2023. június hónap bejegyzései

FOGY A LEVEGŐ…

Most a Librit.

Korábban a Népszabadságot, Indexet, ATV-t(??).

Ellehetetlenítették a Klubrádiót.

A CEU-nak is annyi lett a NER-ben.

 

Most a Libri a „soros”.

 

Pilinszky verse jut az eszembe:

 

„Mondom neked

Magasba ülsz, lábad keresztbe ejtve arcátlan elhagyod magad, alkalmat adsz, és mintha rendjén lenne, a lámpa fénye majd beléd tapad. A levegő meg hosszu-hosszu szálon a fogaid közt ki-beszáll. Messze sodor és kicserél az álom. Tükröd előtt fésülködöl tunyán. Vagy olvasol, vagy kényesen leintesz, vagy ásitasz, vagy éppen eszegetsz; parázna vagy, kétség se fér e hithez, parázna vagy, szeretsz vagy nem szeretsz. Tulajdon árnyékoddal összefekszel, mindegy neked, kivel-mivel; de annyi karból hogy merülsz fel egyszer, végűl minő medúzafő leszel? A pusztulás a lábadnál dorombol, miért nem űzöd már odább? A pillantását keresgéled folyton, és ujjaidon próbálod fogát. Lekuporodol, s alólad a párna, a halom párna fölmered, mint néma hasábokból rakott máglya. E pillanatban szinte értelek. Parázna vagy, mondom neked, parázna, – hallgass, míg végére jutok! – de szíved alján embertelen árva, s magad vagy, ki ezt elsőnek tudod.”

 

  1. 06. 14. szerda

MINDIG FÉLÜNK – NE FÉLJ!

Tegnap este már nem akartam bejegyzést írni.

Mert az egy Thesszázós, unokázós, fagyizós, mosolygós nap volt.

 

Aztán jött a HÍR: Soros visszavonul, fia lesz az utód.

És a „zOrbán” keresztapázott egy jót a Twitteren.

És akkor fölböfögött, adta a valóját és kiköpött magából rögtön az a díjazott „fa@kalap-uszító” a várból.

A mandiner rögtön hosszú cikkben tapsikolt neki.

Zsidóztak egy jót.

Ahogy annak idején, a múlt században is dívott-illett.

Olyan magyarosan, „Ravaszosan”.

Ami után senkinek „semmi oka bocsánatot kérni a zsidóktól”, hiszen „zsidó bűn” – szerintük – láthatóan volt, van és lesz.

Ezt magyarázni sem kell.

Legföljebb a plakátokon a képet lecserélni.

Az öreg zsidóról a fiára.

Majd a Garancsi jót kaszál rajta.

Meg is van a bűnös, aki minden baj(unk) okozója: az inflációnak (is), a pedagógus-béremelés elmaradásának (is), a háborúnak (is) és folytathatnád a sort.

 

De miért éppen Aranyt idézett?

Miért Arany „megunhatatlan”?

Mert a „hernyó telhetetlen”?

Mert mindig újra „kél”?

Mert „Önző, falékony húsdarab”?

Mert az „Nem is jobb a tavalyinál”?

 

Talán mert könnyen, gondolkodás nélkül (félre)érthető.

Talán mert a „kép” árulkodóan sugalló.

Talán mert folytatják: ugyanazt és ugyanúgy.

Talán mert a megszokásban ez röhögtetően csillanó.

Talán mert már észre sem veszed és beivódik a véredbe – tű sem kell hozzá.

Talán mert mozgásba hozza a nemzetet.

Ami korábban is valahova eljuttatta a magyart

 

„Irígylem az ágról szakadt

Levélkét: hisz majd fennakad;

Irígylem az ördögszekért:

Árokba hull: céljához ért…

   Tovább! tovább!”

 

Ez a bejegyzés NEM A ZSIDÓKRÓL szól!

 

Te, ma még olvasóm: ugye észrevetted…

  1. 06. 13. kedd

KÉP

Ő és a szobor.

A háttérben fény és árnyék.

Tegnap ült oda a kislány?

Ma reggel?

Holnap is ott lesz?!

Akkor is lesz fény és árnyék a háttérben.

 

Csak úgy odaült vajon?

Mert egyedül a fájdalom még rosszabb?

Még ha neki van is szandálja?

Csak másolja?

Mert ebben a korban…

Neki is fáj valami?

Mert APU nincs ott, vele, mert dolgozik?

Nem akarnak vele sétálni, játszani?

A reggeli fésülésnél ANYU véletlenül meghúzta a haját?

Még nem kapott fagyit?

A testvére sincs ott vele, mert isiben van?

Spenót lesz ebédre?

De szomorú ez a világ!

 

Ő és a szobor.

A háttérben fény és árnyék.

Tegnap ült oda a kislány?

Ma reggel?

Holnap is ott lesz?!

Akkor is lesz fény és árnyék a háttérben.

 

Ha csak ez lenne a baj…

  1. 06. 12. hétfő

(Kép: drivepedia)

 

 

„Ó, HOGY KAPNÁD BE AZ ÖSSZES FASZOMAT!” –

írta a minap a Bádogos-Zsolti.

Hoppá: bár (természetesen) nem a kép alá!

Nem hivatalos.

Mármint a kép.

Az szerkesztett.

A bádogosé nem.

Az eredeti és hivatalos!

 

Hogy ne mondjam: fura ez a világ!

Benne kis országunk is.

Azt hinnéd, olyan nagy, hogy nem ügy elbújni benne.

Ezzel szemben: ma már nem lehet.

Minden kiderül.

Minden.

Ha nem is azonnal, de idővel biztosan.

Ki hinné: „A magyarok leggazdagabb egy százaléka birtokolja a hazai összvagyon egyharmadát”.

Ki hinné: „244 milliárd forintért megveszi az állam a zuglói gigaberuházást”, no kitől, hát persze, az ország vejétől.

„A pedagógusok már átmennek Romániába tanítani”, mert ott kapnak annyit, amiből meg is tudnak élni.

A „miniszterelnök úr” Türkmenisztánba látogatott!

Ez NEM titok.

Vajon mit kereshetett ott?!

 

A képen (egy) az „UTCAI HARCOS” látható.

Igazi magyar, keresztény (vagy inkább „keresztény-magyar”), már ugyan nem mai-gyerek és nem „éppen jövök a templomból”, de egy „egyszerű” Fideszes ember.

Aki a „nagyon nehéz nemzetközi helyzetben”, amikor „össze van zavarodva a nemzetközi politikai élet” éppen Türkmenisztánba látogatott.

Ami egy másik „békepárti” ország.

Ahol – igaz, (még a szent) korona nélkül – arany-fotelbe ültették.

Ahol arról (tárgyalt) beszélt: „megindítjuk a magyar nyelv tanítását Türkmenisztánban”.

 

Aztán hazafelé megállt egy török (pálinkára) kávéra is, mit nem ad isten, éppen a Bajnokok Ligája döntőjén Isztambulban.

 

Miközben:

  • háború van;
  • veszélyhelyzet van kihirdetve;
  • szavazásra vár a Fideszes javaslat arról, hogy kiskorúak is vadászhassanak lőfegyverrel („egy legalább öt éve érvényes vadászjeggyel és vadászlőfegyvertartási engedéllyel rendelkező, a vadászterületen a kiskorúval együtt tartózkodó felnőtt a sörétes-, vagy legfeljebb 0.22 kaliberű golyós vadászlőfegyverét engedi át nekik, és a vadászat teljes időtartama alatt közvetlenül felügyeli és kíséri őt”);
  • az index hosszan magyarázza a státusztörvény szükségességét, pedagógus-barátságát, igaz csak a román kormány egyezett meg a sztrájkoló pedagógusokkal;
  • Borkai Zsolti megint (gruppen) „csatába” indul;
  • „Elfelejtett bugyit venni szexi, kivágott ruhája alá a magyar énekesnő” az origo szerint.

 

 

 

Szóval: az „UTCAI HARCOS” ott ül a fotelben.

Talán egy krémes van az asztalon.

Csak le ne egye magát.

Mert az nem pörkölt.

Nem a rezsi-biztos által kotyvasztott pacal.

Talán krémes.

Már biztosan a meccsre gondol.

Hogy „mi a fa@nak kell neki itt ülnie, miközben már melegítenek a srácok.

De lehet, nem erre gondol.

Hanem az OLIMPIÁRA!

Amit meg akar(na) nyitni.

Kerül, amibe kerül.

Mint az Atlétikai VB.

Miközben a Péterfy Sándor kórházban novemberig szünetel a kardiológiai szakrendelés.

Mert az orvoshiány…

Ami csak úgy jött.

Magától.

Veszélyhelyzet ide, veszélyhelyzet oda.

Nem ért a szóból!

Az qur@a infláció sem.

 

Az „UTCAI HARCOS” ott ül a fotelben.

Rezzenéstelen arccal.

Kezei a combjain nyugszanak.

Most nem csattogtatják az ostort…

 

„Ó, HOGY KAPNÁD BE AZ ÖSSZES FASZOMAT!” –

írta a minap a Bádogos-Zsolti.

Hoppá: bár (természetesen) nem a kép alá!

Nem hivatalos.

Mármint a kép.

Az szerkesztett.

A bádogosé nem.

Az eredeti és hivatalos!

 

  1. 06. 11. vasárnap

 

 

NEM ALUDTAM

Nem mentem el.

Az ötvenötödikre.

 

Ötvenkilenc évvel ezelőtt.

Kezdődött.

Akkor észre sem vettem.

Akkor még állt a Népstadion.

Meg a Blahán a Nemzeti is.

Csilingeltek a villamosok a Nagykörúton.

Napsütötte napokon rengetegen sétáltak arrafelé.

Éledezni kezdett.

Már autók is szép számban.

 

Pezsegni kezdett …

 

Akkor kezdtem el a gimit.

Akkor még nem tudtam: életem legszebb négy éve lesz!

(Bár emlékszem: már akkor is gondoltam arra, hogyan fogok emlékezni ötven-hatvan év múlva az akkori időkre – most itt van, akkor szebb volt…)

Lassan oldódott.

A feszültség.

Az ismeretlen társakkal, az ismeretlen (szigorú) tanárokkal szemben.

A fegyelem volt talán a legnehezebb.

Ülni a padban.

Ott, a legfölső emeleten a sarok-szobában.

Tizennégy-öt évesen.

Amikor mozogni, rohangálni kellett (volna).

Aztán „csajozni”.

Helyette a „város-államok”; Arisztotelész, Homérosz, angol, rajz-ének…

És persze az „orosz”.

Az Oszival.

Aki akkor még nem volt az „Oszi”.

Csak később lett azzá.

Az elsőben – nekem – nagyon nehéz volt.

Alig találtam a helyem.

Hamar megkaptam a „nehezen kezelhető”, „rá mindig figyelni kell” szerepet.

Az első háromnapos osztálykiránduláson is…

Aztán hirtelen minden szép lett: a történelem, a matek, a közösség, a tanáraink – a lányok…

Eszmélni kezdtem, kezdtünk.

 

De most nem erről akarok írni.

 

Sokat kaptam.

Talán mindent „is”.

Útravalót.

Reményt.

Világnézetet.

Élni-akarást.

Talán „élni-tudást” is.

Értékeket.

A kudarcok, botlások, „kis”-bűnök elfogadását.

Szépséget…

 

Azóta eltelt félévszázad!

 

Elmúlt.

Sokan meghaltak.

Mi mégis itt vagyunk.

Csoszogósan, megöregedve, a szavakat keresgélve: már az „idegen anyag” se tud szaporodni a fogunkban…

Ideje (lenne) szembenézni.

A tanultakkal.

Kívülről ránézni.

Talán megérteni.

Hogy úgy éltem-e (le) az életemet?

Hogy csak azt tettem, amit kellett?

Úgy, ahogy megírták?

Írtam-e én is, vagy csak eljátszottam?

Talán írtam, írtuk is.

De mi fogta a ceruzánkat?

Hűek maradtunk önmagunkhoz?!

Ha még egyszer kezdenénk, „jövőre veled ugyanitt”?!

Akarsz erről beszélni?!

 

Nem mentem el.

Az ötvenötödikre.

 

Jövőre nem lesz.

Ötvenötödik.

Lesz ötvenhatodik…

  1. 06. 10. szombat

ROBBANTÁS

Csak egy kép.

Nem mai.

Akár lehetne mai is.

De nem az.

Ma már „áll” a Nemzeti!

 

Ma másképp robbantanak!

Nem „dinamit” -tal.

 

Ma „csak” – azonnali hatállyal – kirúgja a másik pályázót.

Ma „csak” nem ad pénzt a független színházaknak.

Ma „csak” megjelentetnek könyvet „Hofi Gézától Bródy Jánosig: ez a kultúra kommunista megszállása” sugallásával.

Ma „csak” benyújtják a „A pedagógus életpályáról szóló 04255 számú javaslatot”.

Ma „csak” Philip a média-cár, aki azt mond, amit csak akar.

Ma „csak” megint Olimpiát akar rendezni, már meg is kezdte a beetetést a pénzünkből, de a pedagógusok béremelésére nem „fussa”.

Ma „csak” megint szaporodnak a „zanyázó” Messenger üzeneteim…

 

Romok.

Mindenütt romok.

 

Viszont „Tizenegy éves gyerek cége építene lakóparkot a Balatonnál”…

2023. 06. 09. péntek

LÁMPAVASRA…

Rendületlenül…

Írtam tegnap.

Ma is.

Mert a „hatalom” is rendületlen.

Most a lámpavassal.

Hisz’ „veszélyhelyzet” van!

(Ezért(?) repül Türkmenisztánba a SAS! – vagy nem ezért, hanem mert máshová nem hívják, legföljebb küldik.)

Vissza a lámpavashoz.

Veszélyhelyzetben nem lehet oda akármit kirakni.

Hogy nézne az ki.

Pláne, ha a bátor, boldog, hű segget-nyaló haver érdekeit sérti.

Hova tart ez a világ?!

Jesszusom.

Már a Védelmi Tanácsot is össze kellett hívnia.

No, talán nem ezért.

Ezt megoldotta egyedül is: csípőből!

Mi az, hogy a főváros, a „Bűnös Város” pályáztat, meg talán más nyer.

És ha az „unijó” nem ad majd pénzt?

Annak a szegény „csókosnak”?!

Olvasom: „Több mint 9 milliárd forint nyeresége volt a végrehajtóknak tavaly”!

Bameg!

A legtöbbet a Schadlné kaszálta!

Veszélyhelyzet ide, veszélyhelyzet oda.

Meg a sittre vágás is.

Végre csökkent.

A magyar infláció.

Már csak 21,5%!

Még ugyan nő, de már csökken.

Mondta a miniszter.

Ha a miniszter mondja?!

Ugyan ez még a háromszorosa az európai átlagnak, még mindig nem egyszámjegyű, de már látható.

Az élelmiszereké is: az 33,5%!

Veszélyhelyzetben!

Még szerencse, nem tudjuk, mennyi a gumiboté.

Vagy a gáz-szpréjéé.

Annyi baj legyen.

Legföljebb kifizeti a költségvetés.

A te zsebedből.

Érted.

Érted?!

 

Nézem Szabalenkát.

Ott rohan, csúszik-mászik, üti a labdát.

A Roland Garroson.

Neki drukkolok.

Pedig tudod: fehérorosz.

Lukasenka országából.

Mégis neki.

Vajon így gondol a világ is ránk?

Magyarokra?

Az orbán-országiakra?!

 

Rendületlenül…

Írtam tegnap.

Ma is.

Mert a „hatalom” is rendületlen.

Most a lámpavassal.

  1. 06. 08. csütörtök

 

 

 

 

RENDÜLETLENÜL…

Teszem(?) a dolgomat.

A hatalom is.

Én írom a bejegyzéseimet, aláírom a petíciókat, elmegyek tüntetni a pedagógusokért, beszédet is mondok – visszhangtalanul.

Ő(k) közben benyújtj(ák)a a salátatörvényt – tegnap éjjel.

Közben a KSH kiadja az újabb jelentését: az infláció 24% („nem akar érteni a szóból”); 8,3%-kal csökkent az ipari termelés; 12,6%-kal a kiskereskedelmi üzletek forgalma; 0,9%-kal elmarad a tavalyi évtől a magyar gazdaság teljesítménye – viszont a NER oligarcha vagyona nő, már a holdról is látszik.

A másik, a pénzügyminiszter közben benyújtja a jövő évi költségvetést – miközben még a ’21-es sincs lezárva.

„Azt csinálnak, amit akarnak” – írom le, inkább magamnak, minek is?

 

Közben jön a meghívó: az ötvenötödikre…

Már ennyi lenne?

Ötvenöt éve ballagtunk el?

A Feneketlen tó partján?!

Mekkorát fordult azóta a világ!

És hányszor!

Vajon mi is?

Aszerint és úgy is éltünk az elmúlt ötvenötben?

Lehet erről komolyan beszélgetni?

Föl lehet egyáltalán tenni a kérdést?

Vagy nem alkalmas erre az a fehér asztal?

És ha a gyerekeink, unokáink kérdik majd?

Vagy az Oszi leszól föntről?

Á, nem érdemes ezen morfondírozni…

 

Változik minden.

Már tornádót is filmeztek a szomszédban.

Az előbb még zuhogott, most meg már hétágra süt.

Thessza ma nincs jó passzban: csak nyúlik, fekszik.

A háttérben megy a Roland Garros Párizsból.

Párizs!

Ady!

Már ezren vagyunk az „Ady Endre a miénk!” csoportban a Facén!

Ezt nem vehetik el tőlem!

 

Ezt sem…

2023. 06. 07. szerda

VARIÁCIÓK (2.) …

(Fidesz-módi a kilépés az Unióból)

  1. Húzzák, amíg húzhatják
  2. Csinálják, mint eddig is
  3. A Baloldaliakra mutogatnak
  4. Balhéznak még egy darabig
  5. Aztán ártatlan szemekkel kérdeznek
  6. Néhány összetákolt törvényjavaslatot benyújtanak
  7. Békéért imádkoznak
  8. Viszont nem mennek Kijevbe – talán majd egyszer
  9. Moszkvába viszont gyakran
  10. A kárpátaljai magyarokért aggódnak
  11. A Koszovóba küldött katonákért repülőt küldenek
  12. Beküldik Novákot a kórházba is
  13. Közben elfogadja a moszkvai pátriárka kitüntetését a béke élharcosa
  14. Óvatosságra intenek az ellentámadás előtt – a támadás előtt nem
  15. A szankciók hatástalanok
  16. Senki nem béke-párti – szerintük – az Unióban
  17. Csak lopnak és korruptok – szerintük
  18. Ott, Brüsszelben
  19. Itthon minden rendben van
  20. A vagyonnyilatkozatokban – persze néha javítani kell
  21. Akkor (hirtelen) változik a hang
  22. Már hirdetik: a magyar gazdaság az uniós források nélkül is
  23. A haderőt is fejlesztik
  24. Már a sofőröket is nevelik, csicskáztatják
  25. Már elhintik: az Unión kívül is van élet
  26. De még kell az elnökség
  27. Vagy kellene
  28. Lenézni megint a Bűnös Városra
  29. Miközben kézcsókot imitál
  30. Ha nem kell, hát nem kell
  31. Zakson
  32. Közben előkészítik
  33. A búcsúvacsorát
  34. Már itt is az első tószt
  35. Jöhet a „levest”
  36. Aztán megint egy tószt
  37. Aztán a „fő-kaja”
  38. Már föl is szolgálják
  39. Aztán isznak egy pohárkával
  40. És kilépnek
  41. A népre hivatkozva
  42. Vagy nem is így lesz…

 

  1. 06. 06. kedd

 

 

 

ENGEDD EL?!

Hányszor írtátok már nekem kommentben!

Hányszor figyelmeztettetek!

Annyi minden szép van a világon: az unokák, a virágzó kerti tó, Thessza…

Miért nem engeded el?!

 

Hogyan is mondta az ártatlanul(!) börtönbe zárt lány az apjának a láthatáskor: „békéljek bele, el kell engedni az egészet, a gyengeségemet, a bűntudatomat, az ártatlanságomat, nem számít az igazság, csakis a béke…”.

„Nem tesz panaszt az anya, akinek fiát elvitték a rendőrök a Karmelitánál” – olvasom a „hírt”.

„160 milliós osztalékot vett ki cégéből a katonai titkosszolgálatok államtitkára” – ugrik föl a másik.

Elromlott a Ferrarija, hát a Lamborghinijével ment a találkozójára – már nem is tudom kiről, hol olvastam.

„Nyolcadával esett vissza áprilisban a kiskereskedelmi forgalom” – jön az újabb…

„24% az infláció áprilisban” – írja a KSH.

„Kést rántott Orbán születésnapi miséje után egy idős nő Budapesten” – persze a cikkből kiderül, csak „levágta” az ellenzéki molinót.

„Büdös komcsi…” – villog a szemembe a komment valamelyik bekezdés alatt.

 

Miért nem engeded el?

 

És akkor „kinyílik” az Ady kötetem.

Ami még apámé volt.

Annak idején.

Amikor a gimibe jártam.

(Most lesz az ötvenötödik érettségi találkozónk!)

Egy versnél.

Benne a ceruzás bejegyzéseim.

„Garami Ernőnek küldöm” – írta a cím alá.

„Mi megmunkáltuk, hajh, jól a lelkek,

Rabságok, sebek, búk és keservek

Izzadtságos, rossz magyar földjét…”

 

Tényleg „megmunkáltuk”?

 

Hisz’ szájtátva álldogálunk az ablakunk előtt!

„Ennek így kellett lennie.”

Vad geszti bolondok vagyunk mindannyian!

„Úrnak, magyarnak egyként” rongyok…

„Bécs, babona, gróf-gőg, irigység,

Keletiség, zsandár, alázat,

Egy Isten se tudná lefogni

Ereinkben ma már a lázat.” – írta 1912-ben!

Ma vajon mit írna?

 

Hogy hallgassuk „az esték zümjét”; „friss sóhaját a reggeleknek”?

Mert „Budapest futós utcáin/ S falvak csöndjén…” bizony dühök nem remegnek…

 

Miért „engedjük el”?!

 

Olvasom a ceruzás bejegyzéseimet a vers mellett: „egy lendület… végtelen, fokozódó düh… tehetetlenség… vagy-vagy… sürgetés, rohantatása az időnek… csak a forradalom”.

Vagy „A csúf Halált itt vetették el”?

 

Most és itt nincs más, csak a „züm”.

Csöndes, minden csöndes.

Pedig el se zúgtak…

 

Dél van, egy írással rövidebb, „és egy nappal az élet is…”.

 

  1. 06. 06. kedd