„Minden rózsa virág.
Egyes virágok gyorsan hervadnak.
Tehát egyes rózsák gyorsan hervadnak.”
(Kahneman: Gyors és lassú gondolkodás)
Mióta nyugdíjas lettem, egészen megváltozott a napi ritmusom.
Az improduktív, látszólagos pótcselekvések-pihenések uralják az időmet.
Kávézgatások, pipázgatások-pipatisztogatások, lassúló-rövidülő séták, meccs-nézések – és persze kifakadások, dühöngések a világ alakulásán, a napi semmittevések egyhangúságán (az élet reménytelenségén, az elmúlásán).
És persze olvasás.
Most éppen Daniel Kahneman-t olvasok, aki arról ír … – mindegy, olvasd el te is.
Az előbb tőke idéztem.
Itt egy másik is: „Egy ütő és egy labda együtt 1,10 dollárba kerül. Az ütő 1 dollárral többe kerül, mint a labda. Mennyibe kerül a labda?” Kapásból válaszoltál? Hangosan is kimondtad, vagy csak magadban mormoltad? Mi volt a válaszod? Na most egy kicsit gondolkodj, nem kell gyorsan válaszolnod, vegyél mély levegőt, aztán… Megint ugyanaz a válaszod? Képzeld el: Kahneman szerint a Harvard-, MIT- és Princeton-hallgatók 50%-a sem adott jó választ! (Kiszúrjak veled, csak a végén írjam meg a helyes választ, kényszerítselek a bejegyzés az elolvasására, ahogyan azt a „jó” manipulátorok teszik, legyek én is olyan, mert „a cél szentesíti az eszközt”? nem, fölmentelek a további olvasás alól, ha nem érdekelt eddig se: „5 cent”.)
Észre sem veszem-veszed vesszük, hány és hány ilyen „kérdés” merül föl az életünk során, amire kapásból-rutinból-megszokásból azonnal reagálunk-válaszolunk, aztán később, egy kicsit már lehiggadva-csillapodva újra-gondoljuk a kérdést, aztán egy másik választ adunk – de akkor már késő lesz.
Ilyen világban élünk!
„Drága Mama-anyósom” alig bírta megtanulni a színes televízió csatornáinak a kapcsolását, amikor mar orrba-szájba „lettek” és közöttük lehetett választani. Anyám-Mami ugyanígy: mindig „elöntötte a víz”, , ha az automatából pénzt kellett levennie, nehezen tanulta meg bank-kártyája PIN kódjának a használatát. Nagynénikém, Éva néni 80 felett tanulgatta a Skype használatát, mert egyik unokája Spanyolban folytatta életét…
Erőfeszítést kellett tenniük, hogy legyőzzék szorongásukat, hirtelen reakcióikat.
„Rövid az élet…”, dúdolgatom a dalt, „de amíg élek…”.
És mennyire fölgyorsult!
Ha akarod-akarom, ha nem: reagálni kell – nincs (ez nem) mese!
Napról napra, percről-percre válaszokat kell adnod-adnom, és válaszokat is adsz-adok: hogyan segíts-segítsek a gyereknek-unokának; ezt vegyem vagy amazt; menjek-e sétálni vagy inkább ledőljek a hűvösbe; őt támogassam vagy a másikat; mit olvassak és miért; mit nézzek meg az interneten; legyen-e véleményem vagy…
Mióta nyugdíjas lettem, egészen megváltozott a napi ritmusom…
- 06. 26. szerda