„Nem lehet a megoldani
problémákat ugyanazzal
a gondolkodásmóddal,
amellyel csináltuk őket.”
(Einstein)
Így van ez most is: adva van a probléma – kinek-kinek mi: „a magyarok majdnem fele nyomorog vagy a nyomor szélén áll”; „Orbán és Putyin piszkos üzleteit leplezi le a Washington Post”; közbeszerzést írt ki a Honvédelmi Minisztérium lélegeztetőgépek vásárlására; már szeptemberig többet repült a (kis) Szijjártó, mint a Föld-Hold távolsága; a miniszterelnök egy köteg pénzt számlálva az utcán belépett egy házba, jön a szuverenitásvédelmi törvény és alaptörvény-módosítás; megint választások lesznek, és – és vajon ebben a helyzetben mi a teendője egy vidéki nyugdíjasnak, akit – bár lépcsőzik rendületlenül – de még (teljesen) nem vitt el az Alzheimer…
Kertet ápoljon csak, sétáltassa a kutyáját, látogassa az unokáit, várja a postást a végeláthatatlan csekkekkel, a kukás autót, hogy elviszi-e ma a szemetet; nézzen meccseket és közben hörpintsen egy kicsit a vörösboros poharából?
Ezek is válaszok.
És ha nem hagyja békén, nem hagyja nyugodni ez a nagy büdös (xarság) helyzet?
Hát akkor legyen (legalább) FESZÉLYEZŐ!
Hogyan is olvastam éppen tegnap: „Ezzel szemben a legtöbb kívülálló természetesen feszélyez” – mondta Tony Judt Timothy Snydernek a „Gondolatok a 20. századról” folytatott beszélgetőkönyvükben, amikor a londoni értelmiségről, a bevándorló színes-bőrűek értelmiségivé válásáról, a közösségen belül a kritikus szerepét vállalókról folyt éppen az eszmecseréjük.
Kívülálló – bár nem „bevándorló színes-bőrű – már vagyok: onnan a múltam miatt (ez nem is zavar, sőt természetes); innen a franc tudja, talán az öregség, talán a kritikusság, a „másként látom és akarom megváltoztatni a világot” miatt. Ez elintéztetett; végérvényesen lerendeztetett. De akkor is „ide” tartozom! Ha akarják, ha nem; ha elfogadják, ha nem! Majd az utókor, az unokák eldöntik!
Marad a feszélyezés, a belső elköteleződés, az aggódás – és a kritika!
Remélem: én is feszélyezek.
A beszélgetőkönyv egyik beharangozója szerint, korábban, a XX. század elején „az elköteleződés azt jelentette, hogy feltárjuk valaminek a hamisságát. Egy nemzedékkel később már absztrakt igazságok kinyilvánítását jelentette.” Hát akkor nosza, megjelenítem a „hamisságot”, minden hamisságot: „onnan” is, „innen” is! Ha fájdalmas, akkor is!
Amikor nincs demokrácia, mert az alapvető demokratikus intézmények már nem működnek, akkor nem lehet tovább a demokratikus játékszabályok szerint „játszani”.
Nézz körül, barátom: mit látsz?!
Túlélési vágy mindenütt; „valahogy csak élni kell” cselekvés; kollaboráció a jövőért – sehova nem vezető szólamok.
Akkor inkább a FESZÉLYEZŐ!
Mert megoldani a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amellyel csináltuk őket nem lehet.
NEM LEHET!
- 09. 27. szerda
(Kép: facebook)