2023. október 19. nap bejegyzései

IDEGESEN – MÁR ÁRULÓNAK TARTJÁK

Összeültek.

A NATO tagországok nagykövetei és Svédország budapesti nagykövete.

Szijjártó még nem rendelte magához őket.

Mert még nem ért haza – Kínából.

Ami késik, az majd a Facén, egy hujujujj bejegyzésben perfektuálódik.

 

Szóval: összeültek.

„A találkozó apropóját az adta, hogy a NATO-tagokat egyre nagyobb aggodalommal tölti el Magyarország mélyülő kapcsolata Oroszországgal” – írta meg a Szabad Európa portál.

„Ha jogos biztonsági aggályaink vannak, elvárjuk, hogy komolyan is vegyék” – mondta David Pressman nagykövet a Szabad Európának.

Még mindig tart ugyanis Oroszország Ukrajna ellen indított – nem „katonai művelete”, hanem – háborúja, miközben Orbán és Szijjártó rendszeresen találkoznak (az ukrán elnökkel, külügyminiszterrel) Putyinnal és Lavrovval.

 

Szóval – sajnos – aggódnak.

Közben újra megnézem a videót.

Ami az Orbán-Putyin tárgyalásról kering a neten.

Putyin beszél, nyugodt, magabiztos.

Orbán zavart, matat, igazgatja zakóját, nyakkendőjét, kik-ki nyújtja a nyelvét, bíbelődik a ceruzájával, papírjával – mintha félne.

Valakitől-valamitől.

Tudja: nem az EU csúcson van.

Vajon miért nem ott?!

 

Szóval: már „aggályos szövetséges” lettünk.

 

A magyar történelemben a döntéshozó uralkodó csoportok sokszor álltak a vesztesek, a bűnösök mellé.

Akkor is, amikor nem választották őket; de olyankor is, amikor megválasztották őket.

Mindegy volt: mindig a többség, a magyar emberek „szívták meg” a végén.

Még nem vagyunk ott.

De könnyen ott lehetünk…

  1. 10. 19. csütörtök

(Videó: youtube)

BŰNÖK – BŰNÖSÖK …

Az egyik az utcán alszik, mert hajléktalan – a másik annyit lop, hogy kacsalábon forgó erődítményt építhet belőle

Az egyik nyújtja feléd a kezét az alamizsnáért – a másik alibi foci-csapatot szervez a TAO közpénzekért

Az egyik bemenne a templomba, mert ott legalább melegebb van – a másik nem engedi be oda, mert büdös

Az egyik megtartja a tízparancsolatot – a másiknak nem kell

Az egyik elissza, amit keresett – a másik luxuskocsikat vesz a (z ellopott) közpénzből

Az egyik télen nem fűt be, mert nagy lesz a rezsi – a másik alulról fűtteti a gyepszőnyeget, napelemeket szereltet a stadionjára

Az egyiket lefújják, megalázzák – a másik, a rendőr jót röhög és felfüggesztettet kap

Az egyik elhiszi – a másik jót röhög rajta

Az egyik szabadon engedi a madarát – a másik megeteti a macskájával

Az egyik menekülni kényszerül – a másik illegális migránsnak bélyegzi

Az egyikről kiderül a másikról nem…

 

  1. 10. 19. csütörtök