(59.)
Thessza nem „szép” kutya: hosszúak a fülei, néha ki is fordulnak és láthatóvá teszik a porcokat; amikor először láttuk, annyira csúnyának találtuk, hogy rögtön „szépnek” tűnt. Amióta velünk van, azóta még „szebb” lett: vajh miért? Most is itt van a lábamnál, fülig ér a „pofája” és vigyorog, ahogy rám néz azokkal a barna szemeivel.
Mennyiféle kutya (macska, kacsa, állat) van a világon, mindegyiknek más a hangja, a szőre, a szokásaik is annyira különbözőek: van, amelyik gyanakvó; van, amelyik azonnal morog, támad; a másik meg nem törődik a kockázatokkal, rögtön nyitottá válik, játszani akar, barátnak tekint mindenkit, aki közelít hozzá.
Hát az emberek: hogyan viszonyulnak hozzájuk? És egymáshoz?
Hát a nemzetek? És a különböző nemzetek tagjai?
Egymással szemben és egymás között?
Vajon ők milyenek: csúnyák, akik szépnek látszanak; vagy éppen ellenkezően? Milyenek a szokásaik, a ruházatuk, a szerelmi rítusaik? Becsülik egymást vagy úgy néznek egymásra, mint két gyűlölködő idegen?
És miért van ez így?!
A napokban Budapesten rendezik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, engem ez az esemény nem „érint meg” (ahogy olvasom, a hívőket sem?) igazán, viszont elfogadom, tudomásul veszem. Érdeklődéssel figyelem a pápa látogatásának „előzményeit”, a sok találgatást: vajon találkozik-e a magyar állami vezetőkkel, ha igen, milyen lesz majd az a találkozó. Vajon Orbán és társai miért akarnak annyira és feltétlenül találkozni a pápával, akit a hatalom megmondó emberei korábban „szabadkőművesnek, zsidóbérencnek, istentagadónak, bevándorláspártinak, balliberálisnak, neomarxista, kriptokommunistának, elmebajosnak, szenilisnek” kiáltottak ki? Persze a kérdés költői, ha lehet költőinek nevezni ezt a megbélyegzést.
Vajon miért akar találkozni Orbán a pápával?
Thessza sem érti, csak néz rám, mintha azt kérdezné: miért ráncolod a homlokodat gazdikám, nem ér az egész annyit, hogy elromoljon a hangulatod.
De tényleg: miért?
Hisz’ a propaganda értékén túl csak veszíthet.
Olvasom a beszédét, amit a Mathias Corvinus Collegium tanévnyitó ünnepségén tartott: „… muszlim embertömeg hullámai most egy muszlim demográfiai, politikai és gazdasági dagályt, áradatot indítottak el”; a saját nemzet, politikai közösség történelmi küldetése mellett (hadovál) érvel, mert szerinte az nem egyenlő a zsarnokság építésével. Mert szerinte „Mi itt, Közép-Európában úgy gondoljuk, hogy küldetés nélkül kudarcra vagyunk ítélve”.
Most hirtelen Thessza élesen vakkant kettőt, kifordul a szobámból és őrült csaholással a kerítéshez száguld és ugat, ugat, ugat – mintha értené, amit írok.
„Gazdagok és gyengék. A legveszélyesebb kombináció. A feltörekvők semmi tiszteletre méltót nem látnak bennük, csak a könnyű prédát…” – olvasom tovább, mire gondolhatott, amikor ezt írta, fölröhögött vajon, mert a gazdagnak erősnek is kell lennie, márpedig ő erős is? A szegények meg le vannak… Neki küldetése van, ebben legalább hisz „ez a létezés elemi föltétele” számára: „És mióta a magyarok az első törzsi államszervezetüket létrehozták, ennek mindig csak egyetlen célja volt és van, egyetlen célt követett, hogy az itt élő népekkel közösen megszervezzék a Kárpát-medencét, és biztosítsák az itt élő népek együttélését és gyarapodását”. (Emlékezete biztosan kihagyott, öregszik már, nemcsak én, most fejeztem be Kőbányai János érzelmes utazás Trianonba című esszéjét, abban írja : ”… amikor a román kiugrás után oda magyar csapatok két hétre bevonultak 1944 szeptemberében, első dolguk volt, hogy a falu zsidó apraja-nagyját – mint ezt a szomszéd falu, Pusztakamarás szülötte, Sütő András is megírta (ő mintha hiányozna az új NAT-ból) –, mind a 126 lelket lemészárolták”.
Mert ő bizony találkozni akar a pápával.
Nézem Herczog Mari képét, a két úszkáló kacsáról: őket biztosan fogadná…
- 09. 10. péntek
(Kép: Herczog Mária)