Címke: napló

NAPLÓSZERŰEN

(161.)

„A múlt mindig a máról szól.” (Ungváry Krisztián)

 

„Arról írtam nekik, hogy amikor a spárgafogantyús, műanyagszatyros, fekete fogú, repedezett, fekete körmű emberek leszállnak Zürich pályaudvarán … Nem azért fekete a körmünk, mert ostoba, igénytelen állatok vagyunk, hanem mert nekünk ez jutott…”

 

Ma nem a sétánkról írok, pedig ma is voltunk már: ragyogóan sütött a nap is, Thessza alig akart hazajönni, megállt, amikor érzékelte, hogy megint túl vagyunk a zeniten, már visszafele megyünk. Szóval: ma nem erről írok, pedig Thessza most itt ül a lábamnál az íróasztal alatt, oda húzódott be, hogy a közelemben legyen.

 

Ma a Nagyapá(k)ról és az Unoká(k)ról fogok írni.

 

Ugyanis ma reggel Ungváry Krisztián nyilvánosságra hozta kutatásait és beszélt a videójában Bayer Zsolt élethazugságairól. (Beszélhetett volna Pokorni Zoltánéról is.) Hogy a nagyapa nyilas volt, aki gettóorvosként nem embereket mentett, hanem tanította a testüregi motozást. Aztán önként jelentkezett az ÁVH-hoz besúgónak. Meghallgatom, elolvasom, ami eddig megjelent. És akkor „nyakamba veszem az internetet”, klikkelek ide és persze rátalálok Bayer Zsolttal, az unokával még 2016-ban készített mandiner interjúra, amiben a szent fogadalomtétele mellett: „migránspárti gazember pápa”-ról beszél; a nagyapához „ Csupa jó emlékem kötődik” – mondja, „rántott karaj, Balatonfenyvesen nyaraló”, amit bérelt; később „kiderült”, hogy „belépett 1944-ben a nyilas pártba” (ő alapította), „A háború után meghurcolták, az Andrássy 60-ban nagyon megverték, aztán bujkált, így került Nagykanizsára is”, azért szabadult az „unoka” szerint, mert „más, szintén Auschwitz-ból visszatérő zsidók meg írtak Péter Gábornak: Dr. Gyimes Károlyt engedjék ki, mert amíg lehetett, csupa olyan orvosi igazolást állított ki, amely szerint az illető túl rossz állapotban van ahhoz, hogy szállítani lehessen. Tehát védte őket” (nincs erre bizonyíték), „A nagyapámat beszervezték. III/III-as volt. Haláláig. Itt vannak a jelentései, kikértem őket a Történeti Hivataltól” – nem igaz, Ungváry szerint önként jelentkezett. Aztán később megemlíti: „De mégis mi a búbánat közöm van ehhez nekem, aki 1963-ban méltóztattam megszületni?!”

Mert nem érti. Bayer Zsolt, az unoka nem érti – persze a másik unoka, a Zoltán sem, csak kapizsgálta. Bayer azzal „érvelt”, hogy az ő esetében a zsidók kezdték, mert együttérző kiállást, állásfoglalást követeltek tőle. Innen indult. Nem máshonnan. Szerinte. Azóta tudja, hova kell állnia. Ott is áll. Mindegy: zsidó vagy migráns, Soros vagy Gyurcsány, Te vagy én.

Legutolsó nagybátyám néhány napja „ment el”. Most nem munkaszolgálatra. Ma kerültek hozzám levelei, iratai, napló-bejegyzései. A korról, amiben élt. Ahogyan élt: mit vállalt, mit tett vagy nem, kivel barátkozott, hogyan készült az értekezletekre, a beszélgetésekre, hogyan hozott döntéseket. Az utolsó időszakban sokat beszélgettem: vele is, a még akkor élő nővérével is. Ők is vitatkoztak: zsidóságról, Kádárról, szocializmusról.

Nem anyáztak…

  1. 01. 28. vasárnap

NAPLÓSZERŰEN

(128.)

ISPÁNSÁG

Ma reggel elmentünk Thesszával a patikába. Tegnap is voltam ott, de nem jártam szerencsével. Tulajdonképpen a tegnap délelőttöm úgy volt @ar, ahogy: megint hétre be a kórházba, nyolcra le is vették a vért, tízig sétáltam, mert a kezelő orvosom nem volt a helyén, tízkor vissza a kórházba, be a rendelőbe, ahol egy kedves doktornő azzal fogadott, „a doktor úr már a másik kórházban van, ott helyettesít, majd a jövő héten lesz, akkor keresse”, nyeltem egy nagyot és irány haza. tizenegykor zizeg a mobilom, fölveszem, „akkor jöjjön be, uram, várom” – szól a doktor, majd, amikor elmondom, hogy másfél óra múlva ott leszek, mert itthon vagyok, úgy elküld melegebb éghajlatra, hogy … A végén azt mondja, váltsam ki a receptjeimet a felhőből, ha valami gubanc lesz a szedés után, akkor keressem az ügyeletet… Szóval most azért vagyok itt, a patikában, mert tegnap elhajtottak, csak az egyik gyógyszer volt készleten, a másikat meg kellett rendelni, de azér’ fizessem ki, mert nem árthat az óvatosság, még a végén idő előtt „elpatkolok”, ők meg akkor habókra rendelték meg a gyógyszert. Most végre itt a gyógyszer (Thessza közben a patika előtt lefekszik és vár türelmesen), kérem, írja rá, mennyit és mikor kell az utasítás szerint bevennem, a patikus téblábol, egyre idegesebb lesz, „most dobtam ki a papírt, adja meg a tajszámát”, aztán minden rendeződik. Lassan több gyógyszert kell szednem, mint… Emlékszem, húsz évvel ezelőtt, amikor valami orvosi vizsgálaton kellett részt vennem(kötelező volt), kérdezte az orvos, mit szedek, én meg „röhögve” feleltem: „Bisekurin”-t, azaz semmit. Nem értette. Most én sem…

Meleg van. Nem esett már régóta. Minden sárga. Minden szenved. Thessza is a sűrű, fekete bundájában. Ostorcsapásként jönnek a hírek: oda ülsz, ahová én engedem, így a „házmester”; minek is kell az Európai Parlament, oszlassuk föl – ezt akarja megszavaztatni négy magyar parlamenti képviselő; hívják megint főispánnak, vármegyének – jött a rejtett javaslat a költségvetési törvény-javaslatban, de még az első éjszaka jogát nem kapta meg „Lölő”… Ez okozza az igazi szenvedést, nem a meleg! Basszus: az ispánhoz KIRÁLY kell!

Annyi bajunk van: háború van a szomszédban; az infláció az egekben; pánik az energia-piacon; pedagógust-orvost-rendőrt keresni kell; a kukákban újból egyre többen és többen „matatnak”; mi meg Vizes VB-t, Atlétikai VB-t, talán még Olimpiát is akarunk rendezni. Hát én nem akarok, de a „döbrögi-király” akar, engem meg nem kérdez.

 

„A földesúr, akinek sérvig

emeltek tönköt, gabonát,

csákányosokkal puszta tért nyit,

szétveret falut és tanyát.

 

S a gondra bátor, okos férfit,

ki védte menthetlen honát,

mint állatot terelni értik,

hogy válasszon bölcs honatyát.

 

Cicáznak a szép csendőrtollak,

mosolyognak és szavatolnak,

megírják, ki lesz a követ,

 

hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve

magával kötve mint a kéve,

sunyít vagy parancsot követ.”

 

írta a költő 1937 májusában. Most megint írhatná. Sajnos. „A munkásnak nem több a bére,/ mint amit maga kicsikart,/ levesre telik és kenyérre/ s fröccsre, hogy csináljon ricsajt…” – persze az „ispánok” „ispán-országban” ezt nem hallják, erre nem figyelnek oda…

Thessza elaludt a lábamnál. Nagyon melege van. Nekem is. Az időjárást is mi, emberek ba@tuk el, nekünk semmi nem elég. Mi nem értünk a jelekből, az „intelmekből”, csak saját magunkra figyelünk, csak az egyéni érdekünket lessük, hogy így a rezsi, meg úgy a rezsi, „nehogymá’” a magyarok fizessék meg a háború terheit, különben is: ami jár nekünk, az jár nekünk

És megy a süketelés, mert mehet.

Hol rontottuk el?

Hol rontottam el?

Thessza nem felel. Tovább alszik. Majd az esti sétán újra megkérdezem őt. Talán tudja…

  1. 06. 23. csütörtök százhuszadik nap

NAPLÓSZERŰEN

(126.)

„JÓSÁG?”

„Ma sem vághatom le a sövényt (szerencsére), vasárnap van, mégsem zúghatok a masinával a pihenőnapon, mit szólnának a mellettem lakó, élő nyugdíjas szomszédok” – hát marad a szokásos „tilitoli”: föltöltöm a kerti tavunkat (a múlt héten sem jöttek ki megszüntetni a szivárgást), egy kicsit teszek-veszek a kertben (azért nem kell aggódni, nem viszem túlzásba), megiszom a harmadik kávémat, aztán lehuppanok a gépem elé. Thessza sem találja a helyét, ma megint nagyon meleg van, ő meg „fekete bundában” bújik az árnyékba.

„Nem csendül a lelkem, mert olyan mint az a fém, amely/ csak akkor cseng, ha rokon hangját ütik meg közel:/ néma hát lelkem, e mái veszett hangoktól mint idegen/ vagy mint a felhő, csak csüggök a zord hegyeken” – írta Babits Mihály 1920-ban, „A jóság dala” című versében „szomorún” érteni és érezni vélem hangulatát. »Nem tudok rossz emberek között élni«, – ezt meg közel száz éve írta Bálint György egy „pestkörnyéki asszony”-t idézve, aki felakasztotta magát. Hiába: ezek a programok a gépemen jobban ismernek engem, mint én magamat: ma nem ilyenekről akartam, akarok olvasni, mert ezt már Thessza is unja, de nem mutatja, mert melege van. Hisz az ember alaptermészete jó – bár elbizonytalanodom, mert Bálint is azt írta, „efölött már sokan vitatkoztak”, és még nem találtak perdöntő bizonyítékot sem erre, sem arra. „3,60 megint egy kiló kenyér, csak most már euróban” – olvasom a bejegyzést a Fecebookon, de mégsem borzadok el, nem szorul ökölbe a kezem, minek. Olvasom tovább Bálintot: „Minden jel amellett szól, hogy az ember jó is meg rossz is. Ha szabad még egy hasonlattal élni: eredetileg mindkét kéz egyformán használható. Később a nevelés a jobbkéz ügyességét és erejét kifejleszti, a balkézét pedig elhanyagolja. Ugyanezt fordítva is el lehetne képzelni, de bizonyos okok a jobboldal mellett szólnak. A jobbkéz tehát ügyes – az ember rossz. A baloldal és a jóság kiesik a számításból…” Azóta semmi sem változott! A rosszaság ment tovább a maga útján, a kilátástalanság továbbra is öngyilkossághoz vezetett, a „JÓSÁG” valahogyan mégsem akar utat törni magának.

„Megint ez a pesszimizmus” – néz rám Thessza, de azonnal válaszolok neki: „A vízbefuló is megsértődne, ha mentés helyett odakiáltanánk neki, hogy sürgősen énekeljen el néhány hangulatos népdalt…”

Kimegyek a kertbe, megnézem a tavi-liliomunkat, a nagy levelek lustán hullámzanak a gyenge szélben, amott éppen a békánk ugrik a vízbe, megijesztettem. Csobban egyet, de amikor hátralépek megint kiül napozni a levélre: jól érzi magát.

„Szombaton 14 ezernél is több menekült érkezett Magyarországra” – olvasom a hírt, de már nem is koppan.

Miért nem jók az emberek? „Valószínű, hogy az emberek nagy része szívesen lenne jó, vagy legalább is mérsékelné rosszaságát, ha módjában állna… Talán később, ha javulnak a viszonyok. Talán ha majd megváltoznak a játékszabályok…” – írta Bálint, „de hát mi hozzuk azokat a játékszabályokat”, ordítanám, ha nem a szobámban ülnék Thesszával, aki már lábára tette fejét, talán el is aludt, de nem, föl-föl pislant rám, valamit érez a levegőben…

Hát ma sem vágtam le a sövényt…

  1. 06. 19. vasárnap száztizenhatodik nap

Kedd, 2015. december 22.

Minden vélemény számít!

Valahogy nincsen karácsony előtti hangulat.
Karácsony előtt három nappal kirúgtak a közmédiából közel 130 embert, köztük Jakupcsek Gabriellát, az egyik legnézettebb műsor házigazdáját is. Szokványos történet, tulajdonképpen mindennapos eset. Így megy ez már hat éve. Semmi különleges nincs benne. Ugyan a KSH jelentései szerint a foglalkoztatottság soha nem látott méreteket öltött, a kormány pedig már a teljes foglalkoztatottság elérését jelölte meg a közeljövő céljaként. Viszont a napilapokban a leépítések, a munkahelyek megszüntetése az egymást érő kis színes hír. És mégis. Itt van valami más is. Valami több, az egyéni tragédián is túlmutató: hiszen itt egy olyan ember elbocsátásáról van szó, aki vállalta az együttműködést. Aki a nevét, az arcát, a munkáját adta annak bemutatásához: itt jól mennek a dolgok, itt minden rendben van, szórakozzatok csak nyugodtan minden este. És most őt is elérte, nemcsak a réme, hanem maga az utcára kerülés. Megint bebizonyosodott: egy autokrata rendszerben, ahol nincs a jog előtt egyenlőség, ahol napról napra megsértik a demokráciát, ott nincs biztonságban senki sem. Hiszen emlékezzünk csak: kezdődött az államigazgatás politikai megtisztításával, a független hatalmi ágak megszüntetésével, aztán folytatódott az Alkotmány megsemmisítésével és alaptörvény alkotással. Közben perek tömkelegével beindult a megfélemlítés, a megalázás gépezete; a média szétverésével az agymosás és a populista demagógia szófosása; az ellenvélemények hátsó szobába üldözése. És mindeközben a hatalom folyamatosan a gaz ellenségekről: a liberálisokról, a kommunistákról, a baloldalról, Gyurcsányról, a brüsszeli bürokratákról papolt és papol, és a gonosz megjelenését vizionálta és vizionálja. Nemcsoda, hogy a kormány a szegény magyar hazát ért támadások állandó visszaverésével van elfoglalva. Ez a permanens hadiállapot, ez az állandó feszültségkeltés a rendszer lételeme, minden intézkedést, büntetést ezzel meg lehet magyarázni, egyúttal el lehet fogadtatni. Nos, ezt a „NET-et”, az ezt mozgató adminisztrációt legitimálják, védik az együttműködők.
Lázadnak az orvosok is! Megalakult az 1001 orvos a hálapénz nélkül Facebook csoport. Azonnal közzétettek egy nyílt levelet az egészségügyért felelős államtitkárnak, amelyben a hálapénz „kikopásáért”, tényleges intézkedések megtételéért interveniálnak, kerekasztal összehívását kezdeményezik. Közben Szegeden, Székesfehérvárott tiltakozó akciókat indítottak a helyzet megváltoztatásáért. A kormány válasza semmitmondó győzelmi jelentés. Tart a pökhendi, gőgös, urizáló hozzáállása a hatalomnak, hiszen most nincs választási kampány, a közvélemény-kutatások fölényes vezetést mutatnak. Hova vezet ez az út?!
Nyilvánosságra került a Medián felmérése a menekültválságról. A tájékozatlanság, pontosabban a félretájékozottság; a kormány durva, elutasító hangulatkeltése és az emberek félelmére játszása elérte célját: az emberek nem akarnak „kvóta”-Magyarországot!

Tovább a folytatáshoz →