(2.)
A hátsóajtón érkezett.
Ott kullogott be.
Gyáván.
Persze ez volt megbeszélve a „stábbal”.
Hogy most nem a „vörös szőnyegen” érkezik trombitaszóval és dobpergéssel.
Mindjárt megint választások lesznek.
Még kérdeznek tőle valamit, aztán el kell futnia.
Nehogymá’!
Itt a sajtó nem Mráz Ágostonokból, Bayer Zsoltikból, Deák Dánielekből, Szöllősikből áll.
Meg mikrofonállványokból!
Itt szabadon flangálnak és kérdeznek.
A Szijjártó sem tudja őket berendelni, kordában tartani.
Nehogymá’!
Ez most nem „szépségverseny”!
Pedig, ha elindulna Budapesten-Felcsúton, ott is nyerne.
Abban is.
Le lenne zsírozva.
Előre.
Ahogy a közbeszerzések is.
Testre szabva.
„Teltkarcsú-elhízott, nem katonatiszteknek, hivatásos focirajongóknak, stadionépítőknek, „oszt’ jónapot-oknak” lenne kiírva.
Nehogymá’!
Ne nyerjen!
Bármi áron!
Ha az ország az ára – az se baj.
Jut is, marad is.
Neki!
Csak neki.
Meg a családnak.
A csicskáknak.
A lakájoknak.
A többiek mehetnek a lecsóba.
Nehogymá’!
Halad a szekér.
Csak figyelni kell.
Minden rezdülésre.
Nehogy lanyhuljon a félelem!
Azt újból és újból, folyamatosan gerjeszteni kell!
Ellenség kell!
Migráns, Brüsszelita, Sorosista, liberális, kommenista – mikor ki.
Erre kellenek partnerek!
Szerencsére sokan vannak!
Jóbarátok.
Nem olcsó mulatság, de megéri.
Neki.
Nehogymá’!
Most akkor a hátsóajtón…
- 10. 06. péntek