2022. szeptember 13. nap bejegyzései

„LATOR ÁLLAM…”

„LATOR ÁLLAM…”

EZ most megint „komoly” lesz. Persze a többit is „komolynak” szántam-szánom, de azokat próbáltam-próbálom humorral-iróniával sózni-borsozni: hátha úgy emészthetőbb.

De most nem teszem. Ha nem akarjátok, „ne egyétek” (ne olvassátok), bár szeretném, ha ennétek (legalább).

Győzködöm magam. Fogj hozzá. Írd meg. Ne habozz. A másik hang rögtön felel: annyian megírták már, sokkal jobban is, mint ahogy te tudnád. Mégse történt akkor sem semmi. Soha nem történik semmi.

Nézd inkább a virágokat! Fotózd le „őket” és rakd föl a képet az oldaladra! Meglásd: az majd kivált érzelmeket. Vedd hát észre a szépet! (Is.)

Észreveszem. Persze, hogy észreveszem és örülök neki. Annak is, hogy még meg tudom szerelni a karnist is. Persze kapaszkodva, szédelegve, nagyokat nyögve. Meg az unokáimnak is. A most itthon lett egyetemista „nagy-lánynak”, a két „kicsinek”, már tervezem is, mit fogunk játszani-beszélgetni legközelebb. Csoda lesz! De, látod-e, („esteledik… hazaindul ilyenkor”). Hisz’ „Rémhirek és férgek közt él itt” – súgom magamnak a mondatot, de nem folytatom.

Már nem járunk „le” a vidéki rokonsághoz. Abbamaradtak a látogatások. Valami eltört legutóbb, valami végletesen összeroncsolódott. Odalett az őszinteség, a nyíltság, a megértés szüksége. A barátok is el-el maradoznak, elmennek mellőlem, vagy én mellőlük?! A „Rémhirek és férgek” maradnak, azok nem akarnak elmenni…

Esteledik… „… egy nappal rövidebb, lásd, ujra…”.

Zümmög a gép az asztalomon, jönnek az üzenetek, a hírek: Ukrajna egy „lator államról beszélünk, és ezért az Ukrajnáért kellene nekünk itt Európában megfagyni, munkanélkülivé válni és feladni az egész régi életünket” – hallom a lovagkereszt-tulajdonos publicistát. „Hagyjanak békén minket, semmi közünk hozzájuk, maguknak kell megoldaniuk a problémájukat, adják meg magukat és punktum!” Legyen béke, az az érdeke mindenkinek – így az államtitkár, miközben az orosz békeajánlat az ukrán kapitulációról szól, „de legalább béke-szándék” Dömötör szerint. „A migráció veszélye … civilizációs fenyegetést … ezen a fronton elég egyszer hibázni … ahol egyszer letelepednek a más kultúrából érkező illegális migránsok, többé nem lehet visszafordítani az idő kerekét és az élet már sohasem lesz olyan, mint korábban volt„ – így meg a (fasiszta) Raspailon nevelkedett miniszterelnök dörög. Biztosan Vazul is mondta.

Csak a pipám szelel halkan. A szívem ugrál, a gyomrom fölfordul…

Aztán megjelenik a pintéri melléklet a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról, mert a „magyarok kétharmada az első szívdobbanáshoz köti az élet kezdetét”. Galádság, Pintér a neved! Tüntetnek a diákok tanáraik mellett, a zászlóval díszített ablakból leöntik őket és az engedetlen tanárokat megfenyítik, kirúgják. (A falusi vidék hallgat, a falusi világ lassabban ébred („Itt még vizet fodroz a tóra lépő/ apró pásztorleány”), maradjon csak nyugton a tanító, ha az ispán úr úgy akarja… „Tizenhatszoros árajánlatot kapott a gázra az MVM-től 11 önkormányzat” – harsan a vezető hír az egyik oldalon, nem is olvasom tovább.

(„Der springt noch auf, – hangzott fölöttem…”)

EZ most ilyen lett, el se olvassátok, de ne rám haragudjatok…

  1. 09. 13. kedd kétszázadik nap