MORFONDÍROZÓK
(„Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” József Attila, 1936.)
Megírom.
Minek?
Hozzászólok.
Elment az eszed?
Legalább egy kicsit befolyásolom az eseményeket.
Azt hiszed?
Látod, olvassák!
Hányan is?
Engem ennyien.
És?
És ha már (észrevétlenül) én is a „rendszer” részévé lettem a bejegyzéseimmel, kommentjeimmel? Mert már én is „be vagyok kalkulálva”? Vagy mert már engem is agyonmanipuláltak? Mert, mára már „mindenki szem a láncban”?! Nem is kell, hogy tudjak róla! Sőt még jobb, ha nem is tudok: őszintébbnek tűnök majd … Lehet, már „hivatkozás is vagyok”?! Példa! Akit használnak: hol elrettentésül, mikor „jelzős szerkezetben”.
És ha „némasági fogadalmat” tennék?
Mert a manipulációs háborúban nem az esemény a fontos: az csak eszköz. Észre sem veszi az olvasó, a néző, a hallgató (a manipuláció tárgyai): nem is maguk gondolkodnak el az eseményen, ami az egyetlen és valódi, ami ténylegesen megtörtént, hanem követik a „beszámoló”, a „kommentelő”, a „szakértő” akaratát; nem is a valóságot látják, hanem „csak”, amit láttatni akarnak nekik. Különben is: már senki nem hisz a szemének-fülének, a szívéről-eszéről nem is beszélve. Ez nem is háború, ez már mészárlás, „szőnyegbombázás”, a kiszolgáltatott manipuláltak ítélet-nélküli kivégzése.
Ebben vegyek részt?
És ha nem veszek? Akkor nem megy majd tovább minden ugyanúgy? Akkor majd a „rendező” int majd, hogy „hagyjátok abba”?! Akkor vége lesz?
Nem lesz. Ennek nem lesz. Akkor se, ekkor se. (Morfondírozz csak – „súgtam magamnak, …/ Halált virágzik most a türelem…”.
- 09. 07. szerda egyszáz-kilencvennegyedik nap