Ma megnéztünk egy kisfilmet az osztályban, ami a közlekedés fejlődéséről szólt. Szó volt az utak kialakulásáról, a lovakról, a hintókról, de sokkal érdekesebbek voltak az autók meg a buszok. Nagyon tetszett mindenkinek, hogy ma már vannak színes emeletes buszok is, amibe egyre több ember is elfér. A Robi mondta, hogy olvasta valahol, hogy van már egy olyan busz is, amibe belefér a világ leggazdagabb 85 embere is, akiknek annyi az éves jövedelmük, mint három és fél milliárd embernek a földön! 85, szemben 3500 millió emberrel! Ezen persze röhögtünk, mert a 85 nem Tovább a folytatáshoz →

Ma elkezdett nálunk is esni a hó, de ez még nem az igazi, csakúgy esik. Eddig mindig ki kellett mennünk az udvarra a tornaórán, mert a tornaterem mindig foglalt volt. Most is kimentünk. Tavaly még benn csináltuk a gyakorlatokat, de idén már annyi tornaóra lett, hogy nem elég a tornaterem. Mi csak akkor morogtunk, amikor esőben kellett körbefutnunk a kézilabdapályát a sárban, amit a tesi tanárunk, a Pintár Attila bá’ előszeretettel salakosnak hív, de ott sohasem volt salak, csak trutyi. Amikor vége az órának, akkor meg a pedellus, akit a brancs szívesen hív iskola-csicskának, ordít velünk, hogy bevisszük a sarat az osztályba és nem győzik takarítani, ami nem Tovább a folytatáshoz →

„Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,

s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,

befonták életét vad kényszerképzetek.”[1]

 1.

Tovább a folytatáshoz →

Ma hétvége van, ezért nem mentünk iskolába. Anyu mondta is, hogy porszívózzak föl, amit nem akartam megcsinálni, mert a TV-ben ment a lesiklás Kitzbühelből. Apám sokat mesélt arról, hogy volt a Magyar Televízióban egy legendás, mindenki által megbecsült osztályvezető, a Radnai János, a „papi”, akit nagyon szeretett, és aki csak a síelést meg a tornát közvetítette és nagyon megszerettette sok emberrel a síelést, mert mindig beszélt a kötésről, aminek át kellett mennie a kapuk képzeletbeli vonalán. És most is ilyen verseny volt, de én nem tudtam, hogy mi az a kötés, Tovább a folytatáshoz →

Ma elkülönült az osztály kétfelé: az Ofőhöz közelebb húzódtak a viktoristák, mi pedig hátrébb, az utolsó padokat foglaltuk el. Azért neveztük el viktoristáknak őket, mert a Hiller Pista, aki szereti a történelmet és sokat kupálja magát olvasással felolvasott egy idézetet a múltkor a Múltkor című folyóiratból: „A Tovább a folytatáshoz →

Ma arról beszélgettünk az ofő órán, hogy mi az az egyenlőség és egyenlőtlenség. Az Ofő azt mondta, nagyon fontos, hogy ezt megértsük, mert ez az egész életünkre kiható következtetésekre fog bennünket sarkallni. Ezt ugyan nem értettük, mert a sportcipőnkben mi nem szoktunk sarkallni, még a kosárlabda közben se. De azért odafigyeltünk, mert a matek órán se igen értettük az egyenlőtlenséget: különösen azt nem, hogyha a két oldalt fölcseréljük, akkor megfordul az egész, és akkor, ami eddig kevesebb volt, az aztán több lesz! De az Ofő azt mondta, hogy Ő most a társadalmi egyenlőtlenségekről beszél: persze a Robi rögtön azt kérdezte, hogy itt is igaz, hogyha megfordítjuk, akkor ami eddig kisebb volt, akkor az nagyobb lesz? Az Ofő azt mondta, hogy itt is Tovább a folytatáshoz →

Az osztályban kezdődik a balhé: az Ofő bejelentette, hogy április 6-án lesz az osztály- nótafa választás. Mi később szerettük volna megtartatni, mert májusban is kell – más osztályokkal – szavaznunk arról, hogy ki legyen az iskola nótafája, és mi a Robival nem akartunk volna kétszer szerveződni! De a Kocsis Máté is, meg a Hoppál Pete is jót röhögött rajtunk, mert már ezt régóta tudják, hiszen ők ajánlották az Ofő-nek az időpontot, aki persze egyet értett velük, így is Tovább a folytatáshoz →

deportálás

Már két napja nem ért semmi öröm, ezért nem írtam az Osztály Krónikába semmit. Az ofő kérdezte is, hogy mi van velem, ebből baj lesz a végén, mert a Hoffmann Rózsa főpedellus néni majd ellenőrizni fogja a Krónikát és olyan nincs, hogy nincs öröm, mert öröm mindig volt, van és lesz, csak észre kell venni és le kell hajolni érte. Erre én azt mondtam, hogy ne tessék velem viccelődni, a földön nincsen öröm, amiért érdemes lehajolni. Erre ott hagyott, hogy buta vagyok.
Tovább a folytatáshoz →

Ma a hazaszeretetről beszélt az Ofő az osztályfőnöki órán. Az osztályfőnöki órákat azért szeretem, mert azokra nem kell külön készülni, és nem kell otthon agyalnom azon, hogy mit mondjak az anyunak: miért nincs most semmi tanulnivaló másnapra. A Robi is szereti az Ofő órákat, nála úgy tudják az ősök, hogy háromszor van egy héten.
Tovább a folytatáshoz →

tisztesség

Ma az Ofő megdicsért, hogy javul a hejesírásom. Én mondtam Neki, hogy segítenek a többiek is, aminek nagyon örült, hogy milyen jó fejek vagyunk. Azt is mondta, hogy figyeljek oda arra, hogy azt írjam le, amit gondolok, mert úgy látja, néha nem értem igazán, amit írok, vagy nem jól fejezem ki magamat. Ezt tényleg nem értettem, mert szerintem tök király amit írok, ezt a Robi is megerősítette, és Ő is mindig pontosan azt értette, amit én.
Ma a tisztességet kezdtük tanulni az osztályfőnöki órán. Még csak nem is kapizsgáltam, hogy mi ez, miért Tovább a folytatáshoz →