(156.)
Ma, amikor fölkeltem és kibújtam a paplan alól, rá se kellett pillantanom az éjjeli szekrényemen a digitális kijelzőre éreztem, ez már nem az „az egészséges hűvös”, tényleg hideg van, leballagtam a kazán termosztat-kapcsolójához, feltekertem-bepötyögtem a 20,5 fokot, megvártam a duruzsolást és hozzáfogtam a reggeli mindennapos „matatásaimhoz”. Thessza kivárta a végét, tudja már: amikor túllendülök a szöszmötöléseimen, amikor lehuppanok a gép elé a székembe, akkor jöhet Ő, a lábamhoz dörgölődzhet, óvatosan rárakhatja a fejét a combomra, kérlelő szemekkel fölnézhet és várhatja a simit, a becézgetést, a gyömöszölést – „a csak szokásosat”.
Milyen szép is így.
Milyen szép is lenne „csak” így!
De hát az élet, nem „habostorta”.
Tegnap keresgélnem kellett Al Ghaoui Hesna könyvét, a 2017-ben a Bookline-nál megjelent „Félj bátran”-t, mert olvastam-hallottam a hírt, láttam a borzalmas képeket: találat érte a gázai kórházat és arra gondoltam, akik ott voltak éppen, vajon féltek-e, vagy félelem nélkül kerültek a romok alá? „Ökölbe szorított kézzel bámulom a megsárgult foltot és a vékony, hosszú repedést a plafonon, miközben érzem, ahogy leszíjazott lábaimban kezd szétáradni valami furcsa, tompa bizsergés. Önkéntelenül is próbálom megmozdítani az egyik lábfejem, csak hogy tudjam, még képes vagyok irányítani a testem – de mintha nehéz súlyokat kötöttek volna rá. A bizsergés helyett most apró szúrásokat érzek, mintha gombostűvel böködnének, és a zsibbadás szép lassan végig-terjed a lábujjaimtól fölfelé az egész alsó testemen. Főleg a tudat, hogy még csak elképzelésem sincs, hogyan élem meg majd a következő percben, ami vár rám…” – kezdődik a szír édesapától, magyar édesanyától született, az ELTE-n végzett írónő, a közel-keleti háborúkról is tudósító könyve.
Ha nem tudsz róla, mert nem észleled, hogy jön, hogy lecsap rád, akkor nem félsz?
És nálam-nálad-náluk mit okoz a „félsz”?!
Megalkuvást?
Beletörődést?
Cselekvést?
Thessza biztonságban van: feje a combomon. És amikor elmegyünk, kiül a kerti kapuhoz, majd lefekszik, szomorúan mellső lábaira teszi a fejét – de hát az nem a combom…
Mi jöhet még?!
Képviseleti demokráciában élünk! Vannak, akikre – időről-időre és ideig-óráig – rábíztuk döntést, de a félelmet és az aggódást, a mindennapok harcait a megélhetésért nem! Az maradt – nekünk. Meg a gondolkodás, a véleményalkotás is, ha akarják, ha nem. Manapság és nálunk – ez utóbbiakat – többnyire nem. Kiment Kínába – „izegni-mozogni”, talán izzadni is – posztolni, tárgyalni celebkedni meg, hogy fotózhassák; közben kihagyta az uniós csúcsot; állítólag a békéről kérdezte partnerét, de „jobb, ha nem tudod a választ”, oszttatja meg a külügyért felelős sráccal, Csádba küldi a magyar „regiment”-et – senki nem érti, miért?! A Kásler-Vidnyánszky tandem közben meg akarja tisztítani a nemzet lelkét a rárakódott ’guanó”-tól…
Ahogyan az évszakok is szabályosan jönnek egymás után, úgy sorakoznak és rakódnak egymásra ezek a hírek – mind rossz irányba mutatnak…
„Hogy ANYA LESZEK! De hogy ha már így alakult, és muszáj császármetszéssel a világra hoznom a kislányomat, legalább lélekben legyek jelen és éljem át azt a fantasztikus utazást, amely során az én dédelgetett babám megérkezik erre a kalandokkal teli világra. És bármit is képzeltem, a közelébe sem ér a pillanatnak, amikor a főnővér az orvos kezéből átvéve a fejemhez emeli Őt, összeér a bőrünk és legelőször belenézünk egymás szemébe…” – írta Hesna…
Már megint ki is sütött, indulnunk kell…
- 10. 18. szerda