„Becsület megvédve. Imádkozunk Varga Barnabásért!”

(Orbán Viktor)

 

Posztoltak.

A kormány tagjai.

Se.

A csöndesedő, Brüsszelbe költöző sem.

Se itt, se ott.

Csak vak komondorok ugatnak mindenfelé…

 

Megint nem jutottunk be.

A tizenhatba.

Pedig a magyar kormány is összeült a VIP-lelátón.

Még a Csányi is ott volt.

Az „egyszer volt, hol nem volt” elnökasszony nem ott ült.

Viszont a „levitézlett” feleség ott virított.

A volt férje – a gyerekekkel – máshol.

 

Megint nem jutottunk be.

A tizenhatba.

(Pedig előtte mit is nyilatkozott a Dominik: „Menjünk, ameddig csak lehet, és a végén lehet, hogy mi leszünk a legnagyobb meglepetés…”.)

De most sérült volt.

Annak idején mindig „az a hülye akác, az!” volt a hibás, a kapufa, ahogy Hofi mondta.

Ma az angolok meg a Ronaldo.

Ők lettek a „hülye akác-ok”.

 

Megint nem jutottunk be.

A tizenhatba.

Korábban („64-ben) bronzérmesek voltunk.

Igaz, akkor nem volt tizenhat csapat.

Se lelátós, jakuzzis, VIP szektoros stadion se – Felcsúton.

„72-ben „csak” negyedikek lettünk.

Aztán 2016-ig bakfitty volt a nevünk.

Aztán megint jött nekünk a Kánaán: ’16-ban 13-dik; ’20-ban 20-dik; most 18-dik helyre futotta.

A VB-kről most nem írok.

Minek.

A „Darts-vb”-re se jutunk ki…

 

Megint nem jutottunk be.

A tizenhatba.

Pedig alig van közöttük NB1-es futballista.

A többség nem itthon tanulta a szakmát, nem itthon nevelkedett érett focistává,

Külföldön váltak PROFIKKÁ.

Másrészük „honosított-magyar labdarúgó”, bár van köztük olyan is, akinek tolmácsolni kell, amikor interjút ad egy magyar riporternek.

A hazaiak olyan profisok.

Egy részük innen is, onnan is.

Jól érzik magukat.

A bőrükben.

Én-te-mi „le vagyunk xa.va”.

Nem jól van ez így…

 

Megint nem jutottunk be.

A tizenhatba.

Pedig szurkoltam nekik.

Tényleg.

Pedig – ahogyan a kokárdát is – elvették tőlem a szurkolás örömét-bánatát.

Mert csak „Ő, ŐK” a magyarok…

 

Ma még nem posztoltak.

A kormány tagjai.

Se.

A csöndesedő, Brüsszelbe költöző sem.

Se itt, se ott.

Csak vak komondorok ugatnak mindenfelé…

 

2024. 06. 27. csütörtök

(Kép: printerest)

„A futball lényege ugyanaz, mint a politika lényege. Nem az a kérdés, hogy hol van most a labda – mindenki láthatja, hol van most a labda –, hanem az, hogy hol lesz a labda. Ha másoknál hamarabb megérted, mi fog történni, először reagálhatsz, és nyerhetsz.” (Orbán Viktor)

 

„panem et circenses”, avagy kenyeret és cirkuszt (Decimus Iunius Iuvenalis)

 

„Tegnap hajnalban nagy gyász érte a focivilágot. Európa ezer legjobb focistájával a fedélzeten zátonyra futott és elsüllyedt a Golden Star turistahajó. Senki sem élte túl a szörnyű katasztrófát.

A szerencsétlenségnek nem volt magyar áldozata.”

 

„- Mi ez a nagy nevetés odakint?

– Derül az ég, uram.” (Jean viccek)

 

Még nem tudni: hétfőn (már) jönnek is haza.

Azt se: a skót-magyar meccsen megint tele lesz-e a VIP szektor a magyar kormány tagjai kipökött szotyi-héjaival.

Az eredményt se tudjuk – még.

Bármi lehet – még.

Akár nyerhetünk is – még.

A legjobb harmadikokként akár tovább is juthatunk – még.

A szurkoló bízik a csodá(k)ban – még és mindörökké…

 

2004-ben, az Unióban még megelőztük az egy főre jutó fogyasztásban Litvániát, Romániát, Lengyelországot, Horvátországot, Észtországot, Lettországot.

Ma már Magyarország a legszegényebb országgá váltunk – az uniós fogyasztásnak csak a hetven százalékán állunk (2023-as adatok).

Viszont mi kijutottunk a 2024-es foci EB-re.

Az elmúlt tíz évben, 2021-ig az állam 356 milliárd forintot költött a focira a társasági adókból.

Ebben az M4-es-csatorna közvetítési jogdíjai nincsenek benne.

AZ RTL szerint „4,5 millió forint az NB I-es focisták átlagos fizetése”.

Az agyon-ajnározott Fradin kívül az utóbbi években alig élik túl a nyarat az európai kupákban induló magyar foci-csapatok.

A válogatottban honosított, nem Magyarországon focizó labdarúgókat (is) találhatunk.

A magyar egészségügy, oktatás, szociális ellátások, infrastruktúra európai helyezéséről nem adnak tájékoztatást az M-es-csatornák műsorai…

 

Mindjárt kezdődnek a mai meccsek.

Megyek is, abbahagyom a zsörtölődésemet.

Ma nem játszunk…

 

2024. 06. 21. péntek

 

Már eltelt két nap. A „történelmi” tett óta. Mégsem csitul. Nem eresztik. Mindig fölböfögik. De hát azér’ „történelmi”. Csak természetes. A NER országában…

Most nem a meccsről fogok írni; arról már mondtak, írtak eleget: szép volt fiúk! Idegenben négy gólt rúgni, egy a VB-re kijutott válogatott ellen: nem semmi! Le a kalappal! Tényleg. Utána nem tudtam elaludni, forgolódtam: újrajátszottam a meccset. Ami aztán véget is ért. Hát elaludtam.

Szóval: nem erről szól ez a kis szösszenet.

Hanem ami azóta zajlik körülötte. Mintha véget ért volna az orosz invázió. És meglepetéssel fejeződött (volna) be…

Mindig voltak fenntartásaim a magyar sajtó elfogultságmentességéről. A sport-sajtóról nem is beszélve. Ami mára (megint) politika-vezérelt lett. És ennek megfelelően születnek a riportok, irományok, értékelések(?), javaslatok.

A meccsen a pályára lépő tizenöt labdarúgó közül, akik a magyar válogatottban pályára léptek Wolverhamptonban 28839 néző előtt, hárman játszanak csak az OTP Ligában. A többiek külföldön fociznak: német, angol és más bajnokságokban tanulják a szakmát. És persze keresik a pénzt. Amit itthon is keresnek az „itthon-ragadtak”. Ők se keveset.

De erről sem akarok most írni.

Akkor miről is?

Hát a „HAB”-ról.

A fölvert „HAB”-ról.

A Nacsáról, a (nemlétező) KDNP országgyűlési képviselőjéről, aki listába szedte, ki nem gratulált a „világraszóló sikerhez”. Meg a Kubatovról, aki szerint „a tegnapi győzelem jobban fájt a kommunistáknak, mint április 3.”. A „nemzetisportról”, ami szerint Sebes, Baróti, Mészöly, Rossi, mert hogy húsznál több győzelme válogatottal csak nekik volt (micsoda különbség: a korábbiak kik ellen érték el). Aztán Egerszegiről, aki Csisztunak adott interjújában azt monda: „„Magyarország képes megrendezni az olimpiát” …

Emlékszem, annak idején, még, amikor kosaraztam és veretlenül, száz pont feletti átlaggal megnyertük az NB III. bajnokságot kosárlabdában, aztán rögtön rá harmadikok lettünk az NB II-ben (közgázra jártunk, a többiek nem akartak följutni az NB I-be, mert akkor nem „buli” lett volna már), akkora bankettet rendeztünk, miénk lett a világ! Azt az örömöt nem lehet elvenni. Soha. De nem mentünk a rektorhoz, hogy jó lenne egy új csarnokot építenie…

„… már nem lehet letagadni, lesajnálni, megkérdőjelezni a magyar futballforradalmat…” – írja a Szöllősi libling, a „házi-barát”; vágod, haver?! Mert 44 év alatt egyszer kijutottunk az EB-re, néhányszor klubcsapatunk is fölkerült a csoportkörbe, mert néhány „bravúros” győzelmet arattunk?! Mi van a korosztályos nemzetközi porondon? Milyen anyagi háttérrel gazdálkodhat a magyar labdarúgás? El tudja tartani önmagát? Állami mentőövek (Tao pénzek, csókosok háttértőkéje, aminek nagy része közpénz, tévés közvetítési pénzek, állami vállalatok támogatása) nélkül is? Ugyan már: ne röhögtessenek…

Nem annak szánták. Komolyan gondolták, komolyan gondolják. Közben a pedagógusok béremelésére nem jut. A kórházi sorban állások megszüntetésére sem. Az olimpiára már – pofázásban – odaadták.

Hisz „ezt is” megszavaztuk.

Én nem, de nekem coki. A véleményem a kutyát sem érdekli. Nem mondok igazat: Thessza figyel rám, minden rezdülésemet érti. Igaz: nem ő a miniszterelnök…

2022. 06. 16. csütörtök száztizenharmadik nap

Imádja.

Egykor űzte is.

Ma már nem. nagy lett a hasa: a sok kolbásztól, szalonnától, csülöktől.

Mára meg is öregedett.

Ezért ma már „csak” hobbija.

És mert megteheti: orrán-száján támogatja.

No nem a párnacihájából (abból erre nem költ), hanem az „elvesztette közpénz jellegét” közpénzből, amit viszont (mert teheti) a sajátjaként herdál.

Közben uralkodik: kinevez, kirúg, megaláz, büntet, fenyeget, ellenséget kreál, gyűlöl és gyűlöletet szít.

És közben támogatja a csókosait, lakájait, jacht és helikoptertulajdonosait, ja: meg a családot.

Meg a hobbiját.

Az Oltalom nem a hobbija.

A szegények, elesettek, munkanélküliek sem.

A nagy német autó-gyártók viszont igen.

Mert azoktól jön is a „hála”.

De most itt van „megint” ez a Covid-19.

A francban, pedig meccs lesz, nagy meccs, végre itt Budapesten: ha nem is Olimpia, VB, EB, de egy szuperdöntő, ami nézők nélkül nem lenne az, ami, hát nézők is kellenek, mert cirkusz kell a népnek meg neki.

De nézők most sehol a világon nincsenek, még a multikulturálisoknál se, a libernyákoknál se, de Budapesten lesznek, még akkor is, ha pandémia van; még akkor is, ha a jogszabályok (amiket alkotott) minden másra tiltják is, korlátozzák is; ha a mérvadó szakértők óva intenek, akkor is lesznek.

„Aki fél, otthon marad, s még a tévét sem kapcsolja be, akit érdekel a meccs, az megnézi, aki rajong valamelyik csapatért, az jegyet vett, és kimegy a stadionba, ahol nincs is más választása, mint úgy viselkedni, hogy másokra ne jelentsen a mindennapok élethelyzeteinél nagyobb veszélyt.” – írja a lakájmédiában a tollforgató, aki szerint ez nem emberkísérlet.

Ez szurkolói szabadság!

Hogy aztán mi lesz?

Az a hülye Soros lesz, meg Gyurcsány, meg a nemzetvesztő baloldal stb.

A többi néma csönd…

2020. 09. 23. szerda

– Sanyikám, mindenki itt van?
– FŐNÖK, mindenki.
– Menjünk le a fiúkhoz az öltözőbe, buzdítani akarok és fogok!
– Menjünk, FŐNÖK.
– A csapat nevében üdvözöljük, FŐNÖK!
– Dzsudzsikám, köszönöm, csak annyit mondok nektek, amit most hallottam az M4-en: „Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, Mi egy vérből valók vagyunk”!
– Igen, FŐNÖK!
– EB-t akarok rendezni! Aztán olimpiát is! ÉN akarom megnyitni! Meg aztán Trianon miatt is! Ez most nagyon fontos!
– FŐNÖK! Rajta leszünk!
– Na, azért, akkor Ria!
– Ria!
– Na, gyere Sándor, hagyjuk a gyerekeket melegíteni, egyébként a bíró?
– Rendben lesz, nem egy Latisev.
– Biztos?
– Remélem.
– Ha kikapunk, akkor ő a hibás: lesgólt adott meg.
– Értem, de hátha nyerünk.
– Sanyikám, és ha nem, akkor mi van: mennek majd a dolgok tovább úgy, mintha nyertünk volna.
– Értettem, FŐNÖK!
– Apropó: Lölő akar majd tőled valamit…
– Megkapja, FŐNÖK, megkapja: ez csak természetes…
2019. 09. 10. kedd

Tegnap a mindhárom magyar kupacsapat – a pályán – kikapott és kiesett az Európa-ligából: a Debrecen egy nála jobb olasz csapattól, a Fehérvár FC egy, a svájci másodosztályban(!) szereplőtől, a Kispest a román Craiova együttesétől. Így– a dolgok mai állása szerint – nem lesz magyar csapat augusztustól – ahogyan már az a korábbi években (egy-egy kivételt nem számítva) is történt – nem lesz magyar csapat az Európa-ligában.

Igazándiból ez nem lenne nagy ügy, nem lesz, nem lesz és kész: sok országban élnek emberek, akiknek országából nincs csapat a ligában, oszt’ mégis jól érzik magukat.

Csakhogy nem így a MAGYAR!

Nálunk a foci, a stadionok építése, az Akadémiák létesítése Nemzeti Ügy: az állam százmilliárdokat, elképesztő mennyiségű pénzt fektet be, akarom mondani szór, tékozol el a miniszterelnök kedvenc játékára.

Közben semmi, de tényleg semmi előrelépés nem látható; se a játékban, se pénzügyi megtérülésben (hacsak azt nem számítjuk bele, hogy ezen a csatornán keresztül is ömlenek az állami pénzek a csókosok magán zsebeibe): a pénznek itt nem lenne helye!

A pályán mindegyik csapat elvérzett: a mutatott játékuk alapján „megérdemelten”! Azér’ edzők és játékosok a meccs után nyilatkozgattak: a szurkolóktól nem ilyen bánásmódot érdemeltünk – mondta például a „legendás”(?) középhátvéd; ha ennyien jönnének ki a bajnokira, bajnokok lennénk – így az edző, aki alig tudja összefogni a hasán a gatyáját.

De van még esély!

Történt ugyanis, hogy a Honvéd idegenbeli meccsén – a hazai román szurkolók – hanggránátot robbantottak, majd öngyújtóval úgy megdobták az ír bírót, hogy hosszú percekig, a mentőautóból kilépő orvosoknak kellett ápolni. Aztán a meccs furcsa körülmények között fejeződött be(?). Több megjegyzés kívánkozik ide:

• a mérkőzés előtt, alatt és után történteknek vajmi kevés közük volt a sporthoz;
• a két ország között újra „háborús” hangulat van (kialakulóban), az emberek fölhergelve, a szurkolók beizzítva, a legfőbb magyar vezető (és lakájai) provokatív beszédeikkel az élen járnak a fölbujtásban;
• a román fél „természetesen”(?) fölveszi a kesztyűt és tevőlegesen is előidézi a „helyzeteket”;
• mindeközben … de ez nem érdekel senkit.

Feleim, ne csüggedjetek: azér’ nem árt a bespájzolni…

2019. 08. 02.péntek

(egy „amatőr” szurkoló duzzogása)

Már megint nem sikerült!
Már megint rácsodálkoztunk: ni-ni, nem sikerült.
Aztán megint megy minden tovább, hiszen a magyar miniszterelnök „szereti a focit”, él-hal érte, beutazza miatta az egész világot és továbbra is egyedül Ő dönt: dőljön továbbra is a közpénz meg a sumák-pénz a fociba; milliókat keressenek továbbra is semmiért a játékosok, edzők, ügynökök és mindenki a foci körül; üres lelátók előtt is menjenek majd a meccsek és közvetítsen továbbra is milliókért az M4 SPORT; stb.
Szóval: megint nem sikerült!
Pedig olyan szépen indult: kineveztetett egy „világhíres” balga, akarom írni belga edző, majd leváltatott; lett helyette egy másik, aki nagyapjának ajánlotta kinevezését, de már alatta is inog; a Vidi is eljutott az ígéret kapujába, igaz a kapuban is ragadt; lett, akarom írni kiderült a repülő is, amivel a kiválasztott emberek repültek szurkolni stb.
Szóval tegnap kaptunk egy hármast az észtektől, akik eddig még egy gólt se rúgtak senkinek. De sebaj, mi is bevágtunk hármat, tudnak ezek a gyerekek. És ha a görögöktől nem kaptunk volna ki, ha megadták volna a tizenegyest, ha még egy percig tartott volna az a meccs is; ha tegnap nincsenek azok a buta hibák, ha Kádár szólt volna, ha Eppel eltalálja a labdát … akkor…
Röhej.
A Főnökség már hazaérkezett.
A „szerethető” csapat is.
A stadionok tovább épülnek. A köz és magánpénzek tovább ömlenek: csak a teljesítmény, akarom írni az eredménytelenség a régi!
De mitől változna, hiszen ennyi is elég: a miniszterelnök szereti a focit!
Már nem tudok önfeledten és fölszabadultan szurkolni, mert elvették az örömöt, hogy érdemes, mert csak a politika van már ebben is.
Közben megszűnik az állami támogatása a lakástakarék-pénztáraknak, életvitelszerűen már nem is lehet bárhol tartózkodni, újra a „fortélyos félelem” igazgat.
Marad a lecsó …
2018. 10. 16. kedd