Nemeskürty István az 1993-ban írt, MI MAGYAROK című könyvében fölidézi a pillanatot, amikor külföldön magyar szót hallunk, ez első érzés az örömé. Én is emlékszem, amikor a ’80-as évek közepén a Skodánkkal mentünk feleségemmel Svájcba, tévedésből letértünk a sztrádáról a Rajna partjára és szemből egyszer csak föltűnt egy magyar rendszámú kamion, (nem tudtuk, csak reméltük, gondoltuk, hogy magyar ember a vezetője), majdnem elsírtuk magunkat, önfeledten és boldogan tülköltünk egymásnak, pontosabban a kamionos tülkölt nekünk, mi „rekedten-skodásan” dudáltunk csak: az volt addigi életem és az utazásunk egyik legnagyszerűbb pillanata! Aztán később, jóval később, amikor Argentínába, Buenos Airesbe sodort az élet és az egyik téren tangót táncolt egyedül egy hölgy, majd egyértelmű hívással engem hívott táncba, oda, a kör közepébe, az emberek körülöttünk mosolyogtak, tapsoltak, majd, amikor vége lett a táncnak, ropogtatták a hátamat, és spanyolul-angolul kérdezgették, „ki fia-borja vagyok én”, majd, amikor elmondtam, hogy magyar vagyok, fülig ért a szájuk és kiabálták: „Puskász, Puskász”, na akkor is éreztem… Aztán még később, amikor a három fiammal Londonban betértünk egy Pizzériába, rendeltünk, majd kihozták a négy pizzát, akkor a legidősebb fiam morogva kérdezte: „ez a nagy pizza, nálunk ez a kicsi” és a pincér-fiú mosolyogva válaszolt magyarul: „itt ez a NAGY!” és mind az öten hangosan elnevettük magunkat és …
Hogyan is írta Nemeskürty: „Mindez nem „nacionalista” túlbuzgóság vagy gőg folyománya, hanem egyszerű, de eltéphetetlen összetartozási érzés megnyilvánulása.”
Nos, a mai orbáni-elbődülés alatt semmi nem jött ebből elő. Semmi megrendülés, csak a szégyen érzése.
Miatta.
Amikor – a nagy, félelmetes és mégis sokatmondó csöndbe belehazudta-harsogta: „…mégiscsak harcolnunk kell. Az álláspontunk világos, MI (kiemelés tőlem) nem kívánjuk, hogy mindenkinek ugyanaz legyen a hite, nem kívánjuk, hogy ugyanolyan családi életet éljen, vagy részt vegyen ugyanazokon az ünnepeken. De ahhoz ragaszkodunk, hogy van közös otthonunk, van közös nyelvünk, van közös közszféránk, van közös kultúránk, és ez az alapja a magyarok biztonságának, szabadságának és jólétének, és ezért ezt mindenáron meg kell védeni. Ezért nem fogunk kompromisszumot kötni. Nem fogunk kompromisszumot kötni, nem hátrálunk, Európában ragaszkodni fogunk a jogainkhoz, nem engedünk se a politikai, se a pénzügyi zsarolásnak”.
„Mi a mi?” – kérdezett vissza Eszterházy Péter 2005-ben a „MI a MAGYAR” kérdésre. De hát ezt Orbán nem is értené, nem is érti, ahogy követő-szajkózó hívei sem!
Ezért nem néztem meg.
„Csak” a telexen, az indexen követtem veszélyes zagyvaságait…
- 07. 22. szombat
(Kép: index)
(persze minek…)
