2019. május hónap bejegyzései

A KIS ÉS NAGY ÁRULÁSOK MŰVÉSZE

(képzelt interjú egy valódi alapján)

Führerem! Ugye mindig „azt mondja, amit gondol”?
Mindig! Mert „nem ezt a politikailag korrektnek elkeresztelt nyelvet” – amit már Európában is egyre kevesebben gyakorolnak – beszélem! Persze, mit tehetek, már csak ilyen vagyok: van, amit itthon gondolok, akkor itthon azt mondom; és van, amit Európában gondolok, akkor és ott, azt mondom!
Értem, Führerem, és mit gondol az európai elitről?
Nyilvánvaló, egy dekadens bagázs; a „hagyományos európai elit ugyanis dekadens”, úgy, ahogy van, erről nincs mit vitatkozni: mert „az elit nem hisz a politikai cselekvés erejében”, „nem hisznek a személy, a vezető személyiség erejében”, veszélyesnek tartják azokat, „akik képesek lelkesíteni az embereket”, pedig – ÉN mondom – az a jó, az visz előre, ez jól látható nálunk is!
Führerem, mintha ilyenekről már az iskolában is olvashattunk, hallhattunk valamit, biztosan én nem emlékezem jól: az ilyen szövegeknek nem lett jó vége?!
Badarság! Ostobaság! Már a Mária is megmondta: nem azok nyerték meg a háborút, akiről azt állítják, rosszak a könyveink, az íróink, a pedagógusaink, vannak még feladataink dögivel Én csak addig illeszkedek ebbe a sorba, amíg akarok! Ha nem akarok illeszkedni (és már érzem is a puskapor szagát): nem is fogok!
Csodálatos lesz! És vannak barátai is, ugye, Führerem, akik soha nem árulnák el?!
Ez egy nagyon bonyolult kérdés! Most nem is aktuális erről beszélni, még nincs itt ennek az ideje, különben is: a politika a kis és a nagy árulások művészete, ezt már megtanultam ÉN is, sőt – ha kell, és gyakran kell – gyakorlom is! Mert NEKEM ugyan nagy szívem van (hazudik, aki azt állítja, hogy többet tett a családja boldogulásáért, mint ÉN), de nem vagyok egy politikai analfabéta, egy romantikus naiva, hogy ne az érdekeimből induljak ki, de ez persze csak RÁM vonatkozhat!
És hol van most az origó, hol van most a kiindulási pont, ahol ÖN áll most?!
Természetesen! Ez az egy biztos! És ÉN folyamatos mozgásban vagyok, mert ÉN azokban „az új pártokban, amelyek … a széleken erősödnek, nagy lehetőségeket látok … ugyanis keresztény értékeket képviselnek, noha nem nevezik magukat kereszténydemokratának”, mert aki nem akarja, hogy nyomuljon az iszlám, jöjjenek a migránsok, a szocialisták, az adóemelések, azok az ÉN szövetségeseim!
Führerem! És a rasszisták, a neonácik?!
Nehéz, mert „egész Európát átszövi egy hálózat. Én ezt liberális hálózatnak nevezem … egy civil szervezetekből, think-tankekből, a médiából, baloldali értelmiségiekből, egyetemekből és politikusokból álló hálózat … Fasizmus, nacionalizmus, populizmus, ezek mind olyan kifejezések, amelyeket a liberális hálózat politikai bunkósbotként használ”!
Führerem, és a szabadság?!
„Tartom a vonalat. 1990-ben is szabadságot akartunk. 1990-ben ez liberalizmust jelentett. Most, 30 évvel később a liberálisok nekiesnek a szabadságnak.” Nálunk szabadság van, ÉN mondom: VAN! Mert a sajtó is, a média is, az elkülönült hatalmi ágak is SZABADOK, ÉN mondom, és úgy is van!
Führerem, ez nagyszerű, ez briliáns, ez lenyűgöző!
Na, azér’

2019. 05. 06. hétfő

SZINGAPÚRI VACSORA

Balin voltunk, egy “egy-hetes” nyaraláson: odafelé csak a reptér és az átszállás jutott, visszafelé viszont már három nap is Szingapúrból!

Az utolsó estét töltöttük Szingapúrban. Már korábban eldöntöttük, hogy egy kis étterembe megyünk, ahol a szakács előttünk készíti el majd a kaját. Kis séta után hamar meg is találtuk az “éttermet”, ami egy kis helyiség volt, benne egy hosszú “bárpultos-asztal” állt, ami előtt 9 szék magasodott és a “bárpultos-asztal” mögött ott volt a “konyha” is, már sistergett a sok tepsi, lábas. 3 vendég – két fehér és egy kínai – ember már békésen iszogatott és beszélgetett egymással, mi is leültünk melléjük. Rögtön mosolyogva hozzánk lépett a “szakács-felszolgáló” és mélyen meghajolva elénk tette az – ételek képét is mutató – étlapot. Hosszan nézegettük, tanácstalanul lapozgattunk, akkor megint hozzánk fordult a “szakács-felszolgáló” és angolul megkérdezte: maláj, indonéz vagy thaj ételt kívánnának, de látom a szemükön, hogy nem tudják mit, bízzák rám, nem fognak éhen maradni, azzal már fordult is el és kitöltött két kis pohárba valami italt. Közben megérkezett még két vendég, az egyikük színes-bőrű, vidám-tekintetű nagydarab ember volt, a másik egy törékeny fehér-bőrű lány, láthatóan jól érezték magukat. Ők gyorsan választottak, biztosan többször járhattak már ott.

Akkor a “szakács-felszolgáló” hirtelen hátat fordított nekünk és villámgyorsan el kezdett dolgozni, a keze járt, mint a cséphadaró, mindenféle zöld, piros, fehér színű zöldségeket kevert össze, kisebb és nagyobb hús darabokat vagdosott tovább, tett forró vízbe, onnan a tepsibe, majd a rizzsel kezdett foglalatoskodni és közben arra is volt ideje, hogy a poharainkat újra és újra teletöltötte.

Néhány perc múlva elkezdte az ételeket kis tányérkákra rakni és mindenkinek a választása szerintit kiosztani, miközben arra is figyelt, hogy kóstolót tegyen a másik ételéből is. És közben sistergett tovább a többi étel.

A kínálás és evés így eltartott talán két órát is.

Hogy mit ettünk? Nem tudom: viszont nagyon finom volt!

A fizetésnél vettem észre, hogy nem lehet kártyával fizetni, ilyennel nem találkoztam Szingapúrban, kotorásztam a zsebemben, de nem volt annyi pénz, elvörösödve kotorásztam tovább, amikor a “szakács-felszolgáló” mosolyogva megveregette a vállamat, csak annyit mondott: Puskás.

2019.05.05. vasárnap

FIDESZES TEMPÓ …

2020. május 31-ig – a trianoni szerződés századik évfordulója előtt – felállítják a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét, amely „magában foglalja a történelmi Magyarország 1913-as összeírás szerinti helységneveinek feltüntetését” – szólt a kormányhatározat. „Az alkotás legfeljebb 5 milliárd forintba fog kerülni” – így a verdikt, amit persze már ismerünk: innen indul!

De még azt sem tudjuk: miért ott lesz, miért úgy lesz ott.

Még el sem kezdődött a vita – mindig ilyen naiv voltam.

Még ki sem írták a pályázatot (bár újabban csak meghívásost szoktak).

De még nem is jött a levél Orbán Viktortól, hogy „Kedves nyugdíjas bácsi, néni, most aztán olyan jó lesz, hogy az csak na”!

Még a történész Gerő be sem fejezte aggódó mondatát.

De a határozat már kész!

Nem ismerem Kosztyu Anikó osztályvezetőt. Nem tudom ki Ő, munkásságát nem ismerem.

Csak azt tudom, Ő volt az ügyintézője és aláírója a BP-05/107/01954-21/2019. számú ügyiratnak, amellyel „Az új Nemzeti Összetartozás Emlékhely építésére vonatkozó építési engedély iránti kérelem” ügyében határozatával az építési engedélyt megadta. Határozata ellen nincs helye fellebbezésnek! „A döntésemet a meghatározott ügyfelek részére csak tájékoztatásul küldtem meg” – írja fensőbbsége teljes tudatában.

A tisztviselő jóváhagyta az árkot. A Trianon-árkot.

(Parancsra) Teljesített!

Nevezzük meg a nevét: Kosztyu Anikó.

Ennyi…

2019. 05. 01. szerda

MÁJUS ELSEJE…

Talán a Dembinszky utcában, lehet, hogy az Alpárban (de ez mindegy is) gyülekeztünk a „Pm”-ből, az „OT”-ból sokan: államtitkár, miniszterhelyettes, fő-osztályvezető, csoportvezető és előadók; párttagok és pártonkívüliek, KISZ-esek és „csak mezeiek”. Úgy emlékszem a ’70-es évek közepén, inkább a végén jártunk már, de biztos nem a ’80-as években.

Nem parancsra tettük: föl sem merült! Mentünk, mert együtt jól éreztük magunkat, mert arra gondoltunk: ott a helyünk. Pedig akkor már az Ivan Gyenyiszovics egy napja ismert volt, és rég túl voltunk a ’68-as eseményeken.

Akkor már a pénzügyek is kezdtek „érdekesek” lenni: mi mibe kerül, mi lesz a költségvetéssel, mi az, hogy reálérték. A TERV még akkor is a TERV volt, de már lehetett kérdezni, óvatosan kritizálni, még ellent is mondani.

Fölvonultunk … és közben beszélgettünk, dolgoztunk. Akkor írtuk meg a VIII.-as főosztályon, a Társadalmi Közkiadások főosztályán azt a „nevezetes” előterjesztést, amiben extrapoláltuk az állami költségvetés közkiadásait az ezredfordulóra és bemutattuk, hogy nincs az az állami bevétel, amiből ki lehetne majd fizetni az akkor várható egészségügyi-, szociális-, kulturális kiadásokat: valamit tenni kell! Az éppen elkészült anyagot ott – indulás előtt – adtam a miniszterhelyettes K. Lajosnak, aki „nehéz szívvel”, gondterhelten vette át. én csak az örömöt éreztem, hogy elkészült, a következményeket akkor még nem láttam, érzékeltem. K. Lajos igen.

Fölvonultunk.

Daloltunk.

Nem volt rossz…