rajta: eddig jó volt, mert a multik azt akarták, hogy a 100 ezer ne 300 ezer legyen; mi is ott hagytunk mindenkit – nyugdíjast, hajléktalant, rászorulót –, akit akartunk az árokban, úgyhogy nem kellett az a pénz; de most már kell; az is; nagyon kell!
– De FŐNÖK, nem ezt ígértük!
– Ennyire nem lehetsz hülye: az nem ígéret volt, csak választási beszéd!
– Akkor az más.
– Persze, hogy más.
– És FŐNÖK, akkor a felvidéki focival mi lesz?
– Mi lenne: támogatjuk tovább!
– És Hatvanpuszta?
– Hagyd abba: semmi köze senkinek Hatvanpusztához!
– És az uniós pénzek?!
– Azok kellenek, nem hagyom magam zsarolni!
– Akkor belépünk az Európai Ügyészségbe?
– Hülye vagy?
– Nem.
– Akkor tudod a választ.
– Tudom.
– De szólni kénye a Kövér Lacinak: mondjon valami ütőset, arról kéne beszélni.
– De mit mondjon, FŐNÖK?
– Például, hogy „Tőlünk nyugatra egy ideológiai háború dúl, egy istentelen ideológia, a halál kultúrája terjed és a szemünk előtt zajlik Európa öngyilkossága”!
– Ez jobb, mint a tüdőlövés!
– Nem baj, csak beszéljenek róla!
– FŐNÖK! Ma este is kimennek…
– Nyár van, menjenek. Leengedik a gőzt. Ősszel, amikor megkapják majd az első számlákat, amikor kiderül, hogy az iskolákban a gyerekekhez nem lesz elég tanár, akkor lesz majd baj.
– De ha a FŐNÖK ezt ilyen jól látja…
– Most majd már ők is látják, addig nézzenek focit…
2022. 07. 15. péntek száz-negyvenegyedik nap
(Kép: Magyar Kétfarkú Kutya Párt)

A LÁTNOK

A LÁTNOK

„Az egyik oldalon van egy 138 millió fős Oroszország, a másikon egy 31 milliós Ukrajna, és hiába az, hogy felszerelték,” – mondta ma a miniszterelnök (szerinte tizenötmillió emberéé) és folytatta „hogy mi lesz, ha az ukrán front összeomlik, még nem hangzott el, de az igen, hogy a helyzet egyre rosszabb, nagyon súlyos”, és mi is látjuk, ahogy ég a piros lámpa a fejében, mi is halljuk a vészcsengőt a fülében: a „front gyorsabban közelíthet a magyar határhoz, mint gondolnánk” …

Akkor most belevágunk! – rikoltotta világgá, mármint a haderőfejlesztésbe és rögvest hozzá is fogott védelmi képességeink radikális, „két- vagy háromszoros”(???) növelésébe, azaz határvadász rendszerünk lesz, akár kettő-négyezer emberrel(???)!

Neb@@meg! Jön a 138 milliós, mi meg a végváron várjuk őket bajszos és kerékpáros, esetleg lovas dandárokkal!

Közben Solymáron már nem csöpög a csapból a víz, de sebaj, a háborúhoz nem kell …

  1. 07. 01. péntek százhuszonnyolcadik nap

 

FÖLHÁBORODTAM!

FÖLHÁBORODTAM!

„Egyre szorosabb a MILLIÁRDOS-VERSENY Orbán Viktor családjában” – írja a G7 (kiemelés tőlem).

Közben Orbán Viktor fizetését másfél millióról három és félmillióra emelik a képviselők.

Hát nem „szégyellik” magukat: csak “alamizsnát” szórnak a “drága” miniszterelnök úrnak?!

Elenyésző.

Még az egy százalékot sem ér el a család többi tagjához képest az emelésből várhatóan képezhető vagyonnövekedés.

Azér’ számtan-tanárt ne hívjanak a százalék kiszámításához, még polgári engedetlenség miatt nem jönne el…

  1. 06. 13. hétfő százkilencedik nap

(Kép: 444)

 

„CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK. A KORMÁNY A HELYÉN VAN…”

„CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK. A KORMÁNY A HELYÉN VAN…”

harsant a rádióból öt óra húsz perckor ’56-ban és a háttérből fegyverropogás hallatszott. Közben Bibó István a kiáltványát fogalmazta a Parlamentben: „Magyarországnak nincs szándékában szovjetellenes politikát folytatni, sőt teljes mértékben benn akar élni a kelet-európai népek ama közösségében, kik életüket a szabadság, igazságosság és kizsákmányolásmentes társadalom jegyében akarják berendezni. A világ színe előtt visszautasítom azt a rágalmat is, miszerint a dicsőséges magyar forradalmat fasiszta vagy antiszemita kilengések szennyezték volna be”.

Ma is „harcban állnak”. Nem a csapataink. Azoknak nem kell. Csak a szövegben. A propaganda dumában. Amit a kormány ad folyamatosan. Ami ömlik mindenfelől. Ami elől nem menekülhetsz. Mert beivódik a bőröd alá is. Ott dobol a kisagyadban. „Mert Brüsszel, Soros, migráns, Zelenszkij okozzák a bajt; háborúban, vészhelyzetben tartanak minket” – így a kormány.

Miközben tényleg „háború van”: az infláció már tíz százalék fölött, a költségvetés már régen elszállt, már lassan azt sem tudni hol-hogyan-mennyiért lehet tankolni és akkor jön a majomhimlő is. Szerencsénkre(?) a „kormány a helyén van”, a nagyméltóságú, aki a „plebános” szerint „Szent Istvánhoz mérhető” – szakmai, érdek-képviseleti egyeztetések nélkül – hozza a „zintézkedéseket”, ura a helyzetnek és élvezi azt. Naná, hogy élvezi: élezi is! Akivel lehet, azzal összevész, miközben arra azér’ vigyáz, hogy akivel nem szabad, azzal simogatóan bánjék. Közben persze kiugrik egy fasisztával parolázni, meccset nézni, mert háborúban az ólommellényes katonának ez jár. Egykoron kollégiumba járt (de régen volt, „talán igaz se vót”), de a névadó szégyellené, ahogy az oxfordi egyetem is, odajárt.

„Harcban állunk…”, mert ezt akarja. Ugyan népe nem, de hangja se hallik, pláne nem tiltakozik. Tűr. Beáll a sorba. Kimegy a zárt-kapus meccsre és fütyül, amikor kell. Aztán fölháborodik: ő nem is olyan. Tovább tűr. Hogy turkálnak a zsebében, a pénztárcájában. Még virágot is kap „gyereknapra”, mit írok: pedagógusnapra! A „Szent Istvánhoz mérhető” bérét most emeli meg az országgyűlés: annyit keres majd egy hónap alatt, mint a pedagógusok egy év alatt! Harcban áll velük is: nehogymá’ sztrájkoljanak, polgári engedetlenkedjenek, ellehetetleníti azt is. Mert harcban áll!

Elképzelem, ahogy Csányi oszt-szoroz, kivon-összead, hívja a Hernádit is, talán a Rossit is. Aztán fölhívja a „Szent Istvánhoz mérhetőt”: Viktorom, nem támogatom tovább a focit, a többiek sem, ez az új adó betett nekünk, legyen a Lölő az MLSZ új elnöke, ne OTP Ligának hívják a bajnokságot, hanem bánom is én, legyen 2Rule vagy nevezzék el Mészárusról… A „Szent Istvánhoz mérhető” megvakarja majd az állát és…

„Ebből a háborúból ki kell maradni” – hallatszik mindenünnen, de főleg a kormány felől. Nos ezekből viszont nem akarnak kimaradni, sőt: inkább gerjesztik, kreálják, olajat öntenek a tűzre.

Vajon mit írna most Bibó abban a kis, eldugott parlamenti szobában…

  1. 06. 08. szerda száznegyedik nap

(Kép: magyarnarancs)

MEGDICSÉRTEK!

„Élvezni és élvezetet nyújtani, anélkül, hogy akár tenmagadnak, akár bárki másnak bajt okoznál: az hiszem, ez az egész erkölcstan” – írta Chamfort (1741-1794).

Vajon miként vélekednek erről a mai magyar vezetők, kormányzati véleményformálók? Egyetértenek? Elutasítják? Más elv(?) szerint élik az életüket, rombolják a mienkét?

Olvasom a híreket: Mihail Uljanov, Oroszország bécsi ENSZ nagykövete a HVG szerint „Magyarország szilárd álláspontja, józan esze és politikai akarata” megakadályozta az újabb súlyos problémákat. Mi is történt? Orbán ugyan kussolt a Csúcson, de végül Magyarország mégis megakadályozta, hogy Kirill pátriárka részese legyen a hatodik szankciócsomagnak: „Magyarország nem támogatja, hogy egyházi vezetők kerüljenek szankciók alá, mivel ez sérti a vallásszabadságot”. Nem is olyan rég még Budapest és az ország tele volt plakátozva egy „arccal”, nehogy ő nevessen a végén, de az nem „zsidózás” volt, csak egy ember meghurcolása, ahogy a lelkészé is, akkor sem volt érdekes a vallásszabadság!

Azt csinál, amit akar. Mert újraválasztották. Ugyan nem ezt ígérte. Dehogy is nem: folytatja. „Vannak századok, amelyekben a közvélemény minden vélemény közül a legrosszabb.” Ezt is Chamfort írta. Viszont a kormány nem olvassa őt. Minek. Nem kell a hatalomban maradáshoz. A mások kárán, szenvedésén alapuló meggazdagodáshoz. Ahhoz hazudozás, gátlástalanság kell. Meg bayeri zsigeri ocsmányság. Meg fenyegetődzés: „Ha Brüsszelben végképp elmennének otthonról, előre szólunk: ahogy az olajembargónál, úgy egy esetleges gázembargó ötleténél is a magyar nemzeti érdeket fogjuk védelmezni! 🇭🇺✌🏻” – írta ki oldalára a magyar (HU) igazságügyi miniszter asszony. Aki tud hegedülni. Is. Meg focizni. Is. A többit hagyjuk…

„A gonoszok lustaságát és az ostobák hallgatását kívánjuk” – ezt is írta Chamfort.

De mi vagyunk a lusták…

  1. 06. 03. péntek kilencvenkilencedik nap

(SEM”MISE”M) VÁLTOZIK…

Kihirdette. A háborús veszélyhelyzetet. Az „Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása érdekében”. Mert a „szomszédban” ez van. A nemzetközi hadijog szerint is. A veszély „reális”. Megkapta a fölhatalmazást. Hogy intézkedjen. Te is. Hogy szó nélkül végrehajtsad.

 

Azonnal „intézkedést foganatosított”: fizessenek a multik. A gázszerelőnek, a vejének, a kaszinó-tulajdonosoknak, a haver-lakájoknak még nem szólt. A tanároknak, katasztrófavédőknek megüzente: ne nagyon követelődzenek, fölösleges, elég az adrenalin.

 

Háborús veszélyhelyzet van. Akkor ő cselekszik: kiment Párizsba. Találkozni egy nővel. Aki (megint) elbukott a választáson. Aztán a meccsre is odaért. Ami később kezdődött. Ezért volt(?) mogorva. Pedig mellette „feszített” a szövetségese.

 

Szóval meccsre ment. Te közben itthon dühöngtél a benzinkútnál.

 

Eszembe jut Chamfort (1741-1794): „Az l… -i püspökhöz, miközben ebédnél ült, látogatóba jött egy apát. A püspök az asztalhoz tessékeli, de az apát elhárítja a meghívást. A főpap újabb biztatására az apát azt válaszolja neki: „Már kétszer is ebédeltem, nagyméltóságú uram; és különben is ma böjtnap van”.

 

Récsölt nem vitte magával…

 

  1. 05. 29. vasárnap kilencvennegyedik nap

(Kép: index)

„AZ ÁLLAMBÓL ÉLŐKNEK” …

„AZ ÁLLAMBÓL ÉLŐKNEK” …

Infláció.

Háború a szomszédban.

Államadósság az „egekben”.

Veszélyhelyzet hosszabbítva.

A forint a „béka segge” felé közelít.

És akkor, ne mondd, hogy csodálkozol: a magyar honanyák és honatyák a „fölkent” nagyúr kedvéért hozzáfognak és tizedszer is módosítani fogják a „zalaptörvényt”. Ez a dolguk. Erre kaptak(?) fölhatalmazást.

A KSH meg kiadja a jelentéseit: minden a legnagyobb rendben, a szegénység, a jövedelemegyenlőtlenség csökken, ugyan csökken a magyar, de megoldható.

A NER lovagok meg gazdagodnak. Pofátlanul gazdagodnak. Nyerik egymás után a közpénzből kiírt pályázatokat, tendereket. Már a Balatont is körbekerítették. Minden lehetőséggel élnek. Pontosabban: visszaélnek. Te meg egyél és lakj jól a farhátból. Ha neked langyosan is jó…

Csak azt tudnám: a költségvetés hiányát miért az oktatás, az egészségügy, az önkormányzatok, a szociálisan rászorulók pénzéből akarják csökkenteni?! Dehogynem tudom…

„Minden nyereség csakis más kárán szereztetik” – írta annak idején Montaigne. Hol itt a nyereség, mert a „kárt” látom…

  1. 05. 23. hétfő nyolcvannyolcadik nap

(Kép: mfor)

A NYÍLT LEVÉL

A NYÍLT LEVÉL

 

Megint ez lett a forma.

Mert veled, velem, velünk nem hajlandó találkozni, cseverészni. Beszélgetni pláne nem. Ül a Vár(já)ban, a Kolostor(á)ban, a Kupolás Házban és osztja az észt. Néha a Bálnából is. Kinyilatkoztat. Aztán kiadja a parancsot. A csicskák meg rohannak végrehajtani. Ész és zokszó nélkül.

És te, én, mi zokszó nélkül tudomásul vesszük.

Neked, nekem, nekünk ez jutott. Mert ezt választottuk.

Néha valaki nem bírja tovább, te vagy én nyílt levelet írunk neki. Nekik. Valójában nem nekik. Az fölösleges. Nem olvassa, olvassák el. Ha mégis, röhögnek egy jót. És csinálják tovább.

A nyílt levél persze nem neki, nekik szól. Hanem a kívül lévőknek. A kitaszítottaknak. Sokaknak. Ők talán elolvassák. Talán értik is.

Most is kéne írni. Az ú(abb) minisztereknek. Akik ugyanazt, ugyanúgy folytatják. Szolgák. De nem a te, nem a mi szolgáink. Nem „ZELENSZKIJEK”. Ő nem példa. Ő is az „ellen” nekik.

Szóval kéne írni egy Nyílt Levelet. Nem is egyet. A kolduló tanárról. A (Fekete) Nővérekről. A nagymamákról-nagypapákról. Az „elment”, csak néha-néha, látogatóba hazajövő fiúkról-lányokról és unokákról.

Erről az elba@ott, kibicsaklott életünkről.

A dühünkről.

 

De semmi sem történik. Az évek suhannak, szállnak hangtalanul. Már megint benne vagyunk a következő „négyben”. Benne. Részesek, csavarok, cinkosok vagyunk.

 

Ki kell lépni ebből végre!

 

  1. 05. 20. péntek nyolcvanötödik nap