(160.)
Bár már régen írtam róla – hideg ide, hideg oda, a szél sem akadály, azér’ – minden nap sétálunk Thesszával; neki is, nekem is kell ez a kis mozgás és bizony a csöndes-megértő beszélgetések is. Ő általában hallgat, általában mással van elfoglalva az „úton”, azért mégis „kommunikál” velem: mikor egy vakkantással, máskor egy vissza-szaladással, egy pillantással vagy „csak” a farka magasba, „zászlórúdba” emelésével-merevítésével. Benne megbízhatok: nem morog rám, hogy „már megint kezded”; nem jelent föl annál a most megalakult Hivatalnál sem; nem uszítja rám a „haveri” kutyákat; még csak nem is ír a Mandinerbe egy vezércikket, amit aztán vissza kéne vonatnia.
Egyébként nem is „értem” miért van mindig annyi megbeszélni valónk! Hisz’ sétálhatnánk-bandukolhatnánk egy szó, egy hang nélkül is, én is kevesebbet szuszognék-lihegnék akkor, talán meghallanánk a madarak cseverészését is, bár mostanában ők csak fázósan-némán keresik a magot-szemet a bozótosban.
Mi mégsem rájuk figyelünk!
Most is – bár lassan, óvatosan lépkedek, minden lépésnél a lábam elé pillantok, kerülöm a töredezett-jeges gödröket, közben – a legutóbb olvasott hírre gondolok: „Ijesztőre nőtt a szakadék a leggazdagabbak és legszegényebbek között” – írta meg az index és még azt is az „előrejelzés szerint egy évtizeden belül meglesz az első trilliárdos, míg a szegények és gazdagok közötti szakadék tovább nő”. Elbambulok: itthon-nálunk, kis-hazánkban vajon mi a helyzet, mennyi az annyi? És vajon nő vagy csökken a különbség? Aztán arra gondolok: tegnap böngésztem egy kicsit az interneten, a KSH, a szakcikkek oldalain, zuhantak nyakamba az információk a Gini indexről, a Gini együtthatóról, Atkinsonról stb., és a „tapasztalatom”? Thesszának is lehet-e, van-e vajon? Talán ő is összeveti-összevetette korábbi gazdáinál eltöltött életét a mostanival? És mire jutott vajon; vagy „inkább” ő is a köztévét nézi-hallgatja és nem tudja, mit lát, mit hall, kinek-minek higgyen? Nem, Thesszát nem lehet „megvezetni”: ő tényleg csak az orrának, a hasának, a valódi-igaz simiknek hisz! És mi, unokáinkat váró-leső nyugdíjasok, mi minek hiszünk: az egyre és rohamosan romló hallásunknak-látásunknak, a soha nemvolt szaglásunknak – vagy a hivalkodó-harsány headlineknek, címeknek? „Megette a fene az egészet!” – gondolom, miközben Thessza bekap valamit a földről és én „Pfújjj”-t kiáltok hirtelen, mert az ördög ott, az utcán is heverhet egy elhajított eledelben is.
Szóval ezt sem oldottuk-oldjuk ma meg – nézek Thesszára, aki csak viháncol tovább, rám se hederít, úgy látszik rendben lévőnek találja a „hangulatomat”, pedig az bizony nincsen rendben, már az „igazi viccek” sem derítenek föl, nem csalnak mosolyt az arcomra, amikor olyanról olvasok: „T. Vásárlóink! Üzletünkben 18 év alatti személy, csak az ifjúsági részen tartózkodhat!”.
Megint haza értünk…
- 01. 16. kedd