2023. augusztus hónap bejegyzései

CSAK A SZOKÁSOS

Ma megint vizsgálaton voltam: reggel hatkor „bepattantam” a kocsiba, irány a pesti kiemelt kórház, először az másodikra caplattam föl, ott volt a papír az ajtóra kifüggesztve, beírom magam, már csak a harmadik helyre lettem jó, aztán vissza az elsőre le, persze a sorszámláló még leragasztva, már legalább tizenketten tébláboltak ott, persze még nincs hétóra sem, de már mindenki legyezi magát valamivel, végre megjelenik – talpig fehérben – egy enyhén túlsúlyos ápolóféle, mogorván odaszól „nekünk”, „regisztrációba voltak már, ugye, taj-kártyát kikészíteni, beutalót is, de aki nem volt a regisztrációba’, az irány a földszint, mindenki megértett, ugye”, azzal leszedi az A4-es papírt a sorszám-automatáról és eltűnik, senki nem megy le regisztrálni, már mindenki „ismeri a dörgést”, lépegetünk előre a sorszámunkért, miközben szállingóznak befelé a vérvételt elvégző nővérek…

Háromnegyed nyolcra túlvagyok a vérvételen, kimegyek sétálni, csak tizenegy körül érkezik majd a „DOKTOR ÚR”, attól függően, hogyan végez az osztályon, hiába: kevesen vannak itt is, ebben a kiemelt-központi kócerájban, viszont nagyon sok a beteg – sorszám ide, sorszám oda, a központi ütemezés, regisztrációs kényszer sem segít, pénz kéne ide is, de ma nem erre megy el az a regiment állami suska, közpénz se…

Egy évvel ezelőtt találtak nálam valamit egy rutin-vérvételen, azóta járok ide: kezdetben havonta, aztán kéthavonta, mostanára – beállt a vérképem – már négyhavonta, szinte „haza-járok”, lassan-lassan már ismerek minden sarkot, ülőke-szakadást, hol csúszósabb, hol meg ragadósabb a kövezet, hol számítsak vérfoltokra…

Már rég visszajöttem a sétámról, a karomon is csak egy kis-piros pötty (nem olyan matolcsys) jelzi a „szuri” helyét, nyugodtan üldögélek a helyemen, egyre többen és többen érkeznek mellém, előveszem Szekfűt, a „Három nemzedék”-et, egy Széchenyi idézetnél nyílik ki: „Mert nincs tagadás, hogy valahol több képzeleti tehetség, de egyszersmind több nyavalygó képzelet is létezzék, mint magát szünetnélküli álmokban hintázni szerető Hunniában“, rögtön elcsalinkázik az agyam a valómtól, már egészen máshol járok: mi történik itt és miért, velünk „Hunniában”, ahol az egyiknek Jachtra telik és Caprira a közpénzből, a másiknak legyezőre se az orvosi rendelőben…

Aztán megérkezik a „DOKTOR ÚR”, egy óra múlva már én is benn vagyok, „Jól néz ki, Radnai úr, a vérképe is”, még fölírja a „felhőbe” a receptet, átadja a decemberi beutalót, a nyaralásáról kérdezem, dünnyög valamit mosolyogva és már kinn is vagyok, ahol csak gyűlik, csak gyűlik a „nép”, az istenért nem akarnak elfogyni …

„Legalább a vérképem rendben” – súgom magamnak, de mégsem tudok igazán örülni …

  1. 08. 15. kedd

(Kép: Hadházy Ákos oldaláról)

LUJZA ÉS JENŐ

(39.)

(utánzat)

„Talán a humor segít, mert a helyzet borzalmas…”

 

  • Jenő, megint nem vittél el Bölényesre!
  • Hova??
  • Hát, ahova az Orbán Viktor is elment…
  • Ő Tusványosra ment, nem a romániai Bölényesre!
  • Nekem mindegy: oda se vittél el, pedig már a múltkor is megígérted, hogy most aztán tényleg elviszel oda.
  • Oda csak az mehetett el, akit meghívtak!
  • Igen? És azokat a román-zászlós embereket, akik …
  • Lujza, nem is engedték be őket!
  • Nem?
  • Nem!
  • Akkor is, Jenő, ne viselkedj úgy, mint egy kiöregedett bokszbajnok, legalább meg kellett volna próbálnunk.
  • Aztán miért kellett volna megpróbálnunk odamenni, Lujza?
  • Hogy végre élőben is lássam az Orbán Viktort!
  • Nézd meg a Facebookon, annyi is elég belőle.
  • Jól van, Jenő, ne idegeskedj, olvasd inkább a híreket…
  • Attól se leszek nyugodtabb.
  • Nem? Pedig itt vannak a celebek!
  • Kik, Lujza?
  • Hát a celebek, például az Alexandra is, aki bevitte azt a gyomrost is az inflációnak!
  • Az az Alexandra nem celeb!
  • Nem? Pedig úgy néz ki, nem egy bokszolónak!
  • Hagyd abba ezt, Lujza.
  • De Jenő, azt írja az internetes újság, hogy a benzin nem hallgatta az Alexandrát és szerdától emelkedik fog!
  • Mi fog emelkedni?
  • Hát az ára!
  • Persze, mert a benzin nem élelmiszer!
  • És nem fog majd „begyűrűződni”?
  • De, fog és akkor majd az élelmiszerek ára is emelkedni fog.
  • És akkor is kiáll majd az Alexandra, hogy csak nyolcat számoltak a gyomros után és fölállt?!
  • Nem fog!
  • Mondom, hogy celeb az az Alexandra! Olyan helyes pofikája van, biztos lesz majd róla is egy bikinis kép a mandinerben!
  • Ott nem lesz!
  • Kár, de ő mért nem úszta át a magyar Balatont?!
  • Nem tudom, Lujza.
  • Biztosan nem elég pénze fürdőruhára.
  • Mért ne lett volna?
  • Annyi biztosan nem volt…
  • Százezer forint? Neki az nem pénz!
  • Jenő, erről jut az eszembe: mi van a Jachtunkkal?
  • Mivel???
  • Hát a 62STEEL Szuperjachtunkkal, amivel majd Capriba megyünk hajókázni!
  • Lujza: meg vagy bomolva?!
  • Potom 2,6 milliárdba kerül csak, vegyünk egyet az egyik cégünkkel!!!
  • Ki vagyok én, egy Mészáros?!
  • Nem, Jenő, te nem vagy még egy gázszerelő sem, de a nyugdíjunkból csak telik?!
  • Nem telik.
  • Akkor lízingeljük!
  • Hagyd abba, Lujza!
  • Te Jenő: láttad tegnap a meccset?
  • Melyiket?
  • Nem a Fradit, azt már nem érdemes nézni: a Szoboszlaiét!
  • Láttam!
  • Azt is láttad, hogy letérgyepelt a Dominikünk? Pedig magyar ember nem térgyepel le, csak az asszony előtt!
  • Hát ő mégis.
  • De…
  • Fejezd be végre, Lujza: inkább nézegesd a celebeket.
  • Jenő: mért nézegessek én celebeket?!
  • Az olcsóbb, Lujza…
  1. 08. 14. hétfő

MÁR TÍZ ÉVVEL EZELŐT IS MONDTA ÉS MONDTA…

(„a kutya maradt, csak láncot cseréltek.”)

 

Hogy élsz?

Elégedett vagy?

Kajára, rezsire, netán egy-egy könyvre „fussa”?

Egyszer-egyszer meg tudsz hívni vendégeket?

Néha-néha nyaralásra is telik?

Gyerekeidre, unokáidra is?

Itthon vannak, itthon dolgoznak?

„Polgárinak” érzed, ahogy élsz?

Akkor …

 

Miért van ez így?

Miért marad ez így?

 

Eltöltöttem néhány napot Németországban a rokonságnál. Ott, ahol állítólag „irigykednek” ránk. A sikereink miatt. Mert nekik nincsenek. Néhány napig én is élveztem a „sikertelenségüket”. Sétáltam a kerítések nélküli „falusi” házak virágoskertjei előtt; a tiszta, eldobott csikkek-nélküli utcákon; köszöntem a mellettem elsétáló, nyugodt és vidám embereknek; beszélgettem a színes-bőrű indiai pappal, rámosolyogtak a gondtalanul és felszabadultan játszadozó színes-bőrű (nekik nem) idegen-bevándorló gyerekekkel; a piros lámpáknál én is nyugodtan várakoztam, mint a többiek, míg a lámpa nem váltott zöldre: talán azért, de lehet, hogy nem azért, mert nem volt kihirdetve a veszélyhelyzet.

Aztán sétáltunk, a mára már nekem oly ismerős bázeli utcákon-tereken, nézegettük a kirakatokat, a pipa-szivar bolt lenyűgöző kínálatát, a nagy építkezéseket, megcsodáltuk a Rajna fölött átívelő hídról a folyót, a híd lábánál a „híres” kávézót, később kiültünk a „mi” kávézónk teraszára egy kapucsínóra, fagyira – mellettünk egy család pihent, az asszony csadorban. Hát, itt sem volt kihirdetve a veszélyhelyzet

Pedig rossz időnk volt: végig szakadt az eső, alig bújt elő a fellegek alól a meleget adó nap.

 

Aztán hazajöttünk.

Mára már „visszazökkentem” a normális(?) itthoni kerékvágásba.

 

Pedig itthon hét (vagy „tizenhárom”) ágra süt a nap.

 

Aztán elindulunk a kocsival vásárolni, de minden irányban áll a forgalom, se balra, se jobbra nem tudunk menni: persze, a körgyűrű építése, a budakalászi elkerülő út kialakítása „oda”, se paripa, se pénz. Ezért minden átmenő forgalom rázúdul a kisvárosunkra, majd …

Visszajövünk. Leülök a gép elé: „Pénzes proliság mint „nemzeti nagytőke” – az elmúlt tíz év legnagyobb átverése” – dobja föl a címet, „Orbán Viktor pontosan tíz évvel ezelőtt, a 2013-as tusnádi beszédében hirdette meg a „nemzeti tőkések” programját”. Azóta lopnak nyíltan. Persze nem így hívják, hogyan is mondta az egykor szebb napokat is megélt kis-Gulyás: kellene még harminc-negyven Mészáros Lölő, hogy nem szakad rájuk az ég?! Veszélyhelyzetben. Rákeresek az ominózus Orbán beszédre, szerinte „helyes dolog, hogy a magyar kormány nem válságkezelésre, hanem egy új, a személyiségi jogokat tiszteletben tartó, az emberi jogokat tisztelő, a szabadság eszméjét elfogadó, de mégiscsak új politikai és gazdasági rendszert próbál fölépíteni”. Ahol az előállított termékből és értékből minél több maradjon az országban. Ezért kell „nemzethy tőke, nemzethy tőkések”. Akik aztán offshore cégekbe, jachtokba, spanyol luxusüdülőkbe stadionokba „menekítik” a pénzüket. A nemzethyek. Veszélyhelyzetben. Közben meg … hagyjuk.

 

Hogy élsz?

Elégedett vagy?

Kajára, rezsire, netán egy-egy könyvre „fussa”?

Egyszer-egyszer meg tudsz hívni vendégeket?

Néha-néha nyaralásra is telik?

Gyerekeidre, unokáidra is?

Itthon vannak, itthon dolgoznak?

„Polgárinak” érzed, ahogy élsz?

Akkor …

 

Miért van ez így?

Miért marad ez így?

  1. 08. 13. vasárnap

VISSZAZÖKKENÉS…

„Akár 27-ig is eltarthat, mire megkapja a járandóságát” – olvasom a hírt, már itthon.

A nyugdíjról van szó.

Mivel a „posta” viszi ki.

Addigra biztosan az infláció is lemegy.

Mert a „zOrbán” megfenyegette.

Az inflációt!

Hogy menjen le.

Ahonnét most jöttünk, ott nem a „zOrbán” a miniszterelnök.

Se németben, se …

Viszont a „németek már irigyek ránk” – olvasom a szájkarate bajnokot.

Igaz viszont: ott az infláció egyszámjegyű, nem olyan „magyaros”.

Már régóta.

Nálunk még mindig az egekben.

De csökken – már „csak” majdnem „huszonnal” kezdődik.

Viszont a postás majd két hét múlva hozza csak a nyugdíjat.

Ami nem emelkedett, nem emelkedik annyival.

Talán majd novemberben, ha a „gazda” jónak látja és emeli.

Addig a te gondod.

Miből és hogyan élsz meg.

Meg a „Bözsi néniknek”.

Mert nekik csak virág és Nemzeti Konzultációs Kérdőív jár a „gazdától”!

Meg a „csápolás”.

A nyugdíj ráér még két hetet.

Ha addig megkapja.

Mert levelet még – sokszor ajánlva – sem!

 

Viszont nem esik…

  1. 08. 10. csütörtök

MISÉN

Tegnap este is kisütött a nap.

„Bepattantunk” az autóba és átkocsikáztunk a szomszéd „faluba”, a kocsik alig hallhatóan surrantak az utakon, a madarak vidám csiripelése hallatszott mindenünnen, megérkeztünk az egyszerű és mégis lenyűgöző templom elé, körötte három színes-bőrű – két lány és egy fiú – önfeledten játszadozott, az egyik lány haja „rasta-hajba” fonva.

Lassan-lassan emberek tűntek föl mindenfelől, egymásra mosolyogtak, kezet-ráztak, halkan váltottak néhány szót és beléptek a templomba.

Házigazdánkkal mi is bementünk, „én még beköszönök, ti menjetek csak előre”, fölmentünk a belső-lépcsőn az emeletre, hamarosan utánunk jött, előkészítette az orgonát, kirakta a kottákat, a „forgatókönyvet”, nyújtotta a „Zsoltárok könyvét”, majd leült a billentyűk, a gombok és kis-kallantyúk, lábpedál elé.

Lenn egy csöngő-kolomp hangja csilingelt és belépett a három színes-bőrű gyerek, már fehér ministráns ruhában, amiből alul kilátszott a fehér tornacipőjük.

Megszólaltak az orgona lelket-remegtető sípjai, mindenki fölállt, a ministráns gyerekek előkészítették a gyertyákat, majd visszamentek és bekísérték a színes-bőrű indiai lelkészt: megkezdődött a mise.

… „„Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!” …”

Közben az orgona hol erősebben és mélyebben, néha halkabban és méltóságteljesen búgott és búgott remegtetően.

Aztán a templom előtt a színes-bőrű-indiai lelkésszel összemosolyogtunk és elmenőben még láttuk, ahogy a színes-bőrű gyerekek újból vidáman rohangásztak, bringáztak a fákkal ölelt sétányon…

  1. 08. 06. vasárnap

„ESZI A PENÉSZ A NÉMETEKET A MAGYAR JÓLÉT MIATT”

hangzott el nagy (pofával) szájjal és röhögve azon a beszélgetésen, ami Kiszelly Zoltánnal, a, Századvég Politikai Elemzések Központja Igazgatójával készült a Mandiner Stratéga műsorában.

 

Éppen itt vagyok Németországban.

Este van, most nem sétálunk, mert megint esik, hát rákattanok az internetre, persze, hogy ilyen „marhaságba”, a Kiszellybe botlok, ilyen a szerencsém.

Határozottan, magabiztosan és harsogva mondja és mondja, hogy „Tavasz, Nyár, Ősz, Tél, nem az igazi, bezzeg odaát…”, csak most éppen fordítva van minden.

Már nem nyaralnak se annyit, már csak öt-nyolc évente cserélik az autójukat, nincs jövő sem, az euró sem az igazi – a német fociról nem is beszélve…

Hát nem tudom.

Én nem készítettem már nem tudom hány éve, mint a Századvég fölmérést, hogy hogyan éreznek a németek, csak sétálok a szabadságban, látom a nyugodt embereket, a harmincra csökkentő szép autókat, mert a tábla annyira korlátozza a sebességet éppen; az áruval tömött boltokat, a tele-kocsit tologató embereket, törököket, arcukat elfedő asszonyokat – a nyugalmat.

Magyarul beszélgetünk, várom, hogy irigykedve megszólítsanak, hogy nekem milyen jó, hogy magyar vagyok, az életszínvonalam is annyival, de annyival nő, hogy belesajdulnak a „zirigységtől”.

De nem.

Nem állítanak meg.

Még csak Szoboszlai nevét sem kiabálják nekem, mint Puskásét Argentínában.

Ki érti ezt?

Ja: ők nem néznek Kiszellyt…

2023. 08. 04. péntek

DÜHÖNGÉSEIM…

Karácsonyra kaptam az egyik barátomtól egy kis füzetet, az ajánló cetlire azt írta: „2023-ban minden nap jegyezd bele a dühöngéseidet, egy év múlva meglátod, megérte-e”.

Azóta írom.

Mára ez jutott: „Ma csodálatos napom van, talán a „szabad, weinsbergi levegő”, a változás, az otthoni hírek mellőzése teszi…”.

Pedig most már megint esik…

  1. 08. 04. péntek

BESZÉLGETÜNK…

Most éppen kisütött a nap.

Végig az úton szakadt az eső.

Amióta megérkeztünk, folyamatosan esett.

Most végre elállt.

A nap is előbújt.

A szél viszont csontig hatol.

 

Azért teljesítettük-teljesítjük a penzumot.

Járjuk a környéket, mindent, amit a házigazdáink mutatnak megnézünk.

Templomokat, szőlőskerteket, XIII. században épült házakat, kertészetet – mindent.

Közben jókat eszünk-iszunk.

És persze beszélgetünk.

„Sokkal kisebbnek érzem most a nappalit, mint a múltkor, amikor néhány éve itt jártunk” – mondtam, az első este pezsgőzés közben, „talán lehetett még valami akkor a szobában”, folytattam és ő elmosolyodott, „hogy te mikre emlékszel…”, s aztán elmondja, hogy akkoriban mi és miért volt éppen ott és ahol, miközben mosolygott, mosolygott, mosolygott.

„Viszont a családfátok itt van még mindig a falon, akkor is itt volt” – vettem föl megint a beszélgetés fonalát, azonnal reagált, „igen, akkor is itt volt, ez a helye…”.

Este van megint.

Megint koccintunk.

Most a helyi testes vörös bort isszuk.

Közben megy a duma.

„Nem szeretnék politizálni, de azért elmondom a véleményemet, nem értelek benneteket, itt voltak a múltkor a rokonok otthonról, mindent elutasítottak, amikor mondtam nekik, hogy nem biztos, hogy minden úgy van, ahogyan azt az Orbán mondja, lehurrogtak, de, minden rendben, ő látja jól, ti is meg vagytok fertőzve a Sorostól, mi jól élünk, szabadon-boldogan, erre abbahagytam, inkább másról beszélgettem velük, de hát én nem szeretem a focit, csak néha-néha nézek meccseket…, inkább ne politizáljunk, mi sem…”.

Belekortyoltam a borba, nagyon finom volt az illata is, íze is.

Belevágtam: „jobbágyok vagyunk még mindig, zömében itthon, nem „polgárok”, tudod az a különbség, hogy még mindig nem hiszünk magunkban, ezért az „hűbér-urunktól”, a „gazdától”, a „birtokostól” várjuk a védelmet, a megváltást, aki nem ilyen – zömében a fiatalok – azok már régóta a külföldet választották, választják, mennek, ki merre lát, a saját szemünknek, életünknek sem hiszünk, elfogadjuk, bármit szól-mond a „gazda”, ez ömlik mindenhonnan, tévébő, rádióból, még a meccsek szünetében is folyik a hülyítés, ömlik a hazugság…”.

Ő is kortyol, közben látom, elbizonytalanodik.

Én is elhallgatok, magam elé bámulok: meddig lesz ez így, mitől változik, változik-e egyáltalán, hisz ezer éve…

 

Most éppen kisütött a nap.

Végig az úton szakadt az eső.

Amióta megérkeztünk, folyamatosan esett.

Most végre elállt.

A nap is előbújt.

A szél viszont csontig hatol.

  1. 08. 03. csütörtök

ESKÜSZÖM!!!

A pedagógus-eskü szövege: javaslatok!

 

Első változat:

 

Petőfi Sándor

 

„NEMZETI DAL

                       

Talpra magyar, hí a haza!

Itt az idő, most vagy soha!

Rabok legyünk, vagy szabadok?

Ez a kérdés, válasszatok! –

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

Rabok voltunk mostanáig,

Kárhozottak ősapáink,

Kik szabadon éltek-haltak,

Szolgaföldben nem nyughatnak.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer,

Kinek drágább rongy élete,

Mint a haza becsülete.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

Fényesebb a láncnál a kard,

Jobban ékesíti a kart,

És mi mégis láncot hordunk!

Ide veled, régi kardunk!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy hiréhez;

Mit rákentek a századok,

Lemossuk a gyalázatot!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,

És áldó imádság mellett

Mondják el szent neveinket.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!”

 

Második változat:

 

Csokonai Vitéz Mihály A borital mellett

 

 “Nyelvelnek, barátom, hogy sok borral élek,

Kurvanyjok, hiszen én velek nem cserélek.

Nekem tereh gyanánt nincsen a lételem,

Van borom, pecsenyém, egy-két tál ételem.

Senki nem ruházza rám a sobrák nevet,

Faszariságomért huncfut aki nevet.

[…]

Igyatok, kurvanyja, fiúk! a világnak,

Kurvanyjok azoknak, akik minket rágnak

Tudok én már annyit oláhúl, mint tótúl,

Hogy nem ijedek meg hatlovas hintótúl.”

 

Harmadik változat

 

Pázmány Péter:

 

 „A protestánsoknak pedig a seggem bűzös terhét küldöm”

Negyedik változat

 

Réthy László

 

“506/1903

 

Tekintetes kultúrmérnöki hivatal

 

Pécsett

 

Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Nagy-berki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkantyújukat, mert 35 Reaumur hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk.

 

Budapest 1903 aug.11.

 

Teljes tisztelettel

 

lófasz a seggükbe

 

  1. Réthy László

 

  1. kir. érem- és régiségtári igazg. Helyettes”

 

  1. 08. 02. szerda

(Kép: MEK)