Helyzet van…
– főnök, képzeld el, van kapcsolatunk az amerikaiakkal
– hogy-hogy, mi történt, már ők is látják, hogy erősebbek vagyunk és nem jó velünk lacafacázni?
– tényleg, lehet, hogy erről van szó
– mesélj
– két dolog is van: a Kumin Ferit fogadták a New York Times-nál, igaz, egy kicsit rá kellett segítenie, mert csak úgy, egyszerűen besétált hozzájuk
– ez jó, úgy látszik, náluk nem működik rendesen a TEK
– és fölhívtak Washingtonból
– az nem semmi, csak nem tanácsért a Putyinnal kapcsolatban?
– nem, az nem érdekelte őket, rólad kérdeztek
– csak nem akar a Barack találkozni, majd meggondolom, hogy fontos-e ez nekünk
– most, hogy mondod, lehet, hogy ez volt a hátsó szándék, de akkor nagyon csak körülírták a kérésüket
– ezek gyávák, nem férfiak
– hát nem is tudom, azért az amerikai fociban tudnak ütközni: a Böde Dani is tanulhatna tőlük
– ne bomolj: értem én a viccet, de nem szeretem, különösen nem a fociról
– szóval, arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire vagy komoly ember, mennyire kell komolyan venni téged, mert a múltkor is azt mondtad, hogy ne a szádat figyeljék, hanem a kezedet
– na, már megint ez a korrupció: én nem elveszek, hanem adok: és a szavaknak is én mondom meg az értelmét
– szóval, tényleg följelenti a Vida a Goodfriendet?
– naná, köcsöge
– képzeld el: ez nem tetszett nekik
– nem baj
– én is ezt mondtam, de rá kérdeztek arra is, hogy mi ez a sok tüntetés, meg tiltakozás, meg útlezárás így karácsony előtt
– az embereknek sétálni van kedvük, mert a magyar ember evés közben nem beszél, előtte viszont sétál egy nagyot, hogy legyen hely a kajának meg a piának
– ilyen sokan esznek, isznak nálunk?
– nem, de egyre többen szeretnének
– meg, hogy egyre több a rendőr meg a készenlétis a Parlament körül
– megelőző csapás, mint a paprika spray is
– akkor jól válaszoltam: nálunk minden a legnagyobb rendben: „a rendőrség fönntartja a rendet”, ahogy azt a Vesztegzár a Grand Hotelben mondják
– persze: úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna, urai vagyunk a helyzetnek, a kormány cselekszik, nyugodtan megesszük a csokoládénkat, amit szeretett népünk adományozott szeretett kormányának és nem adunk pénzt a gyerekek étkeztetésére, mert mindenki oldja meg úgy, ahogy tudja
„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 117.