Ma megint verselemzéssel rontott a hangulaton az Ofő, mert a hangulat az teljesen a béka alatt volt, vagy még lejjebb is kúszott. Pedig tavasz van, és már csak az udvaron tornázunk meg rohangálunk nemcsak a tornaórákon, hanem azon kívül is, néha még tízórai és ebéd helyett is. De most a verselemzéssel kell foglalkoznunk, de mi nem irodalmilag akarjuk megérteni, hanem felfogásilag meg aktualitásilag, mert úgy a legérdekesebb és legizgalmasabb, bár egy vers az nem lehet izgalmas, mint a terminátor. Ráadásul egy olyan versről kellett beszélgetnünk, ami csak egy részvers volt, mert voltak benne nem is ismert részek, mert csak egy, alig olvasható noteszben maradtak fönn a TÖREDÉK sorai és ezért aztán ki kellett találnunk, hogy mit is akart valójában mondani a költő, a Radnóti Miklós, aki aztán meg is halt, a Vona szerint nem bírta a „túrát” és röhögött hozzá. A Vonával én már nem is beszélek, meg a Robi se, de sajnos egyre többen vannak, néha még a Lázár is, akikkel már beszélni sem érdemes, csak kell, mert mégiscsak egy osztály vagyunk, még ha szerintük mi csak ellenségileg is tartozunk az osztályba. „Oly korban éltem én e földön,/mikor az ember úgy elaljasult,/hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,/s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,/befonták életét vad kényszerképzetek.”- mondta az első versszakot az Ofő és körülnézett, hogy Tovább a folytatáshoz →