(egy kormánypárti „komment-monológ”)
Jogállam van Magyarországon.
Törvény előtti egyenlőség is.
„Megmondta azt a Varga Judit.
Benne volt a tévében is.
Még a TV2-ben is!
Pedig az tényleg független.
Olyan igazi.
Úgyhogy Józsikám, az bizony úgy van ám!
Akárhogyan is füstölögnek ránk a szankciósok, onnan az Európai Unióból!
Mert van nekünk egy Polt Péterünk.
Meg független bíróságaink!
Bármit is hadovál az az Ákos!
Mert ugye itt van az a Juhász Péter ügy, az a tizenhat(!) un. hazugság, ami persze nem is hazugság, mert azok úgy voltak igazak, ahogy most is, megállnák a helyüket ma is a Tényekben, bár most nincsenek választások, mint akkoriban, amikor mentek ott, a mi tévénkben, milyen nagyot is szóltak, mindenki átvette, akinek kellett, még a közszolgálati is sugározta, szóval megint le kéne adni őket BOLD-an szedve és a Nacsa alámondásával, hogy ma is megnyekkenje bele az a Juhász-szívós gyerek…”
Persze nem ment le.
Úgy, ahogy a Bíróság jogerősen döntött.
Végrehajtók sem mentek ki.
A TV2_höz.
Ja, mert az a Schadl gyerek előzetesben van.
Ő az elnök.
Mert Magyarországon jogállam van.
Törvény előtt egyenlőség is.
Hogy nem szakadt még ránk az ég…
- 04. 04. kedd
(Kép: MEDIA1)