Három nap eltelte után azt tudja megírni a kormány fő-megmondó kitüntetettje, tudjátok: a zsidózó-cigányozó-csúnyán beszélő, majd azt egy kicsit megbánó(?) embere, hogy a Népszabadság munkatársai ellopták a megyei lapok munkatársainak a jól megérdemelt és megtermelt fizetésemelését. Mert a Népszabadság egy rakás szar volt, még nyereséget se tudott termelni, szemben a megyei rokonnal. És ő már csak tudja, hiszen ott (is) dolgozott uszkve 9 hónapot. De ez neki elég volt, mert azonnal mindent átlátott, megértett, amit persze már korábban is tudott, még mielőtt odaszerződött volna, hogy a Magyar Nemzet. Csak a Magyar Nemzet, az az igaz, akinek az van a kezében, az igaz magyar ember, akinek meg a Népszabadság, azt agyon kell majd ütni. És ő, a büdös-szájú, mégis odaszerződött. A Népszabadsághoz. Ki érti ezt? Most meg megmagyarázza. Hogy csőd az az újság. Megérdemeli, amit kapott. Hogy mégis a legnagyobb példányszámban eladott újság volt? Hogy a kormány lapjait legfeljebb egy nullával kevesebb példányban lehet csak eladni. Hogy az állam ott tömi őket , mint a libákat, ahol és ahogy csak tudja. Hogy, ha tényleg gazdasági okok lettek volna a háttérben, akkor éppen hogy nem így kellett volna megszüntetni a lapot, hogy még a maradék értékét is elveszítse. Ez a kitüntetett lakáj-védencet nem érdekli, szerinte itt minden rendben van. A demokrácia működik, csak néhány csótány mászik elő megint a csőből, jelenik meg a falon, de legalább ez a szennylap eltűnt.
Azt írja (mondja) a volt SzDSz tag, liberális gondolkodó, hogy nem azér’, de hol az Mszp, mér’ nem védte (védi) meg a Népszabadságot, mér’ nem beszélünk arról, hogy mi a felelőssége a pártnak abban, hogy ide jutottunk. Hiszen mér’ adta el, mér’ nem kötötte ki az eladáskor, hogy ez a lap a jövőben is csak liberális (nem szocialista) elveket kell, hogy valljon. És így tovább. Szóval: tulajdonképpen nincs is itt nagyobb baj (rendben van ez így?!), csak tudnunk kellene, hogy kik a felelősek az eladás hibáiért. Az, hogy itt egy újabb szöget vertek a sajtószabadság koporsójába, hogy sunyi módon a hatalom megint (vissza)élt hatalmával, hogy egyre fogy a hely, ahová írni lehet, amit olvasni lehet (persze minek is olvasni), hogy egyre fogy a levegő is.
Azt kérdi az alkotmányjogász barát, ha szabad így mondani: nagyra becsült együtt-gondolkodó, hogy hányan tudnák elővenni az elmúlt hetek Népszabadságának egy-egy példányát? Vagyis, sugallja a kérdés, tetszettek volna venni a lapot, megrendelni, akkor most nem lenne baj! De, lenne! Nagyon is lenne! Mert nem emiatt van gebasz, nem itt kellene keresni a problémát és annak a megoldását. Mert itt kérem, cinkelt lapokkal megy a zsuga, itt kérem, csalnak. Itt kérem nincsenek már szabályok, mert azokat akkor és úgy írják, ahogy azt a játék alakulása éppen megköveteli, ahogyan azt az erősebbek, a hatalommal rendelkezők akarják! Mert nekik mindig nyerniük, győzniük kell! És, ha nem, akkor is győztesnek hirdetik magukat, mert azt mondják, hogy győztek. És, ha valaki nem ezt énekeli, ha valakinek másról szól a dala, akkor megy a lecsóba!
Hm, de itt már hol van az a dal…

2016. 10. 11.

Azt írja a Török Gábor nevű megmondóember a blogjában, hogy „… ettől miért lenne vége a demokráciának?”. Hiszen – folytatja a már majdnem képviselő is lett publicista –, hogyan lehet ezt „összemosni azzal, amikor újságírókat börtönöznek be, lapokat tiltanak be, laptulajdonosokat robbantanak fel?”. Hiszen Magyarországon működik, aminek működnie kell: meg lehet írni, el lehet olvasni, lehet a távkapcsolót nyomogatni, le lehet leplezni – és így tovább, amíg csak meg nem unod. Hiszen ilyeneket a diktatúrában nem lehet csinálni, nem lehet szervezkedni, nem lehet leváltani.
Ismerősen hangzik mindez: egy kis cigányozás nem bűn, majd, ha ténylegesen lelőnek valakit, majd akkor (meglátjuk), persze akkor se, mert már lelőttek cigány-embert, nem is egyet, mégsem indult el semmi a felbújtó(k) ellen: sőt, a világ csúfságára kitüntették. Vagy megpróbáltak bezsarolni (nem lelőni, igaz) újságírót, ez is rendben volt, minden a törvények szerint történt. Aztán gágognak az egyik kereskedelmi TV beszélgető műsorában az MTK pálya megnyitásával kapcsolatban, és egy, csak egy ember tiltakozik nyílt zsidózás ellen, a többi „nem ért a focihoz”, és a műsor szép csendesen folydogál tovább.
Azt mondja a Török Gábor nevű megmondóember: van eszköz, és amig van, addig márpedig nincs diktatúra, ne tessenek riogatni itt kérem, „Emberek, nem vadak –/elmék vagyunk!”, ugye publicista? Szóval, akkor szépen várjuk meg, amíg megint lelőnek, bebörtönöznek, betiltanak valamit vagy valakit? Szóval az elmúlt hat év belefér? Szóval az elmúlt éveket demokratikusnak lehet nevezni, mert dumálni még lehetett, igaz magas ívben leszarta a hatalom?!
Szóval: belefér. Neki: belefér. Mert szerinte a demokráciának vannak támpontjai: „a szabad részvétel, a szabad versengés és a szabad nyilvánosság”. És a szerző szerint az első két pontban vannak lehetőségek, vannak még ki nem használt adottságok; nemsoká’ megfordul a széljárás, mert hamarosan „eljön majd ott az igazság pillanata: amikor megváltozik a közhangulat”, és akkor kiegyenesedik majd, ami ma görbe. És ezt komolyan is gondolja. Azt persze elfelejti megemlíteni: miért, mitől, hogyan? Eljön. Itt lesz. Benne van a levegőben. Ja, mert itt demokrácia van. Pont.
Szóval, Török úr, ez nem tetszik, ez nem jó, ez nem elég, érti?!
És, akkor mi van…

2016. 10. 10.