2015. június hónap bejegyzései

Két ember beszélget

postcards.hungaricanaTegnap találkoztam egy barátommal, aki minden évben egyszer hazalátogat a tengeren túlról. Már vagy 20 éve ismerjük egymást, Ő már jóval megismerkedésünk előtt „elment új életet kezdeni” – ami szerencsésen sikerült is neki. Ilyenkor, mikor megérkezik, fölcsörgeti a régi játszótársakat telefonon, meghívja őket egy kávéra, ebédre, vacsorára. És közben jókat beszélget. Mi, tegnapra beszéltük meg az ebédet, én egy bécsi szeletet ettem tejfölös uborkasalátával. Ő is valami „egyszerűt” kért. A kerthelyiségben nem sokan voltunk: a több százéves fák árnyékában, madárcsicsergés közben mindenütt halkan folyt a diskurzus.

– jól nézel ki
– Te is alig változtál…
– hogy repültél, milyen volt az utad?
– egyre hosszabb, át az óceánon, így közelebb és közelebb a nyolcvanhoz, gondolhatod
– mégis jössz, minden évben
– persze, végül is más kintről és más bentről látni a dolgokat, két hétig magyarként Magyarországon és nem magyarként máshol
– és, a változások, szembeszökőek?
– mit mondjak: a nap ma is szépen süt, a Kerthelység, ahol vagyunk, kellemes, az emberek ugyanúgy sétálnak az utcán, mégis
– pedig, ahogy látom a közösségi oldalon, elég jól nyomon követed az itthoni eseményeket: nem elég kintről?
Tovább a folytatáshoz

Rövid telefon…

pinter-orban-d0001E948f46ae3ac1beb– Sándor, hogy álltok állományilag
– a kiképzésükre, nyelvtudásukra, kommunikációs képességükre, karate-tudásukra gondol, Főnök
– nem, azt ismerem: vagytok-e elegen
– a feladatokhoz képest szűkösen, a költségvetési lehetőségekhez képest sokan
– akkor még el tudtok viselni további megbízásokat
– ha kérdezi a Főnök
– nem kérdezem, mondom
– akkor el
– jól van, Sándor, akkor mondom a feladatot neked, majd add tovább
– hallgatom, Főnök, biztos előrehozatja az életpálya-modellt és a fizetésemelést
– ne bomolj, szó se lehet erről, minek, úgyis megcsináljátok, amit mondok
– hát az csak természetes, nem is kérdés: gondolkodás nélkül
Tovább a folytatáshoz

Hívatlan látogató…

orbantek_orbÉppen elaludtam, De – mint mindig, elalváskor – még egyszer kinyitom a szemem körülnézni, hogy minden rendben van-e. Ez ugyan hülyeség, mert mi ne lenne rendben: elmozdult volna a szekrény, vagy a könyvespolcon nem könyvek lennének? Akkor is ezt csinálom. Minden este. Mint most is.
És akkor megláttam. A szobában. Benn.
Ott ült a fotelomban Orbán Viktor.
Á – gondoltam, biztos későn nyitottam ki a szememet, és már álmodom is. Amúgy is rossz napom volt, semmisem jött össze, és most ez is. De nem, ez nem lehet rémálom – morfondíroztam tovább magamban, hiszen ott áll az ajtó előtt a Hajdú, a TEK-es védőszekrénye.
Jó estét kívánok – mondta pálinkán erősödött, öblös hangon.
Alig tudtam a zavaromat leplezni. A gyűrött lepedőn feküdtem félmeztelenül, pizsamagatyában, félig már kómában. Most mi a francot kezdjek vele: rúgjam ki, mondjam neki, hogy húzzon a πcsába, üdvözölje a „felcsútijónénikéjét”? Magának is – krákogtam szememet dörzsölve, multikulturális szokásomat megtartva, minek köszönhetem a hívatlan „bevándorlását?
Jöttem konzultálni magához, mert mi kíváncsiak vagyunk mindenki véleményére – folytatta rekedtesen. És maga pont jó konzulens lenne nekem, mert több érzékeny vizsgálati csoportba is beleesik.
Miről zagyvál ez itt össze, milyen csoportoknak vagyok én a tagja, még a Kertbarátok Baráti Kertépítő Nonprofit Egyesületébe se léptem be, akkor mi van – jajongtak a gondolatok a fejemben. Orbán úr, ha segítene és megmondaná: milyen csoportok vermébe estem én bele – kérdeztem udvariasan, hiszen mégiscsak egy miniszterelnök tolta be hozzám a képét, így estefelé a melegben.
Tovább a folytatáshoz

Baranyi Ferenc: Egy parasztkádernek

Baranyi FerencEzerkilencszázharmincnyolc telén
megszülettél. Nem volt nagy esemény.

Bölcsőd köré néhányan összejöttek,
latolgatván, hogy mi lesz majd belőled.

A cseléd-élet és a kanászi pálya
magát jövődül kényesen kínálta.

Cseléd? Kanász? Melyik a jobb jövendő?
Mi lesz a kislegényből, hogyha felnő?

Így tűnődtek halkan hümmögve, míg a
kakas hajnalt nem jelzett kukorítva,

akkor sietve oszladoztak széjjel,
s te bőgve ottmaradtál – két eséllyel.

A világ gazdagabb lett egy szegénnyel.

Mikor végleg vége szakadt az éjnek,
támadt nem két, de számos jó esélyed,

Tovább a folytatáshoz

Interjú

70175_orban_havasi_bertalanArra a kérdésre, hogy mi az, amit másképpen csinált volna, azt válaszolta: tízedik éve miniszterelnök, és ha felsorolná az összes hibáját, „itt ülhetnénk még délután is”, a kérdés azonban az, van-e az embernek annyi esze, hogy ne ragaszkodjon a hibáihoz, márpedig a Fidesz-KDNP-nek megvan ez a képessége.” Orbán Viktor, Kossuth Rádió heti „rendes” interjú, 2015. június 5.

– Árpikám, akkor mostantól nem erőből csináljuk
– Főnök, ezt csak úgy mondjuk, nem csináljuk
– persze, tudom, mégis: a disznó sem tudja, mitől hízik, úgyhogy valamit akarok mondani
– jó, de nehogy gyöngy legyen…
– attól nem kell félni, különben is: ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok
– ugyan, vigyázz: ezeknek annyi eszük sincs, mint egy csirkének
– igen, ebből indulok ki én is, úgyhogy most egy kicsit önkritikus arcomat fogom mutatni
– de túlzásba azért ne vidd, mert ez nem TV, csak rádió
– ne bomolj, csak úgy csinálom majd, ahogy szoktam: mondom is, meg nem is, inkább nem is…
– ez jó, akkor beszélj a hibákról
– a Gyurcsányéról?
Tovább a folytatáshoz

Baranyi Ferenc: Költői kérdések

Baranyi FerencBaranyi Ferenc:
Költői kérdések

Entre suscorazones y el mio
no habrá diálogo
(Fayad Yamis)

Lehet-e kenyeres pajtásom az,
aki megkövezetteket rendeletileg kötelez
kenyérrel történő visszadobásra?

Árulhatok-e egy gyékényen azzal,
aki az árvák könnyét
palackozva exportálná?

Cseresznyézhetek-e egy tálból azzal,
aki nekem egy szemet s hagy,
viszont minden magot a szemembe köp?

Parolázhatok-e azzal,
aki úgy nyújtja felém a kezét,
hogy közben fityiszt mutat nekem?

Koccinthatok-e azzal,
aki oláh s szláv bánattól vidul,
a szittya dáridókon?

Tovább a folytatáshoz

A Pozsgay Imre interjúhoz…

pozgayPozsgay interjú

– Pozsgay elvtárs?
– igen, Kádár elvtárs
– hívja föl, kérem Aczél elvtársat, akar magától kérni valamit
– természetesen, Kádár elvtárs
– …
– Aczél elvtárs?
– szervusz, Imre
– azt mondta Kádár elvtárs, hogy valamit akarsz mondani nekem
– gyere át, jobb azt négyszemközt megbeszélni
– most indulok Aligára nyaralni, nem lehetne inkább mégis így megbeszélnünk?
– jó, két ügyről kellene beszélnünk
– mondjad, Gyuri
– az egyik az, hogy elindítottam a romániai magyar művészek áttelepítésére kialakított akciónkat
– nagyszerű, hogy ez nem nekem jutott eszembe
– arról lenne szó, hogy összeházasítjuk őket magyar lányokkal, fiúkkal, majd a családegyesítés keretében áthozzuk őket Pestre
– és nekem ebben mi lesz a szerepem?
– valamit majdcsak kitalálunk, hogy utólag majd tudjál róla emlékezni 2015-ben, ha majd kérdezik: pl. Te helyezd el Őket a Kortárs, a Nagyvilág vagy az Új Írás lapoknál
– köszönöm, akkor legalább nemcsak azt mondhatom majd el, hogy „a kirakatban olyan vonzó személyiségeknek is ott kell lenniük, mint én”
– jól van, Imre
– aztán mi lenne a másik ügy, Gyurikám
– tudod: itt van ez a tiltás, tűrés, támogatás elvünk
– igen, tudom
Tovább a folytatáshoz

Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban

vorosmHová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leirva áll a rettentő tanulság:
„Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait.”
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény – véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Tovább a folytatáshoz