írta meg az economx: „Az Európai Unió jelenlegi 27 tagja közül immár 20 az eurózóna tagja, heten maradtunk ki: a svédek és a dánok gazdag országok erős valutával, és öten vagyunk térségünkben, a 33 évvel ezelőtti rendszerváltók közül. Bulgária már megkezdte a csatlakozási folyamatot, ráadásul devizája, a leva az euró bevezetése óta fix árfolyammal rendelkezik, mivel az ország valutatanácsi rendszert tart fenn. Így a gyakorlatban csak négyen maradtunk a térségben: rajtunk kívül Lengyelország, Csehország és Románia.”

Nos: a forint 35%-os leértékelődéssel toronymagasan lett az első, a zloty 4,2 %-os, a cseh korona 4%-kal felértékelődött(!), a román lej 14%-kal viszont leértékelődött.

Nos a miniszterelnök viszont elégedett: „ha nem figyelünk, a hullámverések még bennünket is megrázhatnak”, így „aki ilyen viharban hajózik, annak nincs könnyű dolga, ott rendben kell lenni az útiránynak, a hajótestnek, a vitorlázatnak, a hajó személyzetének, és nem árt az sem, ha a kapitány nem félnótás”, mondta ma és még azt is, „legyünk büszkék arra, hogy vérzivataros időben is a hazánk jó úton jár, sőt nemcsak jó úton jár, hanem képes arra, hogy a nehézségek ellenére – beszélhetnénk az inflációról, a magas kamatokról – még ilyen időkben is képesek vagyunk arra, hogy évtizedes problémákat oldjunk meg”.

Neki legyen mondva, mi meg szívhatunk…

2023. 10. 14. szombat

(Kép: economx)

„Egy német története” – írta meg 1914-1933 közti magántörténelmét Haffner 1939-ben(!); egy „párbaj” történetét, ami éppen akkor, egy (a) kisember és az („erkölcs skrupulusokat nem ismerő”) állam között zajlott. Pedig a kisember „nem politikus, még kevésbé `államellenes összeesküvő`. Folyamatosan védekezésre kényszerül, s nem akar mást, mint megőrizni mindazt, amit személyes integritása, saját egyéni élete és becsülete elengedhetetlen tartozékának tekint. Az állam ugyanakkor, amelyben él és amellyel nap mint nap kapcsolatba kerül, pontosan ettől akarja megfosztani brutális, bár időnként szánalmasan otromba eszközökkel”. Kereste az okokat, a végkifejlet (és mint utólag kiderült reménytelen) elkerülésének a lehetőségeit. Amikor lehetett volna – mert talán nem érezték akkorának a bajt, a veszélyt – nem léptek, akiknek lépniük kellett (volna)…

És „saját” útjukra léptek, azon rohantak végig.

„Magyarországnak a saját útját kell járnia” – mondta ma a magyar miniszterelnök, amikor Pápa határában fölavatott kétszer kétsávos útszakaszt.

Vajon mi most hol állunk, éppen honnan-hová haladunk szélsebesen és nyílegyenesen?!

Mert a poltok, a pintérek, a novákok-vargák már teszik a dolgukat – a kisember meg – lehajtott fejjel, összeszorított fogakkal, bambán maga elé bámulva – aggódik a messze-távolban élő gyerekéért, unokájáért, szuszogva-nyögve robotol a betévőért, nagyokat csapva a levegőben „anyáz” egyet.

Ki lesz a magyar Sebastian Haffner?! Lesz-e vajon? És az ő „magántörténelmét” is vajon évtizedekkel a halála után teszik közkinccsé?

„Magyarország építkezik” – mondta ugyanott és ugyanakkor a „szónok”, miközben olvasom a hírt: már Románia is előttünk jár…

Nem baj, majd este, a Puskásban, a meccsen…

2023. 10. 14. szombat