• hívják azonnal össze az agytrösztöt, a gyors-reagálásút
• mindenkit hívjunk, vagy csak azokat, akiket a múltkor is hívtunk?
• csak a szűk csapatot, háborús helyzet van: közvetlen veszélynek van kitéve Európa, hát akkor mi se maradhatunk ki, mi is benne vagyunk a veszélyben, ezt én mondom, és akkor úgy van, ahogy mondom, ilyenkor a legfontosabb az erő és a bizalom, ezért csak azok jöjjenek, akiket én bizalmasnak mondok
• már meg is jöttek
• veletek van az erő, de az oroszlán nem csapkod a legyek után, még akkor sem, amikor húst kap
• az erőt értjük, az oroszlánt azonban nem, nemzetet megvédő vezetőnk
• pedig egyszerű: Dublin halott, Schengenből nem engedünk, ezért újra kell gondolnunk az Európai Unió alapszerződését
• nekünk jutott megint ez a szerep, reméljük, meghallják ezt a nagyok is, szeretett vezetőnk
• együtt dübörgök az elefánttal a hídon, úgyhogy biztosan meg, de azért Péterem, rá kell segítened minden fórumon erre
• úgy lesz, tekintetes főméltóságú elnök úr
• veszélyben vagyunk, ezt mindenkinek látnia kell
• látjuk
• nem nektek, a TEK-nek, meg az embereknek is
• több cikket is hírt írtak az MTI-ben, a köztévé helyszíni tudósítót is delegált Párizsba
• most Párizs a mi Bakonyunk
• erről már hallottunk mi is, csak aki írta, az nem igazán idézhető
• mindenki idézhető, ahogy én idézek, mert úgy nem idéz senki
• most a Hóman meg a Fekete György a menő, főnök
• nem elég
• jó, akkor egy kicsit megfingatjuk a Papp Réka Kingát is
• helyes, mindenkit, aki nem úgy lát, ahogy én látom
• hú, lesz dolguk az Antiéknak, dögivel, akkor jobban be kell vonni majd a Századvégeseket is, meg be kell hívni az veteránokat, a doberdóiakat, meg akik még látták Horthy bejárónőjét is
• ha a Boross Péterre gondoltok, akkor rendben van, csináljatok vele is egy riportot, meg próbálkozzatok a D-200 körüliekkel is, hátha bejönnek a csőbe, még nem vagyunk elegen
• meg lesz, főnök, majd kreálunk valami kínai vázát
• rendben, hogy állunk a fokozatokkal, mert most azokról is le kell söpörni a port
• fokoztuk a harci kedvet: a Dzsudzsi olyan beszédet mondott az öltözőben, amit még Zrinyi is megirigyelt volna, ha hallja
• az rendben van, de most a terrorfokozatokra gondolok, legalább négy kell
• már meg is írtuk a határozatot
• rendben, de lekerültünk a címlapokról, nem látni egy migránst se a Nyugatiban, már az operatőrök sem rugdossák a szír edzőket, így lesz jó a harci kedve a népnek
• értjük
• dehogy értitek, azonnal főcímet, hogy rajtunk keresztül jöttek a párizsi merénylők
• de ez nincs megerősítve
• akkor nem bánom: jöhettek volna talán rajtunk is keresztül; nagy valószínűséggel átléptek egy kerítést alsó-Dobácz külsőn; nem lehet kizárni, hogy a feltételezett kitervelők egyike dédüköregapja nem aludt egyszer Kiskovácsiban a szénaboglya mellett, hát mindent én találjak ki?
• már szólunk is a Mandinereseknek, hogy írják ezt is meg
• az alelnök asszony, a Kinga, nyilatkozhatna arról is, hogy Európában én kapom a legnagyobb figyelmet
• ezt majd a PestiSrácok.hu fogja lehozni
• akkor ez is rendben van, egész jólesik veletek beszélgetni: ne menjek be a Fridihez egy éjszakára
• előbb még adnia kellene autogramot néhány szombathelyi gyereknek
• de sokan legyenek, vagy legalább úgy legyenek filmezve…

Tovább a folytatáshoz →

Minden olyan ismerősnek tűnik – gondoltam, olyan elevennek. Mintha már átéltem volna ezt egyszer. Mintha már láttam, észleltem volna ezt valahol, valamikor. Mintha már hallottam volna ugyanezeket az ütemes zajokat, éreztem volna ugyanezeket a büdös leheleteket, mintha ugyanúgy bénultan néztem volna bele, ugyanezekbe a gyűlölettel teli szemekbe, mintha már léptem volna hátrébb ugyanígy az ökölbe szoruló kezek elől.

Nem, az nem lehet.

Én még akkor nem éltem, akkor még nem léteztem. Még ők sem ismerték egymást, még ők sem tudtak egymásról, apu: aki akkor még nem volt apu, a Tisza Kálmán téren, gyerekként rúgta a labdát; anyu is még akkor az elemi, majd a polgári iskola padjait koptatta; akkor még nem lettek anyuvá és apuvá, akikhez később olyan jó volt odabújni. Babuka is akkortájt mehetett férjhez Bandi ’bá’-hoz, de az idő tájt nekik még, úgy – ahogy, de minden élhetőnek tűnt.

Hiszen nyáron akkoriban is szikrázóan sütött a nap, az utcakövekről akkor is csillagokban verődött vissza a fény, és anyámék is önfeledten, lábukat lóbálva hintáztak. S ősztől indult a Nemzeti Bajnokság: Orth, Zsengellér, Takács II. és a karikalábú Schlosszer ontották a gólokat, apámék mindig belógtak a fradi pályára meccset nézni.

Akkoriban fürtökben lógtak az emberek a villamosokon, az ütközőkön, már járt a Földalatti is; éppúgy rohantak a dolguk után. Minden olyan békebeli volt: még a nélkülözés, a nyomor is. Ha egy szem krumpli melegedett a kályhán, akkor egy szem jutott. Ha nagyapám részegen jött haza, akkor az se; ha nem, hát nem. És mégis. Éltek.

És akkor, számukra a semmiből, teljesen váratlanul, szinte suttyomban valami megváltozott. Észre sem vették, el sem gondolkodtak rajta. Nem tudtak új szabályokról, törvényekről, kormányrendeletekről, a csendőröknek kiadott új parancsokról. Hozzájuk a hírek nem a Parlament felső és alsó házának a kacifántos, úri vitáiból; nem a rádióból, az újságokból jöttek, nem: tapasztalatból, a mindennapokból, az utcáról, a barátságokból és azok megszakításából. Ott meg kezdetben alig volt észlelhető bármi is.

Talán azzal kezdődött, hogy az utcán az emberek elsiettek egymás mellett, egyre kevesebbet álltak meg cseverészni, beszélgetni; nem néztek egymásra, mint azelőtt, inkább kerülték a másik tekintetét. Ha elfordulsz – gondolták, nem látod ki az, nem látod a szenvedését, és legalább ő sem figyel föl rád, nem kérdezi, ki vagy, honnan jössz, hová tartasz, mi a bajod, és nem kér, mert arra nem tudsz mit felelni. Aztán már kikerülték egymást; az utcának lett egyik oldala és másik; megjelöltek és mások; aztán már a villamosokra is kevesebbek szállhattak föl; már a Tisza Kálmán téren sem került be minden gyerek a foci csapatba, hiába játszott jobban, mint a másik. És ez így folytatódott és folytatódott tovább és tovább: már nevén nevezték, számba vették, megjegyezték, megbélyegezték, elkülönítették a megjelölteket. Innen aztán már sínen volt minden…

Olyan ismerős. Csak akkor minden egy kicsit kopottabb, szegényesebb volt. Csak akkor nem migránsoknak hívták, akkor a törvényt nem „T/5983. számú törvényjavaslat egyes törvényeknek a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról” hívták; nem „4. A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény módosítása” címmel jegyezték; nem „„Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet”- nek nevezték; nem „Tranzitzóna kialakítására vonatkozó szabályok”-kal Tovább a folytatáshoz →