„A nemzetállamoké, kizárólag a keresztény Európáé a jövő, abban kell gondolkodnunk, nem az internacionalizmusban” – mondta mindent szót hangsúlyozva a politikus és dörgő, ütemes taps volt a válasz. „És vissza kell utasítanunk minden olyan vádat, hogy ez náci beszéd, még ha azt a Pápa mondja is” – folytatta zsebre dugott kézzel, föl sem nézve a papírból.
Mi nem vagyunk nácik, ezt csak az ellenségeink monggyák ránk! – üvöltötte kidagadt erekkel a nyakán; „azér’ mert magyarnak, különbnek tarcsuk lényegünket, mert mi különbek is vagyunk mindenkinél, és mert édes Erdélyt, Triesztet még most is a miénknek akarjuk, mert ami a miénk az a miénk, van az az identitásunk is, ami a legjobb a világon, mert mi magyarok vagyunk, bár még sokan vannak idegenek is köztünk: arabok, cigányok, buzik is, de már nem sokáig, mert azok nem mi vagyunk, azoknak semmi helyük itt; és ha így gondolkodok, akkor mi van?!” és köpött egy nagyot a kocsmában.
És menekül már a szivárvány-táskás lány, a barnább-bőrű sétáló fiú; a menekülteket egy éjszakára befogadó fogadós.
A magyar zsidók éjszaka sokáig forgolódnak az ágyukban: biztos a nagy meleg miatt…
2019. 08. 11. vasárnap
Címke: náci
Orbán Viktor Miskolcra látogatott…
Először csak Miskolcon, aztán Ózdon, Kecskeméten, a „nyóckerben”, az Üllői út környékén, Szabolcsban, az Alföldön, végül …
Először csak a cigányok, aztán a zsidók, a szakszervezetiek, a baloldaliak, a liberálisok, a gondolkodók, az ellentmondók, végül …
Először csak a miniszterelnök, aztán a frakcióvezető, a miniszterek, a rendőrök, az ügyészek, a bírák, a párttagok, a csókosok, végül …
Először csak szóban, aztán írásban, humorban, híradóban, dalban, kocsmában, végül …
Először nem értjük, aztán megértjük, és odaállunk ütni, vagy ütve lenni, végül …
Orbán úr, ennyire kell a hatalom?!
(Orbán Viktor miskolci látogatása és beszéde kapcsán)
2018. március 2., péntek
A hát
Minden vélemény számít!
Napfény. Hőség. Balaton. Éljen a Világbéke. A népek megbonthatatlan barátsága. A kiszámítható biztonság. A nyaralás. Éppen fürdés után. Na, nem a betonalapú, a csúszós, a bizonytalanul botladozó végső zuhanyozás, hanem pancsolás után. Szabadon a szabadban.
Feje fölött felíratok: főtt kukorica, limonádé, jégkása, óriás palacsinta, hamburger. És persze sör.
Háttal áll a világnak. Keresztbe tett lábakkal. A pultra könyökölve. Meztélláb. Lenéz a pultra, talán éppen a pénzt számolja. Vagy a mobilt babrálja. Rendezetten vágott haj, széles hát. Vörös úszónadrág. Vagy klott gatya. A derék úszóöves, a kar erőteljes.
A horogkereszten ülő német birodalmi sas, szétterülő szárnyakkal beborítja derekát. Ehhez sziklaszilárd elképzelés, tudatos döntés kellett. Ezzel örökké Tovább a folytatáshoz
Bevonulás
Lassan jött. Nem is jött: a gurulós járókeretre támaszkodva csoszogott. Két oldalról támogatták, fogták a karját, úgy segítették. A lábait nem emelte, szinte csak csusszantatta egymás mellett, bal-jobb, pihenés; megint bal-jobb, megint pihenés. Teljesen ősz volt már. Keretnélküli szemüvegén keresztül is élénken nézett előre. Fölszegett fejjel, érdeklődve, tekintélyt parancsolóan, minden zavar nélkül ment az útján. Előre. Szürke, ujjatlan mellényt viselt. Vasalt, hófehér, hajszálcsíkos inge gyűrődésmentesen feszült rajta. Inge legfölül kigombolva, gallérja keményen támaszkodott mellényén. Megint csusszant előre egy kicsit, megint megpihent. A csönd élesen és fájóan körbeért a termen. A kamerákból szinte „kihallatszott” a bitek száguldása. A vakuk villanása és csattanása puskadörrenésként hatott. Végül odaért a helyére. Mielőtt leült körülnézett, Kezet fogott egy parókás emberrel, odagurította egyik kísérőjének a gurulós járókaratét, majd lassan lehuppant a székére. Körülnézett megint, mintha ellenőrizni akarta volna, hogy mindenki ott van-e. Aztán megigazította az előtte magasodó mikrofont, egy kicsit jobbra, majd balra csusszant a székén. Aztán hosszú ujjaival inge legfelső gombjához nyúlt, a másik keze ujjaival Tovább a folytatáshoz