2024. január 21. nap bejegyzései

EZT MOST NE OLVASD EL…

Mostanában – már – lassan olvasok: a szemem sem a „régi”, meg állandóan elkalandoznak a gondolataim, azonnal képekké, emlékekké formálódnak az olvasott szavak-mondatok, rögvest megjenek-megjelenünk, adaptálódunk a leírtakban. Persze ehhez „jó” könyv kell – azok meg vannak „dögivel” nálam, ott sokasodnak a könyvespolcaimon, íróasztalomon, az éjjeli szekrényemen, még az ágyam mellett is a földön, aztán már újra és újra a kezemben, alig győzöm „idővel” („fenékkel”).

Most éppen Pamukot gyűröm (leteszem-fölveszem): „Lám csak, megint a szokásos témához értünk: a bácsikámhoz meg a trónörökösökhöz” olvasom Pakize szultána mondatát férjéhez és máris elindulnak a(z asszociációs) gondolataim rólad meg az Orbánról, aki „még” nem is SZULTÁN (biztosan kinevezetten nem is lesz „az”, csak gondolja magáról, hogy „az”); a „tanácsodról”, hogy minek foglalkozom mindig vele, az ellenzékével kellene inkább; „miért is jut mindenről ő az eszedbe”?!

 

Ahogyan Pamuknál „A pestis éjszakái”-ban is történik: egy isten háta mögötti kis szigeten, talán valahol a Földközi tengeren kitör a pestis-járvány, Isztambulból küld a Szultán orvosokat, járvány-szakértőket, hogy akadályozzák meg a terjedését, mentsék, ami menthető; a Szultán ugyanis reformpárti, fejlődést-átalakulást akar (persze korlátok között, a hatalma az első); a nyugat felé is jelezni akarja, ő bizony már sikerrel „használja” a legújabb eszközöket-módszereket, de a szultáni kiküldöttek közül többeket megölnek; a járvány meg terjed, csak terjed tovább; már a börtönök is „csurig” újságírókkal, megmondó-emberekkel, mert fecsegnek-locsognak a terjedésről, ami a pasa (a helyi SZULTÁN) szerint a terjedés (fő)oka(!); akkor történik, hogy Pakize szultána, a szultán testvérének a lánya és a férje Nuri doktor beszélgetnek, amiben Pamuk is „részt vesz”, fölidézi: „Ha valaki feleségül vett egy szultánlányt, a násszal tagja lett az uralkodó családnak, s jó eséllyel mindinkább olyan életet kezdett élni, mint a semmittevő és felelőtlen oszmán hercegek. Nuri doktor soha nem akart felhagyni az orvoslással, de valahol érezte, hogy bármit tesz, előbb vagy utóbb rá is ez a sors vár, és kénytelen lesz igazodni a szultánfiak felszínes és ostoba szokásaihoz…”, hiszen „pasa” rangot kapott azonnal, udvari hivatalt (ahol nem volt semmi dolga), magas fizetést is, „nyári lakot” a Boszporusz partján – kellhet ennél több?

 

Ugye, nem történhet másképp?!

Pamuknál se, most se – nem is történik másként, hát ezér’ jut mindig eszembe a „STULTÁN”.

 

A „család” tagjai érinthetetlenek, a „mindenek” fölött lebegnek: a „ne mi nyerjük a legtöbbet” kimondásakor, a Haris közi lakás „furcsa-érdekes” cseréjekor, a Tokajban vásárolt-megszerzett szőlő-ültetvényes esetében, a Svájcban tanuláskor, a gázszerelő haver („családtag”) közbeszerzéseikor, az adriai nyaralásokkor, a kinevezések eldöntésekor, a háziorvosi ügyeletek átszervezéskor, az én elhalálozásomkor…

 

Pedig „csak” Pamukot olvasok éppen, most ugyan leraktam a könyvet, mert ciripelt a gépem: „Templomölelésre vitte iskolaidőben a diákjait egy iskolaigazgató Fidesz-képviselő Székesfehérváron” olvasom a hírt és nem is csodálkozom.

Hisz most ez se történhetett másként…

  1. 01. 21. vasárnap