2024. március 2. nap bejegyzései

KÉRDÉSEK – VÁLASZ(OK) NÉLKÜL?

Hogyan aludhatott az éjjel?

Forgolódott az ágyban, le sem hunyta a szemét, mert rajtakapták a hazugságán – vagy mintha semmi sem történt volna?

Éjszakába nyúlóan beszélgetett a „helyzetről” a feleségével, felnőtt gyerekeivel – nem is érdekelte őket?

Netán a Tónit is hívta – vagy a Tóni őt?

Mert azt találta ki, hogy ez ma inkább hoz, mint visz szavazatokat a NER Magyarországán?

(Tényleg hoz?)

Ezért most „nyugi van”?

Hogyan ébredt ma reggel – ahogyan szokott, ment a kávésibrikéhez?

Hogyan érzi most magát?

Vajon meddig bírja?

Mikor szólal meg?

Ő lesz az első a világon, aki még el sem foglalja a hivatalát és már lemond?

Már megbánta?

Ha meg, akkor mit: hogy hazudott korábban vagy, hogy kiderült, mert elvállalta?

 

Most „csönd” lesz, beszédes csönd?

A telex sem fog írni róla?

Megint terelés lesz: Fradi, Trianon, Dzsudzsi, pedofil baloldal, bayeri zsidózás, sorosozás, „az, hogy ki nyerte meg a második világháborút, nem biztos, hogy úgy van, ahogy azt mi tanultuk”?

Úgyis kiforrja magát?!

 

Ö, a „NEMZETEGYESÍTŐ” hallgat, meg se szólal, emléktáblát még nem avat, nem is sír, nem is törli szemeit, még nem pokornisodott …

  1. 03. 02. szombat