2021. október hónap bejegyzései

NAPLÓSZERŰEN

(80.)

Thessza nem tud olvasni, a betűket se ismeri. Viszont a szaglása tökéletes: amikor sétálunk, orra mindig a földet túrja, izgatottan mozog ide-oda, olyan információk birtokába jut, amihez én soha. Olvasni viszont nem tud, se írni. A számítógépes világ is ismeretlen számára: nem is menekül soha a virtuális világba, jó neki a valódi is.

Nekünk, embereknek viszont nem jó a szaglásunk. Viszont vagy ennek ellenére egyre kevesebbet olvasunk, ha meglátunk egy könyvet, nem az íróját nézzük, nem a „fülét” olvassuk, hanem azt vizslatjuk: vastagabb-e a „kelleténél”, akkor a kezünkbe se vesszük. A vers is kiment a divatból, azt olvasni „olyan snassz”, még elárul rólunk-nekünk valamit. Spiró írja valahol: „Fölösleges művet írni, csak a kurta maximákat értik … Az epigramma túl bonyolult (ha szellemes) … Egész mű csak filmen, színházban és tévén létezik, ezek befogadásához nem kell tudni írni-olvasni … Közhelypolitikai általánosságok Nobel-díjat érnek. Bundás indulatok. Artikulátlan üvöltés. Még jó, hogy vannak üvöltés-ikonok, rá kell bökni valamelyikre, és jó hosszan nyomni, lesz belőle öt-tíz soros, eposznyi bejegyzés”. Így élünk, ilyen világot teremtettünk, ez tűnik jónak nekünk. Persze már az elviselhető is eltűrhető.

Thessza nem akar „csak” „elviselhetően” élni, az orrával állandóan figyeli a világot, értékeli, elemzi, aztán vakkantva – néha támadva is – vélemény nyilvánít róla. Pedig olvasni sem tud, a betűket sem ismeri.

Morgunk, hogy nem „úgy” mennek a dolgok, nem „az” történik, aminek kellene történnie. Aztán belökünk egy sört (az se baj, ha langyos, úgy is jó az), lehuppanunk az agyonnyúzott, seggünkhöz-idomult fotelunkba a nézhetetlen (de nekünk úgy is jó) meccs elé és elalszunk. Néha-néha játszunk egy „jót” a számítógépen, belökünk még egy sört, esetleg összeveszünk valakivel a Facén, mert „az olyan tuskó, nem érti a világot: az Orbánt, a Dobrevet vagy az MZP-t” és már vége is a napnak. Olvasni? Az egész napos meló után? Elgondolkodni az olvasottakon? Ugyan már: az sehova nem vezet – gondoljuk.

Thessza most kiment a kertbe, az ablakomból nézem, ahogy rohangál föl és alá, hirtelen megáll, „olvasni kezd” az orrával, egyre izgatottabban szimatol, talán egy macska jött be a kertbe, amíg nem voltunk itthon; egy ismeretlen madár piszkított oda? Vagy egy gyík-koma az? Mindegy, nagyokat fújtat, szippant tovább: jól érzi magát.

Mi nem szippantunk mélyeket, a címeket olvassuk meg a harsányságokat, minek a mélybe ásni, megérteni, hisz így is jó…

  1. 10. 21. csütörtök

 

NAPLÓSZERŰEN

(79.)

Most már sokadszor eszi meg Thessza az asztalunkról a kajánkat: ha egy kicsit kihúzva hagyjuk valamelyik széket és nem vagyunk a szobában (azt ugyanis mindig kivárja), akkor fölugrik a székre, ha eléri a kaját, akkor onnan, ha nem, akkor még a két mellső-lábát is fölrakja az asztalra és mindent megeszik, amit talál …

Persze igaza van: miért hagyjuk kicsit kihúzva a széket, miért nem eszünk meg minden kaját – ami ott marad, arról „joggal” hiszi, az övé. Tulajdonképpen nincs is ezzel semmi baj, hisz tudjuk: mi tehetünk róla, miért nem változtatunk? Ha csak ezzel lennénk így, hogy tudjuk, mit kéne tennünk, de nem tesszük mégse: itt legalább Thesszának jó…

Így, hetvenen túl, az ember egyre gyakrabban marad magára, elmennek mellőle szerelmek, barátok, iskola-társak, és bizony olyankor – gyengülő emlékezetével – a múltjába réved, egyre romló szemével „visszatekint” az elmúlt évtizedekre, keresi a megfoghatót, a szépet, a csillogót, ami miatt érdemes volt; és persze látja a hibákat, a tévutakat is, kutatja az okokat, fölmentéseket keres (és talál) a miértekre. Ilyenkor nagy csönd támad, mintha tisztelettudóan az idő is megállna egy pillanatra, („Nem oly nehéz -/ idesereglik, ami tovatűnt,/ a fej lehajlik és lecsüng/ a kéz.”)

A kutyáknál, Thesszánál ez vajon, hogy van? Kyra, Dance, Röfi hogyan élték meg öregedésüket? Emlékszem Dance-re, nagyon beteg volt már, esténként oda ballagott hozzám, míg írtam vagy a tévét néztem, barna szemeivel csak nézett, valamiért nagyon könyörgött, hosszan simogattam olyankor, de láthatóan nem enyhült a kín, egy darabig még maradt a lábaimnál, aztán átvonult a másik szobába és lefeküdt. Kyrával a séták egyre rövidebbek és rövidebbek lettek, megállt mindig, amikor már vissza akart fordulni, hát visszafordultunk. Nem szavakkal, de jelezték, érzékeltették: valami megváltozott, valami folyamatosan tovább változik, múlik. Szeretetük nem változott. Egyiküknél sem.

De Thessza fiatal még! Mindig sétálni, játszani akar. Ő ”csak” szeret, nem tud gondolkodni.

Hogyan is írta a költő: „Az ember végül homokos,/ szomorú, vizes síkra ér,/ szétnéz merengve és okos/ fejével biccent, nem remél.” De én még remélhetek és remélek is! Hisz’ bár „Bennem a múlt hull, mint a kő…”, de lenne dolgom elég, hozzá kéne fogni végre: csak azt a „Vas-színű” égboltot kéne gyorsan feledni.

Thessza most pihen, most nem akar játszani, mégis, pihenés közben is föl-föl pillant, a szeme vizslat, keres, kutat engem, mert, ha meglát(na) valamit rajtam, rögtön ugrana…

  1. 10. 20.szerda

 

NAPLÓSZERŰEN

(78.)

Ma is hideg van. Nincs menekvés. A hegyekben már tíz centi hó is esett. Thesszát ez nem zavarja, vastag bundájában boldogan rohangászik a kertben, aztán becaplat a szobába és rám néz, szinte könyörög szemeivel: mikor teszed már a dolgod és simizel engem?!

Tegnap elment Gálszécsy András is. Valamikor a héten, amikor a Szentendrei úton haladtunk a kocsival, a háza mellett elsuhanva fölvillant egy emlék: a ’90-es évek elején, a rendszerváltás után egy Svájci-Belga-Magyar vegyesvállalatnál dolgoztam, a magyar tulajdonos régről ismerte Gálszécsyt, aki akkor már az Antall kormány titokminisztere volt, meghívta hozzánk egy megbeszélésre, ahol vagy húszan tárgyaltunk valamiről, aztán én is szót kaptam és szokásos modoromban, pontokba szedve, érvelve elmondtam a véleményemet, amit figyelmesen hallgatott. A megbeszélés után odajött hozzám, tovább beszélgettünk, majd elment. A magyar tulajdonos kikísérte, majd visszajőve mosolyogva annyit mondott: rád kérdezett András, „lekádereztelek”, erre legyintett és csak annyit mondott: akkor itt jó helyen van. A rendszerváltás után mondta: eszébe sem jutott más. Ilyen ember volt, jó, hogy akkoriban voltak ilyen emberek is. Nagy szükség lenne rá most is. Nyugodjon békében.

Thessza nem nyugszik: már süt a nap, hív rohangászni, nem hagy írni – persze lehet, neki van igaza: a séta egészséges és az is gondolkodásra késztet.

Minden disszonáns és irracionális hang ellenére (és a végeredmény, majd annak folyománya ismerete nélkül) az elmúlt hetek hangulata, mozgása, morgolódása fölemelő érzéseket szült bennem. Talán mégis van valami remény, talán be lehet törni Dévénynél is „Új időknek, új dalaival?”. Én ezt az időszakot a „népfrontosodás” próba időszakának tekintettem, ahonnan elindulva sokfelé és messzire is el lehet(ne) jutni…

Persze a sétával is – vakkantja nekem Thessza!

Valamit érezhetnek a NER-esek: Karas Mónika (senki sem fog rá emlékezni néhány év múlva) lemondott, hogy segítse az újabb bebetonozást; Polt Péterre megint egy törvényt alkotnak, mintha az segítene; a kormányzati közvéleménykutatók összeülnek és mondják a „tutit”, amin csak röhögni lehet (Tarlós fölényes győzelméről még aznap is ódákat zengtek); és persze jön a „Békemenet” is, ami egész Európának megmutatja a magyarok erejét, csak közröhejbe ne fulladjon…

Thesszával jó, soha nem gyűlölködik, ha haragszik, akkor vicsorogva ugat, mejd amikor látja a hatást, megnyugszik – de jó lenne …

  1. 10. 17. vasárnap

NAPLÓSZERŰEN

(77.)

Ma levágtam a kertben a füvet, lehet, hogy idén utoljára (a Bükkben már havazott, az időjósok szerint tíz centi is eshet). Thessza a teraszról „felügyelt”: amikor kihagytam egy sávot, élesen vakkantott, figyelmeztetett, milyen munka ez?!

Milyen előválasztás ez?

Szerintem fantasztikus sok disszonáns hanggal! No nem a jelöltek közötti élesen szenvedélyes, néha túlzó vitákra gondolok, az (talán) belefér, ha belefér és a végén mindenki megnyugszik, hanem a kisérő-jelenségekre.

Nem baj: majd megtanuljuk.

Emlékszem az „átkosban”, amikor TGM képviselőjelöltnek jelentkezett, akkor még „cserépszavazással” is föl lehetett kerülni a listára, a párt által „ki volt(unk) rendelve” az V. kerületi tanács nagytermébe, hogy TGM-nek ne legyen annyi szavazata – aztán mégis lett.

És most?

Most még durvább (szemetebb, mocskosabb, sunyibb, „politikusabb”, kinek hogy tetszik jobban) a helyzet, a „párt-utasításos kirendelés”: olvasom a kormányzati hír-portálokat, híreket, arra buzdítják a (hívőket) híveket, szavazzanak az egyik jelöltre, mert… Elképzelem (a „Fidesz-szavazó) Katit, ott a távoli messzeségben, aki eddig kígyót-békát okádott arra a jelöltre, amint lemegy a szavazó-sátorhoz (ahol gyanakvó tekintetek fogadják az utca túlsó oldaláról, nem is olyan halk beszólásokat hall, hogy „ez is olyan”, mert ugye ott mindenki ismer mindenkit), aláírja, hogy elmegy majd a szavazásra és beírja az ikszet oda, ahova köll… Nem köpi szembe magát. Nem tudja. Sőt. Büszke lesz magára: megtette, amit a HAZA (ami számára Orbán Viktor) megkövetelt.

Persze joga van erre. Hála Orbánnak, aki nem vetette be a „veszélyhelyzeti” passzust (még?), nem maradt el az előválasztás (pedig a járvány megint belobbant, igaz: még tart a Vadászati izé is).

Közben Thessza lelopta az asztalról a tegnapi beszélgetés után megmaradt sós-süteményeket. Miért ne lopta volna le? Ott hagytuk. Azér’ érezte, ez nem volt fair, behúzta fülét-farkát és elkutyagolt a sarokba lefeküdni. Délelőtt tízkor. Ettől lett gyanús …

Viszont tegnap egy jót beszélgettünk az unokatesókkal: nem robbant semmiféle bomba, pedig nehéz higgadtaknak maradnunk, mert annyi mindenre kell(ene) figyelnünk, számításba vennünk, óhatatlanul divergálnak a vélemények. Ami nem baj. Sőt. Ez a demokrácia. Hogy is mondta a FŐNÖK: neki erre a sok nyavalygásra sem szüksége, sem ideje nincs. Hát nem is lett: kigondolja és megmondja a tutit, aztán mást gondol és más lesz a tuti, kinek mi köze hozzá, hajtsa csak végre, oszt’ jó napot.

Thessza is részt vett a beszélgetésben, nagyon figyelt, időnként simit követelt, amikor nagy volt a hangzavar, ami rögtön lecsöndesedett.

Persze, hogy az volt a központi téma: ki-kire szavaz az előválasztáson és miért; vajon a vesztes beáll-e a győztes mögé; kivel lehet hárommilliónál is szavazót ezen az oldalon is szavazásra késztetni; a Fidesznek mi lenne a rosszabb. Megoszlottak a vélemények: még olyan is volt, aki a Gergőre akart szavazni, vállalva az érvénytelenséget, de a szavazat-számban mindenképpen benne akar lenni; viszont vállalta, hogy akit a többség elfogad majd, arra fog áprilisban(?) szavazni.

Thessza nem mondta meg: kire szavaz majd áprilisban(?), de okos fejét, a szemének csillogását látva én tudom, kire…

  1. 10. 14. csütörtök

LUJZA ÉS JENŐ

LUJZA ÉS JENŐ

(20.)

(utánzat)

  1. rész
  • Jenő, olyan bús vagy, miért búslakodsz?
  • Azért, Lujza, mert nem szeretek nyugdíjasnak lenni és belefájdult a fejem az össze vissza beszédekben.
  • Örülj inkább annak: „ez az évtized az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede volt Magyarországnak”. Jenő, ha mégsem, itt van egy aszpirin, és nyugodj meg!
  • De Lujza, honnan veszed ezt a „legsikeresebb” zagyvaságot, miért mondasz ilyeneket, aminek a fele sem igaz?
  • Jenő, hát nem hallottad, ezt Viktorunk mondta a Kossuth rádióban. A nyugdíjasok is hatalmas pénzt kapnak majd, és nem te mondtad korábban, hogy most jönnek a választások, nem hazudhatnak, mert megbüntetik őket a hazudozásaikért?
  • Akkor figyelj ide egy kicsit, Lujza, mert megpróbálom elmondani, hogy…
  • Jenő! Nagyon figyelek, de ebédet is kell főznöm…
  • Lujza, szerinted mit akar „visszaadni” a Fidesz? Például a nyugdíjprémiumot, amit a Bajnai kormány iktatott törvénybe 2009-ben? Neki csak 1 éve volt, így ő nem is adhatta oda nekünk, de hogy lehet, hogy a baloldal még ezt is „visszavette”? Annak viszont én is örülök, hogy ezt a passzust legalább a FIDESZ nem törölte el. A nyugdíjszelvényemen 2017- 2019 években, novemberben is ott van külön soron összesen 26 000 forint prémium.
  • De Jenő, legalább odaadták, sőt most Viktorunk sokkal többet fog adni, az mondják 80 000 forint lesz!
  • Lujza, nem érted, hogy ez nem Viktorunk önkéntes adománya, hanem Bajnai törvényének a végrehajtása. Na, jó, nekem csak 78 000 forint járna, +2000 forint tényleg Viktorunknak köszönhető.
  • Jenő, most már én is kezdem kapizsgálni. De nem értem, miért nem mondják meg magyarul, hogy ne kelljen a nyugdíjasoknak, a 2 éve szürke hályog műtétre váró, rossz szemükkel azokat a rébuszos jogszabályokat bogarászni.
  • Azért Lujza, mert nem akarnak mindent a nyugdíjasok orrára kötni! Csak azt kell elhinni, amit Viktorunk mond, amit elhallgatnak, arról nem szabad tudnunk. Így volt ez a múltban is, és ez van most is a választások előtt.
  • Jenő, azért nagyon büszke vagyok rád, olyan okos vagy, hogy egy fél nap alatt a nyugdíj prémiumról kibogoztad az igazságot!
  • Jól van Lujzám, de éhes vagyok, hozhatnád már az ebédet.
  • Mindjárt terítek, Jenő. De addig is örüljél annak, hogy idén már januárban és júniusban is kaptál nyugdíjemelést, és még novemberben is lesz harmadik nyugdíj kiegészítés.                                       
  • Meglátjuk, Lujza, de minek is kell örülnöm? A nyugdíjemelésekről is annyit beszélnek, hogy sok időbe telik ezeket a jogszabályokat is tanulmányoznom. Sok mindent nem értek még, de nem adom fel, folytatom…
  • Jól van, Jenő, de azt is nyomozd majd ki, hogy mi lett a magánnyugdíj pénztárakkal. Azt olvastam valahol, hogy a 15 év alatt befizetett 3000 milliárdnyi tagdíjvagyon elköltéséről nem számolt el Fidesz.
  • Elég legyen, Lujza! Annak kiderítésre, hogy hogyan védte meg a nyugdíjakat Selmeczi szenátor asszony, még jóllakottan sem vállalkozok, ehhez nincs elég tudományom.
  • Jól van, Jenő, de azért ugye a novemberi kiegészítő emelést képes leszel megfejteni, mert kellene vennünk egy……
  • Megígérem, Lujza! Csak add már azt a far-hátas ebédet!
  • Én pedig azt ígérem neked, Jenő, hogy novemberben pacalos csülköt is főzök neked! Vagy inkább csülkös pacalt szeretnél?

(Folyt. köv.)

  1. 10. 13. szerda

LUJZA ÉS JENŐ

LUJZA ÉS JENŐ

(20.)

(utánzat)

  • Jenő, úgy örülök, mert csodálatos lesz a novemberünk!
  • Igen, Lujza? Aztán miért?
  • Nem tudod, Jenő? Hát azért, mert novemberben majd pénzeső zúdul rád!
  • Miért áltatsz ilyen badarsággal, Lujza, hisz én nem is lottózom!
  • Pedig igazat beszélek, Jenő, mert íme a FIDESZ hirdetése, hogy te vagy az „az évtized nyertese”!
  • Mért lennék én az „évtized nyertese”?
  • Mert NYUGDÍJAS vagy. És a „baloldal csak sanyargatta a nyugdíjasokat, a FIDESZ visszaadja, amit Gyurcsány elvett tőlük”, hát nem érted?
  • Nem, Lujza! De add csak a nyugdíjszelvényes dobozomat, nézzük meg tételesen, mert én úgy emlékszem, hogy Medgyessy és Gyurcsány idejében sok pluszt kaptunk. Látod, 2002-től 2009-ig itt vannak külön sorban a 13. havi nyugdíj összegek. Számold csak: 1+2+3 heti, meg 4 éven át teljes havi összegek, hát ez összegezve 22 heti.
  • Idén még csak 1 hetit kaptál, de majd fogsz többet is, Jenő.
  • De akkor sem értem, Lujza, mit is vett el tőlem Gyurcsány, amikor ő négyszer adott teljes 13. havit? Ja, megvan, a 2010-es szelvényeken a Bajnainál már nincs külön +sor. De nézd csak Lujza a 2006-os februárit, azon is van egy külön sor: „korrekciós emelés + 8%”  a régi nyugdíjak  felzárkóztatására. Látod erre már emlékszem, hisz a szomszéd akkor szentségelve jött, mert ő nem kapott pluszt. Panaszára azt írták neki, hogy a 2005.évi CLXXIII törvény alá nem tartozik, mert csak 2 éve nyugdíjas.
  • Na de, Jenő, akkor miért mondják, hogy amazok elvették, a Fidesz meg visszaadja?  Itt van a „Jókor” közérdekű ingyen újság, amit mindenki postaládájába bedobtak, és a címlapján, az Orbán köszöntőjében is azt írja, hogy a „BALOLDAL ELVETTE”, és ugye Jenő, ez nem is igaz!
  • Lujza, ezt alaposan végig kell gondolni! Tényleg becsapnának minket, mert az öregeket butának tartják, akik a hazugságot is elhiszik???
  • És Jenő, azt is olvastam, hallottam többször is a híradóban, hogy az idén 3-szor is emelik a nyugdíjat, és prémiumot is kapunk novemberben
  • Kapunk, Lujza, ezt én is hallottam, de már fáradt vagyok, ezt máskor beszéljük meg, mert a nyugdíjszelvényeket tüzetesebben át kell még böngésznünk, hogy kiderítsük az igazságot.

      (Folyt.köv.)

 

  1. 10. 12.kedd

NAPLÓSZERŰEN

(76.)

KIKAPTUNK…

Thessza nem nézte a meccset: összekuporodva feküdt és aludt a lábamnál. A pipámból áradó füstfelleg alig hullámzóan lebegett fölötte, néha-néha nedves orra megmozdult ugyan, de a füst nem ingerelte ébredésre – ahogyan dühös horkanásaim sem.

Kikaptunk tegnap (is). Itthon. Annak ellenére(?), hogy a „FŐNÖK” is a tv-én(?) nézte. Lényegében (bár matematikailag még lenne esély, mint a lottó ötösre) kiestünk, nem jutunk ki a VB-re. Megint nem. Semmi meglepő nem történt. Úgy játszottunk, ahogy szoktunk: nem rosszabbul, nem jobban. (Az EB-én ez a játék – a később megbukott – sztár-csapatok ellen arra elég volt, hogy azt higgyük, minden rendben van.)

Tulajdonképpen nem történt semmi különös: a benzin ára így is a csillagos égig fog emelkedni, a választási osztogatás is tovább folytatódik majd, ahogyan az előválasztás is rendben lezajlik majd.

A NER világában a cirkusznak helye és funkciója van.

Thessza ezt nem ért: éli világát, várja a simiket, isteníti a gazdit és örökké játszani akar vele.

Emlékszem Végh Antal könyvére (Miért beteg a magyar futball), emlékszem Hofira („Szúrd ki, mert pattog”), az „átkosban” a „vérre menő vitákra”, pedig akkoriban a magyar foci egészen más színvonalon volt.

És mi van ma? Semmi. Egy valódi kritikus hang sem hallatszik. „Csalódás” a legnagyobb bírálat. A nép egyszerű gyermeke(i) persze dühösek, morognak, de hangjuk mit sem ér. A hivatalosságok? Ha, tele lett volna a stadion, ha piros-fehér-zöld lobogóval vonulhattak volna a Dózsa György úton az emberek, az a gaz FIFA (Brüsszel, Soros, Gyurcsány, Karácsony)…

Minden megy majd tovább a lenini (orbáni) úton: stadionok épülnek majd, milliós fizetéseket kapnak neve nincs, nézőket nem vonzó, nullát produkáló játékosok, ömlik majd tovább a TAO, az MTV milliárdjai: cirkusz kell! Különben is: a „FŐNÖK” kedvenc sportja.

Thesszát ez nem érdekli, de amikor ideges leszek emiatt, vakkant kettőt: hagyd a francba, gazdi…

  1. 10. 10. szombat

 

BALOLDALI EGY JOBBOLDALIRA?!

„Nem látja a fától az erdőt” – szól a mondás, mert nem látja a lényeget a részletektől.

De vajon ma: mi az erdő?

Elöljáróban egyezzünk meg: aki az előválasztáson szavazni fog, aki választ majd egy jelöltet, az nem lesz ellenség, nem lesz utálat és gyűlölet „tárgya”.

Mindannyian (legalább is azok, akik elolvassák ezt a bejegyzést) támogattunk, támogatunk valakit ezen a furcsa, mégis valós, igazi, tétre-menő előválasztáson: volt, akinek a jelöltje már az első fordulóban elvérzett és nem került a második fordulóba; volt, akinek ez a „fekete leves” a mai naptól lett az ebédje. A szavazásunkkal egyrészt és elsősorban azt fejeztük ki: nem kérünk tovább Orbánból, a NER-ből, a közpénzek pofátlan „családi”, maffiaszerű lopásából, a másként gondolkodók meghurcolásából és még sok másból. Másrészt természetesen – indíttatásunkból, gondolkodásunkból adódóan – választottunk magunknak egy miniszterelnök-jelöltet, érveltünk, vitatkoztunk mellette és aztán rászavaztunk.

És amire még nem volt példa korábban: van és lett következménye szavazatunknak, nem füstös és lefüggönyözött szobákban, talán soha meg nem tudott alkuk „eredményeként” lettek jelöltjeink, hanem hatszázezer ember szavazata révén – már hat-hét hónappal a választások előtt.

Mindezt önerőből, mindenfajta állami pénz és erőforrás nélkül, sőt állami ellengőzzel.

Számomra az „ERDŐ” a jövő áprilisi választás: kinek a vezetésével lesz a legnagyobb esély a három és félmillió szavazó megnyerésére! Ez az a kérdés, ami számomra a lényeg. Ha a számodra is, akkor ezen kell elgondolkodnod most és figyelmen kívül hagynod a többi, de most mégsem lényegi kérdést. Erre kell válaszolnod, mielőtt behúzod az ikszet valaki neve mellé.

Most is választhatsz: Dobrev és Márki-Zay között. Választhatsz, ez a lényeg. Te döntesz. Élj vele. Mindkettőjük mellett és ellen vannak érvek, amikre lehet és kell válaszolnod. A válaszod persze majd sok mindentől függ majd: honnan jöttél; honnan – jobbról vagy balról – nézed a világot; mennyire vagy elkötelezett valamelyik párt iránt; hogyan vélekedsz a kompromisszumról; hiszel-e még bármelyik politikusnak; mennyire látsz esélyt a békés rendszerváltásra …

„A fától az erdőt” – mondta Jack Reacher, a fától az erdőt…

  1. 10. 08. péntek

(Kép: Euronews)

NAPLÓSZERŰEN

(75.)

Hétfőn elrepül „legidősebb”, húszéves unokám.

Tíz hónapra – a mostani tervek szerint. Franciaországba megy, önkéntesnek a Vöröskereszthez. Már minden „meg van beszélve”, már mindent elrendezett. Egy bérelt lakásban fog együtt lakni egy portugál és egy német kislánnyal, akik szintén önkéntesek. Minden nap kilenctől ötig dolgozik, a hétvégén egy napja szabad lesz. Gyerekekkel, elesettekkel, hátrányos helyzetben élő emberekkel fog találkozni, foglalkozni; Covid Irodán is tevékenykedik majd.

Embert próbáló feladat lesz! Mégis: bátran belevág.

Thessza ezt most nem érti, csak a postást ugatja mérgesen.

Emlékszem, húsz évesen én – otthon – éltem „boldog” életem, éppen túl voltunk az új gazdasági mechanizmus bevezetésén, egyetemre jártam, kosaraztam – a disszonáns jelek ellenére – minden biztatónak, reményteljesnek tűnt. Aztán elérkezett a „kirepülés” ideje, anyán sírva búcsúzott tőlünk, pedig csak „néhány utcával” mentünk odébb, nem ezerötszáz kilométerre. Mégis: tudta, attól kezdve megváltozik, más lesz minden; valami új kezdődik, a fióka nem fióka többé.

Aztán az a kép is beugrik, amikor öcsémék három évre elrepültek az algíri kirendeltségre, ahogy ott álltunk megrendülten, de mégis büszkén a ferihegyi repülőtéren. Aztán ugrik a film, már a rokon gyerekek, unokatestvérek csomagolnak, repülőre szállnak és kitelepülnek Angliába, számukra az ismeretlenbe, végleg.

Megannyi emlék, más-más hangulatú búcsú…

Thessza ezt nem érti: ő „csak” a mindennapi néhány-órás távollétek miatt válik búskomorrá, akkor összegömbölyödik, behúzza fülét-farkát és úgy fekszik búval bélelten. Hogy aztán kitörő örömmel és ugrándozva fogadja a „visszatérőt”, aki pedig el sem ment.

Most megint beugrik egy kép, az első közös „sí-túránk” az unokámmal, amikor még olyan pici volt és este, amikor lefeküdtünk a szállodában, ő nem volt hajlandó a harmadik ágyon aludni, hanem közénk heveredett, keresztben helyezkedett el, hogy lábával engem, kezével meg Mari-mamát érintse…

Telón beszélgetünk, már készülődik, megvan a Messenger-csoportunk is, nézegetem a Google-Map 3D-s képernyőjén a címet, keresem a „házat” …

Thessza itt ugrál megint, de az eső vigasztalanul esik, abba sem akarja hagyni: majd később…

  1. 10. 07. csütörtök

LUJZA ÉS JENŐ

LUJZA ÉS JENŐ
(19.)
(utánzat)
– Jenő: akkor most kire szavazzak?
– Lujza, arra az emberre szavazz, akit a szíved szerint támogatsz!
– De Jenő, és ha nem ő a legesélyesebb arra, hogy legyőzze az Orbán Viktort?
– Ki tudja, ki a legesélyesebb?!
– Hát a közvéleménykutatók, akik a szakma szabályai szerint megmérik a közvéleményt!
– Hű, Lujza, ezt hol olvastad?
– Már nem tudom, lehet, hogy a Ludas Matyiban?!
– Az nem lehet, akkoriban még nem is voltak közvéleménykutatások, csak a PÁRT hangulat-jelentései, meg a KSH számai, különben is, a Ludas Matyi már – sajnos – régen megszűnt!
– Akkor nem tudom.
– Kár, mert nagyon jó mondás, hát, ha még be is tartanák mindannyian.
– Nem tartják be, Jenő?
– De, betartják…
– Jenő: akkor nem értem!
– Mit nem értesz, Lujza?
– Hát, már semmit se, ebből az előválasztásból.
– Mit nem lehet azon érteni: aki megnyeri, az lesz a miniszterelnökjelölt.
– De Jenő, azt írja az újság, hogy a Dobrev vezet, a Márki-Zay a második és a Karácsony a harmadik, akkor ez már eldőlt…
– Nem dőlt még el.
– Jenő: miért nem?
– Mert nem tudjuk, ha visszalép valaki, akkor a szavazói kire fognak szavazni.
– És vissza fog lépni valaki?
– Nem tudom, Lujza!
– Nem tudod, Jenő: pedig te mindent tudsz!
– Lujza: ők se tudják még, ha majd tudják, mondják.
– És akkor megmondja a visszalépő, hogy kire kell szavazni?
– Hát majd megmondja nekik, Lujza.
– És arra fognak szavazni, Jenő?
– Azt se tudom, Lujza, annyi mindent mondtam én már neked és…
– Az más, Jenő, de Te nem léptél vissza!
– Nem? Mindig én lépek vissza, Lujza.
– Nagyon helyes, Jenő. De akkor sem értem: ki fog visszalépni?
– Meglátjuk: talán a legbölcsebb.
– Igen? Akkor egy bölccsel kevesebb lesz: nem fog az hiányozni a végén?
– Egy bölccsel kevesebb, de legalább Te, Lujza könnyebben tudsz majd dönteni.
– Jenő, és ha az lép vissza, mint legbölcsebb, akire én akartam szavazni?
– Lujza, majd találsz egy másikat.
– Tényleg: téged is így találtalak, mert visszalépett a…
– Lujza! Hagyd abba! Ez nem ugyanaz!
– Igen, mert aki visszalépett tőlem, nem volt a legbölcsebb…
– De, Lujza, lehet, hogy az volt.
– De Jenő, én akkor is szavazni fogok a megmaradtakra!
– Helyes, nagyon helyes, Lujza!
– És ha nem az fog nyerni, hanem a másik?
– Akkor ő lesz a kihívó!
– És én rá fogok majd szavazni jövő tavasszal?
– Persze, Lujza.
– Nem fogok visszalépni a szavazástól?
– Bölcsebb vagy annál, Lujza, mert a szavazó mindig a legbölcsebb!
– De Jenő: mi lesz, ha addigra úgy összevesznek, de úgy, hogy a fal adja a másikat…
– Nem vesznek össze.
– De Jenő…
– Nem vesznek össze!
– És a szavazóik?
– Azt nem tudom.
– Kár, Jenő.
– Kár…
– És Jenő, mi is kapunk nyolcszáz-nyolcszáz ezer forint adó visszatérítést, azt olvastam…
– A Ludas Matyiban?
– Nem ott, Jenő.
– Nem, mi nem kapunk vissza, mi nyugdíjasok vagyunk.
– És a nyugdíjasok…
– De, kapnak ők is.
– Hála istennek, mert olyan inflációs ráta beindulás van a piacon, nem győzöm.
– Tudom, Lujza.
– És az Orbán Viktor nem tudja?
– De tudja.
– Akkor miért nem csap oda annak a gaz, sorosista, gyurcsányista, migrány inflációnak?
– Mert kell neki a költségvetésbe a pénz!
– Nekem is kell a költségvetésembe a pénz!
– Hagyd már abba, Lujza.
– Jó abbahagyóm: de kire szavazzak az előválasztáson, Jenő?!
2021. 10. 06. szerda