2024. május 10. nap bejegyzései

CSAK EGY KÉP (11.)

(1963-ból)

 

Nézem a képet.

A Blaha Lujza térről.

A zsúfolt villamoson kapaszkodó emberekkel.

A Rákóczi úton a gyalogos átkelőn, a villamos-megállóban baktatókkal.

Ma már nem lóghatnak ott, a villamoson; nem igyekezhetnek ott, a megállóban…

 

Nézem a képet.

Tavaszodott?

Nyárelő volt?

És mennyi volt éppen az idő, hány óra lehetett?

Az emberek – láthatóan – nyugodtan mentek a dolgukra.

Vajon Kádár már bejelentette a részleges amnesztiát(?): „Az erre vonatkozó törvényerejű rendelet szerint kegyelmet kapnak mindazok, akik a „személyi kultusz éveiben hatalmukkal visszaéltek”, az „ellenforradalmi cselekmények” miatt elítéltek, valamint akik 1957–63 között követtek el államellenes bűncselekményt”.

Akkor már márciuson túl voltak.

Talán már a nehezén is…

 

Nézem a képet.

1963-ból.

Harmadikos gimis voltam akkor.

A Jóskában.

Már szerelmes is.

Egy szöszi kislányba.

Az osztályból.

A Feneketlen tó partján sétáltunk, a Budai Parkszínpad előtt volt a padunk.

Kora-délutánonként ott üldögéltünk.

A „MI PADUNKON”.

Ott írtam a fogalmazást a „Beszél a fákkal a bús őszi szél”-ről.

A térdemen volt a barna noteszem – abba írtam.

Másnap Vera néni fölszólított.

Utána neki is csillogott a szeme.

Pedig nem voltam „jó” magyarból.

József Attila a következő évben jött.

Őt a „rakodópart alsó kövén” olvasgattuk – összebújva…

 

Nézem a képet.

1963-ból.

A Fehérvári úton laktunk.

A 36-ban, a negyediken.

Mellettünk laktak Babukáék Bandi bá’-val.

Meg Cézárral, a B törzskönyves, Móricz Zsigmond térnél a Posta előtt talált német juhásszal.

Én jártam vele kutya-iskolába: az alapkiképzést megkapta.

Egyszer, néhány évvel később, amikor megígértem, ha veretlenül, 100 pont feletti átlaggal megnyerjük az NB III.-as kosárlabda bajnokságot a Közgázzal, annyit iszom banketten, amennyi belefér – soha nem ittam korábban, a vidéki meccseinket szegény Bujtor Pista hiába töltögette stikában a Colámba rumot –, úgy berúgtam, taxi vitt hazáig, Cézár éppen lent volt Babukával, én kiszálltam a Taxiból és azonnal kijött belőlem minden, csak Cézár félrehajtott, csodálkozó „pofájára” emlékszem…

Szóval: ott laktunk a Fehérvári úton.

Közel a töltéshez.

A Fehérvári úton akkoriban a szélén futottak a villamossínek, középen volt az autók útja.

Ott is lógtak a villamosokon.

Mindkét oldalon.

Egyszer, egy kocsi parkolt a sínek mellett, az éppen jövő villamosról lesodort valakit.

Aki meghalt.

Kiabálás, aztán szirénázás, aztán csönd.

Nekünk arra nézett az ablakunk.

Akkor láttam először leterítve fekete lepellel egy halott embert…

 

Nézem a képet.

1963-ból.

Rengetegen az utcán.

Persze: autó alig.

Villamos és busz.

Földalatti.

Meg a gyaloglás.

Bottal, gyerekkel, aktatáskával, ridiküllel.

Vagy támasztják a lámpaoszlopot.

Még nem „ostor-lámpa”-oszlopokat.

Azok majd később épülnek.

Majd húsz év múlva.

Átellenben a „CSEMEGE ÁRUHÁZ”.

A Népstadion nincs a képen.

A Nemzeti sem.

Pedig akkor még megvolt…

 

Nézem a képet.

1963-ból.

A Blaha Lujza térről.

A zsúfolt villamoson kapaszkodó emberekkel.

A Rákóczi úton a gyalogos átkelőn, a villamos-megállóban baktatókkal.

Ma már nem lóghatnak ott, a villamoson; nem igyekezhetnek ott, a megállóban…

  1. 05. 10. péntek

 

(Kép: Osztopáni Zsuzsanna)