Csapzottan, de hetykének tűnően kimászott az Adriából, fölcammogott a lépcsőkön, megigazította magán a testét borító leplet, (kínlódva) belemosolygott a köztéri kamerába és belépett a kertbe. Alaposan és szuszogva megtörölte a testét, „egészen jól nézek ki, jó formában vagyok” – gondolta, elégedetten levette vizes fürdőnadrágját, nehézkesen belebújt bő klottgatyájába és nagyot hörpintett az odakészített pálinkájából. „Ma akkor egy jó kis programalkotó beszédet írok”, és hozzáfogott. Nehezen indult az írás, de nem idegeskedett, várta a – jó magyar szokás szerinti – böfögést, ami előbb-utóbb mindig jön a pálinkára. „Na itt is van” – konstatálta és alig olvasható, macskakaparással skribált jegyzeteibe pislantott. „Valami ütős kell, nyavalyog a had, föl kell rázni őket” – gondolta és szétnézett valami rágcsa után, „koslató” szemei azt nem találtak, viszont a szomszéd asztalon megpillantotta a gondosan odakészített házi-kolbászt, nagyokat nyögve hátra lökte párnával kibélelt székét és odaballagott, „megkóstolom, ma még úgyis csak egy kis disznósajtot kaptam, enni pedig kell, mert a magyar ember éhes hassal nem tud nagyokat álmodni se, programot adni se”, és hozzáfogott. Kicsit később, a piros-fehér-zöld zászlócskákkal színezett papírszalvétával megtörölte zsírtól csöpögő kezét-száját, összegyűrte azt és a kolbászos-tányér alá nyomkodta az asztalon és „innom is kéne valamit” felkiáltással megint böffentett egy jót. Úgy is tett, hamar megtalálta a vörösbort és a poharat, töltött és hörpintett, majd hátra caplatott az árnyékban „őt váró” nyugágyhoz és – ahogy tőle tellett óvatosan – beledőlt. „Majd amikor fölébredtem” – gondolta még, de már horkolt is…
Álmában fogadta őt Donald; megnyitotta a budapesti olimpiát; fogadta a gratulációkat a Fradinak a Konferencia Ligában, a világhíres litván csapat ellen elért újabb győzelméért; lenyomta az inflációt 16% alá is; Misivel tapsikolt az újabb milliárdos EUR hitelfelvétel sikerén; talált még három gondnokot, akik beálltak az iskolában kémia-tanárnak; Lölővel ropogtatták egymás hátát, miután újabb közbeszerzéseket nyert; és fölvetette Récsöllel a sztrádán hagyott szaros-pelenkát; aztán elöntötte a víz, elkezdett izzadni, mert saját magát látta Kötcsén, ahogy beszél, artikulál, látta a rá szegeződő tekinteteket, érezte a lelkesedő várakozást a hallgatóságban és belekezdett és mindezeket mondta el Kötcsén… Akkor érezte, hogy valaki rázza a vállát, nógatja is, hallotta „Főnök, ébredjen föl, ne kiabálja, hogy „nem ér a nevem”, az egyik TEK-es fegyveres őr hajolt fölé és akkor végre fölébredt…
- 09. 09. szombat