(36.)

Mennek a napok, egymás után észrevehetetlenül, szépen sorjában, ahogyan a ház épül: tégla, habarcs, majd a habarcsra megint tégla, rakódik egyik a másikra, másik az egyikre megállíthatatlanul és véglegesen, A meleg már kibírhatatlan, majd lecsap egy vihar és kegyetlenül végig söpör a kerten; az aranyhalak viszont fölélénkülnek, följönnek a „mélyből” hirtelen és ide-oda cikáznak a tavirózsák hatalmas levelei közt. Thessza kutyánk behúzódik a fotelom elé, rárakja fejét a lábamra, meleg szemeivel türelmesen és élénken figyel, jön-e már a játék.

De én nem mozdulok.

Talán a párás, nyomasztó meleg a bűnös, a mellemre nehezedő nyomás, vagy másról lenne szó?

Minek olvasom Thomas Mann 1933-1939 között írt naplójának részleteit? Minek nézek híradókat, hallgatok híreket, olvasok blogbejegyzéseket?

Mindegyik egy-irányba mutat!

„Új, posztfasiszta tömörülés jelent meg, egyelőre csak egy nyilatkozat erejéig Európában, amelyhez Orbán is csatlakozott” – nyilatkozta TGM az internetes (mert a NER „einstandolt” frekvencia nélküli) Klubrádiónak. Magyarországon a (parlamentáris) demokrácia romokban; az alapvető emberi jogokat a hatalom semmibe veszi; a „rendkívüli állapotot” – többféle veszélyhelyzetre hivatkozva – évről-évre, hónapról-hónapra (a törvényi feltételeket figyelmen kívül hagyva) folyamatosan kihirdeti; a kormány alkotmányos polgári jogokat függeszt föl; bűnösöket, külső és belső ellenségeket (mindenkit, aki nem NER-hívő) megnevez, vegzál és büntet.

Közben művészek, írók, költők („és csecsszopók), egyszerű bűntelenek – mert rákényszerülnek – hagyják el az országot (most éppen Nagy Boldizsár, a Meseország mindenkié és a Micsoda család! gyermekkönyvek szerkesztője, korábban Kertész Ákos, Péterfy Gergely, Ágoston László); nem tér vissza „Az Orbán vezette Magyarországra Olaszországból a magyar holokauszt-túlélő”.

Milyen országgá lettünk?

Közben Jason Stanley, a Yale Egyetem filozófusa tíz szempontot sorol föl a fasizmus jellemzőjeként: annyire ismerősek, annyira jellemzőek a NER világára is! Az ország kettéosztása: „Mi” (a NER-hívők) egy mitikus múltból származunk, „ők” ezt tagadják, csúfolják; a szavak jelentését kifordítják, tudományos értelmezésnek hazudják a propagandát; az értelmiséget, a tudást, a gondolkodást csúfolják; a tényeket tagadják, semmibe veszik; a kisebbséget kirekesztik, veszteségnek állítják be; „mindenki bűnös, aki nincs velünk”, rendőri ellenőrzés jár nekik; csak a „család” létezik, és hogy ki a család, azt a NER mondja meg; a „bűnös város” bűnös; aki a NER-en kívül van, az lusta, munkakerülő, nem „érdemel” mást, csak az „árok-partját”.

Minden pontos. Letagadhatatlan.

Olvasom Thomas Mannt: „Betiltották a Tage-Buch-ot és a Weltbüchné-t. aggódom a Rundschau miatt. Semmi kétség, mindenképpen az a szándékuk, hogy megfosszák a nemzetet a művelődés valamennyi lehetőségétől… A műveltség és a gondolkodás képessége nem kívánatos, annál kívánatosabb viszont a népbutítás, mert így gépiesen és egyformán lehet uralkodni minden és mindenki felett … Zürichben állítólag hemzsegnek az emigránsok … Van abban valami pokoli, ahogy minden szót jó előre kiszámítva arra az ostobaságra hegyeznek ki, amit a szónok végül elsüt, miközben pimaszul lábbal tiporja a többi tudást, a tisztes igazságot.”

Mennek a napok, egymás után észrevehetetlenül, szépen sorjában, ahogyan a ház épül: tégla, habarcs, majd a habarcsra megint tégla, rakódik egyik a másikra, másik az egyikre megállíthatatlanul és véglegesen, A meleg már kibírhatatlan, majd lecsap egy vihar és kegyetlenül végig söpör a kerten; az aranyhalak viszont fölélénkülnek, följönnek a „mélyből” hirtelen és ide-oda cikáznak a tavirózsák hatalmas levelei közt. Thessza kutyánk behúzódik a fotelom elé, rárakja fejét a lábamra, meleg szemeivel türelmesen és élénken figyel, jön-e már a játék.

De én nem mozdulok.

2021.07.13.kedd