„Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.”[1]
1.
| Tizenhat éves apám génjeibe örökletesen beleégtek Auschwitz-Birkenau (Oświęcim) megérthetetlen, borzalmas élményei. A málhát: a marhavagonos Nagy Utazás ürülékszagú bűzét; az emeletes, szűk priccsek gerinctörő keménységét; mosdatlan, tetves teste viszketegségét; a lebbencstelen lebbencs-levesek íztelenségét; a hideg – csontig hatoló – éles szúrását; a krematóriumokból szálló füst orrába száradó savanyúságát magával vonszolta. Hazáig és még tovább, éjszakai álmaiba, a sírba is elcipelte. |