Itt belépnek a ringbe a bokszolók és – a szabályok szerint – püfölni kezdik egymást – aki többet, nagyobbat üt a megfelelő helyekre, állva marad, miközben a másik fekve, az nyer!
Itt leülnek a sakktábla mellé, elindítják az órákat, tologatják – a szabályok szerint – a bábukat, néha leütik a másikét – akinek leesik az órája, mattot kap a királya, mert nem tud már sehova ellépni a sakk elől, vagy ezt megsem várja az veszít és már nyújtja is a kezét.
Itt fölülnek a kerékpárjukra, tekerni kezdik – a szabályok szerint – hosszú kilométereken át – aki előbb ér be a célba az lesz a győztes.
Itt kiszaladnak tizenegyen két kapu közé, rugdosni kezdenek egy labdát – az egyik betalál a kapuk közé, lefújják a meccset, mert – a szabályok szerint – letelt az idő, nyert.
…
Hát a NER-politikában? A NER mindennapokban?
Ott – természetesen(??!) – nem így van.
Ott az a „szabály”, hogy nincsenek szabályok – még ha kihirdetettek vannak is.
Ott átszaladhatsz elsőként a célvonalon, aztán mégse téged hirdetnek elsőnek.
Ott először megállapítják: „te egy ökör, egy gazember, egy dupla semmi vagy”; aztán azt mondják rád, „verted a feleségedet”; „kimondod a feleséged helyett, amit hallani akarsz” – azaz te nem is nyertél (hogy mi a köze ennek ahhoz, hogy te szakítottad át a célszalagot elsőnek, az nem érdekes).
Ott a győzelem „nárcisztikus düh és bosszú pusztító és kíméletlen… se gyerekeknek, se barátoknak nem kegyelmez”.
Ott minden manipuláció!
„Én szeretem a focit…”
- 03. 27. szerda