2023. október 7. nap bejegyzései

MAGYARSÁG – „MAGYARKODÁS”?!

„Az én szememben a hazafias érzést

a legjobb esetben is csak

a helyi szokások táplálhatják:

a lóverseny, a vadászat, a yorkshire-i puding,

az amerikai szendvics és a Coca-cola.

Manapság azonban ezek

a helyi specialitások nemzetközivé váltak.”

(Charlie Chaplin)

 

Megint kezdik.

Hogy „HAZAFISÁG”, „IDENTITÁS”, „MAGYAR”.

Újból és újból rázendítenek.

Mindig „van válámi, válámi van, de nem az igazi…”, mert, ha akarnak – és persze akarnak – találnak is apropót.

Azt hiszik, ha nem „piszkálják”, ha nem öntenek rá olajat – gyorsan hamuvá (porlad) válik.

Pedig: így is, úgy is azzá válik.

Hát ezér’ újfent újrakezdik.

 

Most a Nobel-díj a „soros” – apropó.

A Szoboszlai meg a Fradi.

 

Mintha akinek tényleg van „identitása”, az ne tudná, ne érezné.

A bizsergést.

Elég csak olvasnia róla.

Nézni a híreket, a meccseket.

Meghallgatni a velük készült interjúkat.

Ahogy beszélnek – magyarul.

Minden „akcentus és affektálás” nélkül.

 

De ez az „újra-kezdőknek-rázendítőknek” nem elég!

Szerintük másképp kell kimondani: „olyan” hangsúllyal, „olyan” érzéki-nyomatékkal kell rebegni!

Azt, hogy „MAGYAR”!

Hogy ez a „kis” nemzet két Nobel-díjast is adott a világnak!

Meg a Szoboszlait is!

Aki „hű” meg „hí” meg a „legnagyobb”!

 

Most olvasom a nemzetisport publicistáját: a „Magyarság, eredet – Csinta Samu publicisztikája”-t, a Nobel-díj és az olimpiai aranyérem „azonosságáról (és különbségeiről)”.

Szerinte ebben a „kinyíló világ”-ban „a hazafiság sokak számára értelmezhetetlen fogalommá vált … hazához fűző érzelmi viszonyulást is alapjaiban kell újra kell értelmezniük”.

„Talán indokolt lenne az időben korábbra eredeztetés is, hiszen a kommunista rendszerek „purifikációs” módszerei sokakat űztek messzire az otthontól, ölték ki, de legalábbis ásták mélyre a ragaszkodás érzését. A magyarságérzetét talán kevésbé, a sérelmek, a mellőzöttség, a rendszer megtagadásának parancsszava azonban sokakban bizony hasonló érzelmi szakadást is előidézett.” – írja Erdélyből a szerző.

 

Most más „parancsszavak” csattannak az éterből, a Tik-Tokról, a kormányzati médiákból.

Most (is) a „politikai kurzus” mondja ki: „LÉGY HAZAFI!”.

Azt is: hogyan légy és ki lehet az.

Mert „akárhogy és akárki” nem lehet.

Fájjon Trianon, sirasd, hogy „Mária országa” mára kisebb lett; üvöltsd, ahogy a torkodon kifér, hogy „BRÜSSZEL”, hogy az egész világ a magyarok ellen van; hogy csak MI, MAGYAROK látjuk, tudjuk (na jó: még a türkök)!

„Aki nem képes, nem akar sorsközösséget vállalni a magyar sportsikerekkel és kudarcokkal, aki álságosan racionális érveket sorakoztat fel annak bizonyítására, hogy miért nem indokolt használni a „mi győztünk” kifejezést, az Karikó Katalin vagy Krausz Ferenc „tudományos magyarságát” is bármikor megkérdőjelezheti” – írja a szerző.

 

„Samukám” és mindannyian többiek: nem erről van szó!

Nem attól magyar valaki, hogy te vagy ti azt mondjátok rá: mert sikert ér el!

Az azeri világbajnok birkózó, mert magyar címeres mezt viselt magyar?

És Rapport Ricsi nem?

A Janics Natasa magyar?

A kézilabdázó Perez is?

És akik itthonról kritizálják a rendszert, akik civil szervezetek tagjai, akik kiállnak a pedagógusok mellett, a „fekete nővér” mellett, azokkal mi van?!

Akik csak annyit mormognak, hogy nem jönnek ki a segélyből, a nyugdíjból, akik nem tudnak beszélni a gyerekükkel, unokájukkal, mert már régen elmentek egy másik földrészre: ők nem magyarok?!

 

Hogyan is írta Faludy: „A falak nem védik meg a városiakat, ha a városiak nem védik a falakat.”

Hát védjük meg azokat a falainkat, amik még megmaradtak!

Én nem dőlök be nekik, a magyarkodóknak.

Te se dőlj be.

  1. 10. 07. szombat