2013. december, P, HÉV-megálló.
Kurva hideg van. A reggeli dér mindent belepett. Minden mozdulatlan: éhes kutyák sem marcangolják tovább a már széttépett szemetes zsákokat. A tócsák jéghártyái élesen recsegve roppannak a némán topogó emberek bakancsai alatt. Az emberek elcsöppenő orral, könnyezve lesik a Szentendréről érkező HÉV-et.
Az éjszakai fagy nem enged. Az állomás parkjában minden mozdulatlan.
Nyolc óra van. Kyrával, a kutyámmal a buszvégállomáson át jövünk. Ma is, mint minden reggel, a megszokott úton. Ma kapott egy „kis-ruhát” is: a hideg ellen. Nem kérte, nem is érti minek, de mégis. Ne fázzon ebben a kutya hidegben. A kutyák nem lábról, hanem hasról fázhatnak föl, ezért a „kis-ruha” melegíti a hasát is.
Az állomás parkjába a rozsdás, eldőlt kerítés mellett, düledező oszlopok között lépünk be, a letaposott úton keresztül haladunk. Minden fakó fehér, a föld beton kemény, döng a talpam alatt. Lábujjaimat próbálom kimozgatni dermedtségükből. Pórázt-tartó kesztyűs kezem még nem zsibbad, viszont a másik már jelez: jó lenne, ha megdörzsölném. Leheletem párája kicsapódik bajuszomra.
Csak Kyra kutyám szaglászik izgatottan a bokrok, cserjék, tuják tövében. Érezhet valamit, kaját, élőlényt, netán ember-szagot. Orrát túrja az avarba, a levelek közé, nagyot fújtat s újra kezdi. Mindig koncentrikus köröket leírva, spirálszerűen megy a kör középpontja felé.
Egy sarokszerűen kialakított bokorcsoportot szaglászik körbe: kezdi a kialakított járda felöli oldalon. Lassan, megfontoltan halad. Itt, mintha a szél fújta volna tudatosan össze: sokkal több száraz, zizegő levél nyomja puhán egymást, legbelül több a levél (talán rongyokat fednek), magasabbra torlódnak, a lecsüngő csupasz ágak szinte védelmezően ráborulnak, betakarják. Mintha itt a dér is inkább olvadna, vizesen csillanna. A sarok felé közeledve – a magasabbra torlódott levelek mellett – Kyra óvatosan szimatol, ugrásra feszül a teste: egy sárga műanyagpoharat lökdös a szél. Mellette egy üres műanyag flakon zörög. Odébb egy papírdoboz, a kutya azt matatja: de már csak üres, a szagoktól még nem mentes zsíros belsejét leli. Nem messze egy újságpapír hátán kiterítve, a sportoldallal fölfelé fekszik, rejtve – az avatatlan szemek elől – a Lidl-nylon szatyrot. A saroktól a legtávolabb, de még az ágaktól takarva gyanús, sárgásbarna papírcsíkok pöndörödnek, sodródnak. A most érkező HÉV vonat kerekének ütemes zakatolása, az utasokat figyelmeztető sípja, a fékezés csikorgása, majd az indulás nehézkes sikítása és a bokrok közül fölsejlő látványa egy háromdimenziós film képzetét keltik.
Kyra aznap nyolc bokoraljat vizslatott végig, hét hasonló poharat, zacskót, flakont, papírdobozt, fölpúposodott levélkupacot, újságpapírt talált. Nem volt minden szoba kiadva…