(Az Opéra Garnier-ről)
Nézem a képet.
Párizsból.
A Rue Auber, a Rue Sribe, a Boulevard Haussmann, a Rue Halévy utcák között épült Operaházról.
1989-ben álltam ott.
Éppen, ahonnét a fényképezőgépet elkattintották…
Nézem a képet.
Érzem a lüktetést, hallom a gépkocsik duruzsolását, a tűsarkú cipők ütemes koppanását, a „szabadság” mindent betöltő zsongását.
Akkor „már” egy svájci-belga-magyar vegyesvállalatnál, a Dentalcoop-nál dolgoztam.
Fantasztikus volt!
Csak az eredmény számított, semmi más.
Ha a javaslatom eredményt hozott, akkor az nekem is siker volt.
És mindig, inkább többnyire eredményt hozott!
Bővülést, új és újabb rendelők megnyitását, a bevételek és a profit gyarapodását.
A tulajdonosok megelégedését.
És nekem is azt!
Akkor csak az számított.
Akkoriban már Moszkvában is nyitottunk egy új rendelőt.
Ott is vegyesvállalatként hoztuk létre.
Persze, hogy Párizsba kellett összehívni az igazgatósági ülést – moszkvai javaslatra.
Valahogy én is bekerültem a „zutazó” keretbe.
Az ülés valahol az Avenue de l’Opera-n, egy kávézóban volt.
Én egy órával előbb sétáltam arra …
Nézem a képet.
Ami Párizsban készült.
1989-ben érzem magam.
Negyven éves voltam akkor.
Tele voltam ötletekkel-tervekkel.
Futott velem a világ!
És még Párizs is!
Az első csiga-rák vacsora.
Az este a Moulin Rouge-ben.
Az első sorban ültünk az asztalnál, éppen a színpad előtt, a svájci tulajdonos a feleségével, előttünk – egy kissé megemelve – a színpad, persze a lányok, az egyikük lenyúlt, lekapta a szemüvegemet, azzal táncolt tovább, én attól kezdve csak foltokat láttam; a tulajdonos odahajolt hozzám: „és akkor nyitunk még rendelőt Szombathelyen, Szentgotthárdon, számold ki…”, „de Tamás, éppen most?”
Nézem a képet.
Ami Párizsban készült.
1989-ben érzem magam.
Akkor még nem születtek meg az unokáim.
Most a legidősebb(!) unokám már „jár-röpdös” Párizsba: az Olimpiára készül, ott lesz önkéntes segítő!
Most ő szabad, érezheti magát szabadnak!
Repül(ne) is Párizsba, amint és amikor lehet, egyszer és mindenkorra!
Nézem a képet.
Hogy jutottunk idáig?!
Mikor és mi tört el hirtelen?
Pedig Budapesten is csodás Operaház van!
És milyen igazgatója…
Budapesten is ott az Andrássy út, a Lánchíd, az Alagút, kávézók, éttermek, kerthelységek!
A tavaszi szél vizet áraszt…
És mégse…
Nézem a képet.
Párizsból.
A Rue Auber, a Rue Sribe, a Boulevard Haussmann, a Rue Halévy utcák között épült Operaházról.
1989-ben álltam ott.
Éppen, ahonnét a fényképezőgépet elkattintották…
- 05. 11. szombat
(Kép: Mayra Torres)