(Utolsó(?) zsörtölődés ebben a témában)
Mindent bezsebeltek – egyéniben, csapatban, edzőiben.
Az „aranylábúak”, mert már „aranylábúak” lettek.
Huszonnégybe jutottak az EB-n, érted: huszonnégybe!
Ezér’.
Ja, nem ezér’, hanem azér’, mert a „zutcaiharcosmindigigazatmondóilliberálisnaugye” szereti a focit, amit a Gálvölgyi is, én is, talán Te is szeretünk – ahogy a gyerekünket, unokáinkat is!
De mert a gyerek-unoka először kimondja: MAMA, még nem kiáltjuk ki költőnek, nem hisszük, hogy ő a legszebben beszélő MAGYAR színész.
Lehet: az lesz – valamikor!
Bárcsak az lenne – legyen!
Most (még) nem az.
Nincsenek világbajnokaink, nem szereztek 2023-ban világbajnoki aranyat magyar sportolók, nem voltak a világ legjobbjai magyar sportolók?
De, voltak!
Teljesítményük lenyűgöző volt, eredményük önmagáért beszélő volt.
Mégsem ők nyertek.
Mert ebben a versenyben nem a „mérhető” teljesítmény, a gólok száma, a másodpercek számítottak.
Hanem magyar sportújságírók szavazatai, ami NEM sport-szakmai tisztességen, hanem vélt vagy valós politikai elváráson (értsd: se@@nyaláson) alapult – bár ők nem mentek föl borozni a tetőre…
A csúcs, a hab a tortán a plagizáló-bukott Pali bá’ kitüntetése, életmű díja volt a végén, akiről közismert szakmai berkekben, hogy a „kettős vereségek világbajnoka” volt, mert (egyéniben soha nem nyert) a Fenyvesi-Kulcsár-Nemere párbajtőr csapat negyedik tagjaként „csak” az volt a feladata, hogy az ellenfél se kapjon pontot, nem kellett nyernie, azt a többiek megtették helyette…
Ne is törődj vele – mondod nekem, sokkal nagyobb, fontosabb dolgok is vannak.
Ezzel se???!
- 01. 09. kedd