Tegnap este is kisütött a nap.
„Bepattantunk” az autóba és átkocsikáztunk a szomszéd „faluba”, a kocsik alig hallhatóan surrantak az utakon, a madarak vidám csiripelése hallatszott mindenünnen, megérkeztünk az egyszerű és mégis lenyűgöző templom elé, körötte három színes-bőrű – két lány és egy fiú – önfeledten játszadozott, az egyik lány haja „rasta-hajba” fonva.
Lassan-lassan emberek tűntek föl mindenfelől, egymásra mosolyogtak, kezet-ráztak, halkan váltottak néhány szót és beléptek a templomba.
Házigazdánkkal mi is bementünk, „én még beköszönök, ti menjetek csak előre”, fölmentünk a belső-lépcsőn az emeletre, hamarosan utánunk jött, előkészítette az orgonát, kirakta a kottákat, a „forgatókönyvet”, nyújtotta a „Zsoltárok könyvét”, majd leült a billentyűk, a gombok és kis-kallantyúk, lábpedál elé.
Lenn egy csöngő-kolomp hangja csilingelt és belépett a három színes-bőrű gyerek, már fehér ministráns ruhában, amiből alul kilátszott a fehér tornacipőjük.
Megszólaltak az orgona lelket-remegtető sípjai, mindenki fölállt, a ministráns gyerekek előkészítették a gyertyákat, majd visszamentek és bekísérték a színes-bőrű indiai lelkészt: megkezdődött a mise.
… „„Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!” …”
Közben az orgona hol erősebben és mélyebben, néha halkabban és méltóságteljesen búgott és búgott remegtetően.
Aztán a templom előtt a színes-bőrű-indiai lelkésszel összemosolyogtunk és elmenőben még láttuk, ahogy a színes-bőrű gyerekek újból vidáman rohangásztak, bringáztak a fákkal ölelt sétányon…
- 08. 06. vasárnap