Tegnap elment az osztály színházba, a Vígszínházba megnézni egy híres színházi darabot, amire mondta az Ofő, hogy nem évül el, szemben sok lopással, amit öt év után nem lehet megtalálni. Azért ebbe a színházba mentünk, mert ez közel volt az iskolához, és a darab is csak negyed tízig tartott, és azt gondolta az Ofő, hogy utána könnyen hazajutunk. De mi a színház után még lógtunk meg dumcsiztunk egy kicsit a Robival, meg a többi összefogásossal. Az osztályban nagy vita volt, hogy ide menjünk színházba vagy máshova, mert a viktoristák azt mondták, hogy az Eszenyi színháza nem jó színház és a Balázs Péternek kellene lennie az igazgatónak, de a Robi azt mondta, hogy a Balázs még egy pályázatot se tud rendesen beadni, úgy kellett megbuzerálni a kiírást, olvasta az interneten. Erre a Kerényi gyerek azt mondta, hogy most már elég volt a nemzetközis liberista, kozmopolitista, anarchista, buzista színházakból, vérbő, magyar anya és apa által vezetett, igazi magyar színház kell, ahol a magyar életet zanzásítják meg a magyar színészek. Erre azt mondta a György Petya, akinek az apukája egy esztéista, hogy ő csak jól akar szórakozni és nevetni a színházban, tőle lehet az vérbő vagy vér-szűk is akár, és az se baj, ha nem a zanzás magyar életről szól, csak persze utána el lehessen gondolkodni azon, amit a színpadon játszottak. Erre részvételre jelentkezett a Balogh Zolika, akinek az apja egy református lelkészi miniszter, csak most szüneteltetésben van a lelkészsége és ez látszik is néha, amikor megszólal, és kenetteljesen azt mondta, hogy inkább nézzük meg a Vitéz lelkeket a Tamási Árontól, mert az a Nemzeti Színházban játszódik és azt már visszavették a nemzeti erők. De akkorra már az Ofő berekesztette a vitaülést és mégis a Vígszínházba mentünk.
Mi nem csalódtunk, mert sokat röhögtünk és nem volt igaza az Ofőnek, mert ez teljesen a máról szólt és még piros-fehér-zöld dosszié is volt benne, tehát a Gogol a magyaroknak is írta ezt a darabot, mert ha az olaszoknak írta volna, akkor a dossziék más színsorrendben jöttek volna. Azon egy kicsit el kellett méláznunk, hogy mit jelent: „maiasított, magyarosított tragikomédia fifti-fiftiben, két részben, okosba’”, de ezt majd megkérdezzük a György Petyától holnap. A darab egy medencében zubogott, mint a vízfolyás, de csak néha volt víz a poharakban, amit kiöntöttek és kifröccsentettek egymásra a szereplők. Azt értettük, hogy mindenki hazudozott össze meg vissza, meg hogy dugdosták a pénzt a Hlesztakov zsebeibe és ez színtiszta korrumpáció, amit még a Polt Petyus is megerősített, amikor megkérdeztük, bár hozzátette azt is, hogy nem mindig, meg hogy nem mindegy, hogy ki kapja, amit persze nem értettünk. Ami érdekes volt az az, hogy a viktoristák a szünetben el akartak menni, hogy ugye ők megmondták, hogy ezt az eszenyista darabot nem szabad megnéznünk, mert ez egy olyan „aktuális, szatirikus és groteszk kép a korrupció ördögien álnok rendszeréről”, ami nem is Magyarországról szól, hiába mondta a végén a Hegedüs Géza bácsi, a polgármester, hogy „Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!”. Az is jó volt, hogy a végén kiderült, hogy tényleg megérkezett az igazi revizor is. Remélem nemcsak a színpadra fog megérkezni, és akkor majd lesz megmerevedés!
tanuló