Havonta mindig ugyanakkor jön a nyugdíj.
(Kivéve, amikor elba@@ák az utalást a Kincstárban.)
Havonta mindig előtte bejelentik: ÉRKEZIK!
Havonta mindig örömmel.
Havonta mindig csinnadrattával.
Havonta mindig más jelzővel.
Havonta mindig „jó hír” („szép asszonyi szó…”).
Havonta mindig a kormányhoz közel álló orgánumok idézik.
Havonta mindig győzelemként tálalják.
Havonta mindig két hétig is tart a „zünneplés”.
Aztán „Havonta mindig” rácsodálkozol, hogy lehet abból kijönni…
Rendkívüli!
Adja hírül az ATV.
„… még nagyobb nyugdíjemelés jöhet”.
2024-ben.
Ha isten és Orbán Viktor úgy akarja.
És ha megéljük.
Vírusmentesen.
Ami nyugatról támad.
Érted?
A qu@@a anyjukat!
Aki kitalálta.
Meg aki közzé tette!
Ezt a penetráns hazugságot.
2023-ban is csökkent a reálértéke!
A nyugdíjaknak is!
És akkor ott az a kép.
ATV: te is zászlós-hajó lettél!
Volt-van az pénz, ugye?!
(Kép: ATV)
Néhány napja egy magyar állampolgár, nevezett Gulyás Gergely, aki nem mellesleg a Miniszterelnökséget vezető miniszter, kedélyesen arról cseverészett, hogy „extra juttatásokra már nincs is igazán szüksége a magyar nyugdíjasoknak, hiszen az elmúlt időszakban olyan mértékben növekedtek a nyugdíjak, hogy nem szorulnak ilyen jellegű segítségre”.
Megszólalása tornádó tölcsérként csapott le a Palma de Mallorcán békésen nyaralgató, koktélt-szopogató, szörfözgető magyar nyugdíjasok tömegére és azonnal beszippantotta jókedvüket. Megszűnik majd mind a papíralapú, mind az elektronikus Erzsébet utalvány? – kérdezgették egymástól a magyar nyugdíjasok, még a Kanári szigeteken is.
Olvastátok – kérdezgették egymástól az olasz tengerparton békésen heverésző magyar nyugdíjasok: „Mára már eljutottunk odáig, hogy a nyugdíjból is tisztességesen meg tudnak élni a magyar nyugdíjasok, ha azt jól osztják be és nem költekeznek feleslegesen”.
Na most, mi lesz? Jönnek az önkormányzati választások, szavazni kell, kire szavazzunk? – morfondíroztak és lassabban szürcsölték a koktélt. Ne aggódjatok, szólt a legöregebb magyar nyugdíjas: majd a Nézőpont rámér, és meglássátok szümtükkel, ömlik majd a plusz zsozsó hozzánk!
És úgy lett.
Ma megint megszólalt egy magyar állampolgár, nevezett Gulyás Gergely, aki nem mellesleg a Miniszterelnökséget vezető miniszter, és – mintha néhány napja nem pontosan az ellenkezőjét mondta volna – kedélyesen arról cseverészett, hogy a „kormány 9000 forintos támogatást biztosít a nyugdíjasoknak… amit rezsiutalvány formájában kapnak meg és 3-szor 3 ezer forintból fog állni”.
Hülyék vagyunk – gondolták Palma de Mallorcán, a Kanári szigeteken és az olasz tengerparton napozgató magyar nyugdíjasok: nyaralásban minek hallgatunk Gulyás Gergelyt?!
És tovább szopogatták koktéljukat…
Tállai bejelent: „az idősek három év alatt nyolcvanmilliárd forintnál is nagyobb összeget kapnak kiegészítő juttatásként, prémium címén”.
Ez pontosan(?) 823 forint havonta.
27 forint 50 fillér naponta.
Récsöl ebből még a másodperc-mutatót se tudta vóna megvenni
Tállai (úr): dugja föl!
2018. 09. 11. kedd
„RÖVIDHÍR – Orbán: 1,6 százalékos emelés,
10 ezer forintos Erzsébet-utalvány a nyugdíjasoknak”
– Budapest, 2016. november 29., kedd (MTI)
Tegnap este hír érkezett! A drága mama azonnal átrohant hozzánk: kapunk tízezer forintot, ez annyira jó, hogy el se tudom mondani – lihegte egyvégtében, meg lesz emelés is, mert úgy szeret minket a Viktor! Képzeld – folytatta, hogy közben alig vett levegőt is, azt is mondta, a drága miniszterelnök úr, hogy ez egy tisztelet-kifejezés irántunk; látod, változik ez az aranyos ember, már másképpen gondolja, nem úgy, mint ahogy azt az alapos törvénybe írta, hogy csak az unokák meg a gyerekek föladata az öregek ellátása! Meg azt is mondta, hogy új időszámítási mód lesz a nyugdíjra, és ezt Ő mennyire támogatja, hogy megvitassuk!
És így lelkendezett, míg el nem fáradt.
Csendesen és zavarodottan ültem tovább a fotelomban, kezemben, pontosabban az ölembe leeresztve tartottam Kepes András: Világkép című könyvét, mert éppen elmerengtem azon, amit írt, hogy az Andokban, 4200 méter magasságban, az inkák utódait kutatva fölért egy kis indián faluba, ahol fölkérték, a messziről érkezett magyart, őt: legyen egy hároméves kislány, Eliana keresztelője, mert ilyen még nem volt, a kislány néhány óra alatt annyira megszerette. Pedig cukrot se, csokit se vitt neki. Mégis!
Itthon meg, lássatok csodát, egy pillanat alatt minden elfelejtve: 3000 milliárd forint magánnyugdíj-vagyon ellopása, a társadalombiztosítás szétverése, a halott a mosdóban, az unoka kirúgása a munkahelyéről, mert nem lett Fidesz-rajongó.
Volt szerencsém, egykoron nekem is részt venni az Idősügyi Tanács ülésén. Akkor még volt 13. havi nyugdíj is, a nyugdíjak a bérekkel és az árakkal arányosan növekedtek, 5 év alatt 20%-kal(!); akkor is törvény írta elő a nyugdíjemelés mértékét: eszünkbe sem jutott volna nem azt az emelési értéket beírni a költségvetésbe, de az se, hogy miniszterelnöki kegyként adjuk elő! És mégis: kicsit szégyenkezve, mint a csínyt elkövető gyerek mentünk be az akkori miniszterelnökkel az ülésre. Persze akkor még, az Idősügyi Tanácsban jelen voltak a nyugdíjasok képviselői mind a Fidesztől, mind a szociktól. Ma meg…
Azt mondja a miniszterelnök, és ezt a mama szájából is hallom: ez a tisztelet kifejezése! Röpködnek a nyugdíjak reálérték-megtartása miatti hivalkodó szavak, mintha azokkal feledtetni lehetne: nagy baj van! Már nem-sokáig finanszírozható a nyugdíjrendszer: gyerekeinknek, unokáinknak veszélyben a van a leendő nyugdíja! Persze ez a Gyurcsány, meg a Bajnai bűne!
De a mama, a drága mama most örül! Újra örül! És: persze, hogy örül! Hiszen most úgy érzi: megint kapott egy kis időt, levegőt, a téli fűtése a szomszédnak egy időre megoldódik, hiszen kölcsönadhat neki tüzelőre, villanyszámlára…
2016. 11. 30.
ui: Most olvasom: „A kormányközeli nagyvállalkozó, Garancsi István érdekeltségében álló Market Zrt. nyerte el az új diósgyőri stadion kivitelezési munkálatait – derült ki a közbeszerzési értesítőből. A sportlétesítmény építése, valamint a Miskolci Vasutas Sport Club (MVSC) fejlesztése közel bruttó 12,5 milliárd forintba kerül majd az adófizetőknek.”
• Árpikám, mi van a nyugdíjjal?
• Főnök, a magáé rendben van, jóval a millió fölött lesz, úgy alakítottuk a szabályokat
• az rendben van, ezt is beszéltem meg a Misivel, meg még korábban a Gripenes szőke ciklonnal
• ja, emlékszem, azok voltak a szép idők
• de most nem ezt kérdezem: mi lesz a többiekével?
• majd a gyerekek
• miről beszélsz?
• hát az alaptörvényről: abban köteleztük őket arra, hogy tartsák el az őseiket
• akkor ez is rendben van
• még nem teljesen: most varrjuk el azt a kérdést, hogy az otthonban élő öregekért is fizessenek a gyerekek
• ez nagyon jó lesz
• most van a lakájközösség előtt
• hol?
• hát a parlament előtt, vitán és szavazáson
• akkor csak vitázzanak
• néhány napra gondoltunk, vagy talán egy éjszakára: nem kell a tv előtt mennie a ’zeszmecserének’, csendben lezavarjuk, aztán jöjjenek a ’zügyvédek’
• aztán mondjad csak, Árpikám, lesz ebből valami kis pénz?
• hát, azt nem tudom: a magánpénztárakban sokkal több volt, azt jól tudtuk használni, itt meg a sok gyerek, akik nem is dolgoznak, semmijük sincs, mennek ki Amerikába, akarom mondani Angliába világot látni, ezek ’csórik’, akik még együtt nem is láttak kötegben húszezreseket
• és még mindig csendben vannak
• csendben…
2016. május 23.
• Laci?
• én vagyok, kivel beszélek?
• itt a nagyapád
• tényleg te vagy, nagyapus?
• persze, hogy én, nem ismered meg a hangomat?
• hát, hogy őszinte legyek: olyan régen hallottalak
• mi újság, ’kakamatyi’, hogy ’ityeg, a fityeg’
• megvagyok, elmélkedek, írdogálok a 888-ba
• ne csináld, elmélkedsz, hát azt meg hogy csinálod?
• minden reggel leülök a székemre, meghallgatom a ’staff-meeting-en’ a főszerkesztő kívánalmait, ami nem más, mint a nagyvezír utasítása, aztán megírom
• minden reggel?
• minden reggel
• és te kibírod azokat a negyedórákat?
• hát persze
• emlékszem, amikor kicsi voltál, állandóan a lábam között ugráltál, egy percig sem tudtál nyugton maradni a fenekeden, mindig ki kellett találnom valamit: volt, amikor fociztunk, volt, amikor elmentünk libegőzni, hajókázni, nem is tudom még mi mindent csináltunk
• valami rémlik, de nem emlékszem pontosan
• mindig fagyit akartál, meg Colát, meg megint fagyit
• tényleg?
• a vaníliát szeretted
• azt most is imádom
• apádék sokat hagytak nálunk, mert szerettél itt lenni, velünk
• pedig nem is volt kertetek
• az nem, a hatodikon laktunk, egy panelben, Lágymányoson
• igaz
• nem tudtál olyat kérni, amit ne teljesítettünk volna
• apámék is mondták, hogy ti elkényeztettek
• á, dehogy: csak szerettünk
• ühüm
• és, most, hogy megy a sorotok?
• megvagyunk, éldegélünk
• gyerekek?
• majd
• hallom: generációs problémátok van, azt írod: „Egyes elemzők egészen brutálisan írják le ezt a folyamatot, az idősebb generációkat az egykori európai gyarmatosítókhoz hasonlítják, akik mintegy kolonizálják a jövőt, felélve a gazdagságot és a tartalékokat, kietlenséget hagyva az általuk gyarmatosítottaknak, azaz a jövő generációinak”
• mért, nincs igazam, számíthatok én az „öregedő generációk önzetlenségére”, itt fogunk megdögleni, mindannyian, nem látod, nagypapus?
• te fogsz megdögleni, meg ott, a 888 szerkesztőségében, meg a sok agytrösztös megmondóember környezetében?
• nem mi, mi csak leírjuk, kidoboljuk, mert ez most a trendi
• közbe meg Ibíza, Felcsút, kisvasút, alulról fűtött Akadémiák, erkélyek: folytassam, kik vagytok, kik lettetek, édes unokám…
2016. április 24.
Először alig voltak. El se érték a kort. Meg se tapasztalhatták a „békés öregedés” örömeit, bánatait. Aztán elindult a rendszer: először csak kicsiben, a „kiváltságosoknak”. Talán néhány százezernek. Köztisztviselőknek, vasutasoknak. Aztán egyre többeknek és többeknek: egyszerre sokan lettek. Millióan, később több millióan. Kezdetben alig néhány százalékát tették ki a népnek, aztán már meghaladták a húszat is, majd egyre többet. 30-40 évig fizették a járulékot, közösen gyűjtötték a nyugdíjra valót. Aztán vagy megélték, vagy nem. De volt remény, volt valós várakozás: 40 év múlva is lesz itt egy kis ország, ahol élvezhetik majd a nyugdíjat; lesznek gyerekek, fiatalok, középkorúak, akik majd fizetik tovább a járulékot, mint ők fizették annak idején apáikért, és abból lesz nekik is nyugdíjuk; és lesz kormány is, aki nem változtatja meg a rendszert és ott áll majd mögötte garanciával.
Akkor volt bizalom, bizakodás: megérjük és kapjuk is, leszünk is, és éljük is. Pedig a 30-40 év, szinte beláthatatlanul, elhihetetlenül hosszú idő, maga az örökkévalóság. Akkor reményt adott, hogy egyre bővültek a szolgáltatások, az ígérvények. Persze már akkor is voltak disszonáns hangok, ellenvélemények. De mindig elindult egy megújulási folyamat, egy átalakulási akciósorozat, egy nyílt egyeztetés. Hogy ne legyen, hogy megszűnjön, hogy megint jöjjön a Taigetosz, őrültnek tűntek a riogatók. Pedig már nincs Alkotmány, nincs alkotmányos garancia sem, a biztosíték holmi Orbánok és Selmeczik szava, ami annyit ér, mint ablakos tótnak a hanyatt esés!
Fogyunk. Vészesen fogyunk. Egyre kevesebben tudnak és akarnak fizetni járulékot. Nincs bérért munka, nincs kereslet bérmunkára, csak cincog a bér a zsebben. Miért is higgye el bárki, hogy Tovább a folytatáshoz